A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből: Gótikus festészet és szobrászat Magyarországon 1350 -1450 közöt
Fonó Madonna Németújvárról |
Árpád-kori művészetünk festészeti emlékei a templomok freskóin és a kódexek miniatúráin maradtak ránk. A román korban a szobrászat alkotásai - a falképekhez hasonlóan - az építészettel álltak szoros kapcsolatban, mint ezt a jáki templom XIII. század közepi díszes kapuzata is mutatja. A fára festett, önálló táblaképek és faszobrok a XIV. század második felétől ismertek. Az Anjou-ház adományaként Mariazellbe, Czestochowába és Aachenbe került Madonnakegyképek annak a típusnak a képviselői, amelyeket csodatevő képekként tiszteltek, s amelyeknek gazdag ötvösművű kerete még a festett ábrázolással volt egyenértékű. A későbbi számyasoltárok elődeinek is az Anjou-korban virágzó, az ötvösművészet remekei közé tartozó ereklyetartókat tekinthetjük.
A szobrászat magas színvonalát bizonyítja a Kolozsvári Márton és György (Martinus et Georgius de Colosvar) 1373-as dátumú bronzból készült Szent György szobra a prágai várban. A fényűzés és reprezentáció szolgálatában álló Nagy Lajos-kori udvari művészethez olyan gazdagon illuminált könyvek is hozzátartoztak, mint a Képes Krónika vagy az Anjou Legendárium.
Két oltárszárny az Angyali üdvözlet domborművével a Szepességből, 1360 körül |
Táblaképfestészetünk és faszobrászatunk emlékeiből viszonylag kevés maradt ránk a XIV. századból és a XV. század elejéről. Ennek okát csak részben kereshetjük abban, hogy a műfaj később virágzott igazán. Feltétlenül gondolnunk kell arra is, hogy a mostoha történeti körülmények, a török megszállás, a protestáns képrombolás, a középkor ellen fordult ízlés számtalan képünket, szobrunkat pusztította el. Bár írott forrásaink az egész országban virágzó művészi tevékenységről számolnak be, nem véletlen, hogy a XV. század emlékeinek legnagyobb része a harcoktól legjobban megkímélt területeken, az egykori Felvidéken és Erdélyben maradt fenn.
A XIV. században kialakult kisméretű, hordozható házioltárok közül afig néhányat ismerünk, éppen ezért igen jelentős az a két szepességi oltárszárny, amelynek belső oldalait az Angyali üdvözlet XIV. századi domborműve, külső oldalait pedig az 1430-as években megújított festmények díszítik. A középső oltárszekrény, amely valószínűleg Madonna-szobornak és ereklyéknek adutt helyet, elveszett, de minden bizonnyal fölül csúcsos formában végződött, ugyanis a csukott állapot-ban lévő szárnyak ilyen formán záródnak. A szárnyak felső részein ereklyetartó tokocskákat találunk az elveszett ereklyékre utaló mondat-szalagokkal. Mindez jól példázza az oltárok európai fejlődésének azt a XIV. századi szakaszát, amelyre az ötvöstárgyak ereklyetartó funkciójának átvétele jellemző, akárcsak az egyes figurák gótikus fülkekkel való keretezése. A kisméretű oltárka, amelyhez a két szárny tartozott, a világiak otthonában is megtalálható, többnyire elpusztult, magánájtatosság céljait szolgáló házioltár volt.
Madonna Szlatvinból |
A XV. század jellegzetes alkotásai a templomok szentélyeiben álló hatalmas méretű, festményeket és szobrokat egyesítő számyasoltárok. Elterjedésükben jelentős szerepet játszott a Zsigmond uralkodása idején megerősödő kézműves-iparos réteg is, amely ezeknek a nagyméretű alkotásoknak a céhes kereteken belüli előállítását lehetővé tette. A megrendelő személyét ekkor már nemcsak a királyi vagy főpapi udvarokban kereshetjük, hiszen a nemesség mellett a városi polgárság is - saját gazdagsága bizonyságául - oltáralapító adományokat tesz.
Az oltárok festészeti és szobrászati dísze Mária és Jézus életének történetét, valamint a szentek legendáit beszéli el. Az oltárokból sok esetben a barokk és a későbbi korok ízlésváltozása csak egy-egy töredéknek számító darabot kímelt meg. A szobrokat nem egyszer a lényegükhöz tartozó színes festékrétegtől is megfosztották, vagy durva átfestéssel "javították", akárcsak a táblaképeket.
A XIX. század folyamán a középkor felé forduló romantikus szemlélet indította el azt a gyűjtő-munkát, amelynek eredményeként középkori művészetünk jó néhány kitűnő alkotása a század végére megalakult múzeumokba került.
Gyűjteményünkben a XIV. század faszobrászatát két szepességi Madonna képviseli a legméltóbban: a toporvi (Toporec) és a szlatvini (Slatvina).
A korábbi, a toporvi Madonna az 1340-es évekből való. Zömök alakjával, kedves mosolyával és enyhén hajló S vonalával még a francia katedrálisok kapuinak korábbi kő Madonnáira emlékeztet. Nem véletlen ez, hiszen a XIV. század európai szobrászatában egy-egy kikristályosodott típus általánosan elterjedt volt, a középkor művészeti gyakorlatában a mesterek vándorútjaik tapasztalatai és mintakönyveik alapján dolgoztak. Madonnánk legközelebbi rokonait a szomszédos osztrák emlékek között találjuk meg, amelyek a miénkhez hasonló módon formaéták át a francia példaképet. A korai toporvi Madonna mestere mégis egyéni stílust alakított ki, amelynek jegyei még jó néhány szepességi Madonna-szobrunkon felismerhetőek. Nincs kizárva, hogy mesterünk a szomszédos lengyel szobrászatra is hatással volt.
- folytatjuk -