Gyermekközpontú -e az iskola?
Ferenczi Anita
2004/07/09 10:37
2211 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Vekerdy Tamás tanulmánya arra keres választ, lehet-e gyermekközpontú a mai magyar iskola, továbbá arra, hogy valójában mi is a gyermekközpontúság. Egy szép frázist takar, melyet az a jelszó fémjelez: szeressük a gyerekeket vagy ennél komplexebb formája a gyermeknevelésnek?

Megismerni a gyereket

A gyermekközpontúság azt a törekvést jelenti, hogy megpróbáljuk megismerni a gyereket fiziológiai, orvosi, pszichológiai, etnográfiai, antropológiai és egyéb szempontból. (...) A gyermek tanulmányozására építő pedagógiai irányzat a kontinentális, autoriter - és mindig kollektivista! - hagyományokkal akart szakítani. Amint az ismert, az autoriter hagyományokra épülő pedagógia a gyermektől szinte teljesen független szempontokból levezetve határozza meg, hogy mivé akarja formálni a gyereket. (...) A demokráciák óriási előnye - minden negatívumok mellett -, hogy az individualitást akarják kibontakoztatni, azt gondolván, hogy nemcsak az individuumnak ez a legjobb, hanem a társadalomnak is. Ez hozza a legnagyobb hasznot, olyat, amilyenre nem is lehet előre számítani, amit nem lehet előre tervezni.

Az emberek nemcsak az ujjlenyomatuk alapján különböznek a rendőrség örömére, hanem individualitásuk alapján is. Az ötvenes évek én-pszichológiai kutatói ki akarták mutatni, hogy nincs velünk született énstruktúránk, de mégis az ellenkezőjére jöttek rá, vagyis hogy van egyediségünk, énünk, és ezt hajlandók voltak kimondani is. Tehát különbözünk. Ezt a különbözőséget kellene elfogadtatni a társadalommal. A gyermekközpontú szemlélet lényege: hozzásegíteni a felnövő embert ahhoz, hogy azzá legyen, akivé lehet. Ehhez valójában semmi mást nem kell tenni, mint biztosítani azokat a kedvező körülményeket, amelyekben minden individuum ki tudja bontakoztatni magát akkor is, ha teljesen más képességei vannak, mint amit a szokványos iskola a közismereti tantárgyakkal elvár. (...)

Mit értékel az iskola?

Mint közismert: maga a szűken vett értelmi intelligencia is szóbeli és cselekvéses részre oszlik. Tíz faktorral mérjük, s amint az ismert, gyermekkorban a cselekvéses rész az erősebb. Az viszi magával a szóbeli rész kifejlődését is. A mai iskola, az IQ tíz faktorából kettőt osztályoz. Mind a kettő a szóbeli részbe esik, és a gyerekkorban legfontosabb cselekvéses rész öt faktorát nem értékeli. Ez a körülmény jelentős szerepet játszik abban, hogy a hátrányosabb helyzetből érkező gyerekek nagy hányada kudarcokat él át az iskolában . Belép a gyerek az iskolába, tényleg jól indul, hiszen a cselekvéses faktorokat is igénylő készségtárgyakban még képes sikereket aratni, még nem válik szét a mezőny. Az első megbicsaklás harmadikban történik, amikor elindul az első óriási verbális özön, a második megbicsaklás ötödikben következik be. (...)

Hogy legyen gyermekközpontú egy iskola akkor, ha az értelmi intelligencia tíz faktorából is csak kettőt tud értékelni? (...) Az eminens esetében is a megtanult anyag mindössze 18 százalékban befolyásolja a beválást és a boldogulást, 82 százalékban más faktorok határozzák meg, hogy mennyire leszünk az életben eredményesek. E 82 százalék egyik legfontosabb faktora az érzelmi intelligencia, mely ráadásul - az értelmi intelligenciával ellentétben - korlátlanul fejleszthető.

A művészeti tárgyak

Az iskola gyermekközpontúvá válásának egyik fő akadálya a pusztán verbális tananyag egyre nagyobb mérvű növekedése. Közismert, hogy a művészeti tárgyak az érzelmi intelligencia fejlesztésének legjobb eszközei, e tárgyak azonban kiszorulnak az iskolákból, mert olyan nagy a tananyag. (...) Az, hogy az iskola egyoldalúan verbális, intellektuális lett, hogy olyan dolgokat tanít meg, amelynek 75 százalékát öt év alatt az eminens is garantáltan elfelejti, kései fejlemény, a 19-20. században kialakult jellegzetesség. Az iskola nemhogy közelített volna a gyermekközpontúsághoz, különösen a magyar iskola, hanem távolodott tőle. (...) A mai oktatás egyik legfőbb problémája, hogy a tudomány rendszere szerint akarja a gyerekeket oktatni, ahelyett, hogy az életkornak megfelelő tapasztalatból indulnánk ki. (...)

Röviden: a gyermekközpontú szemlélet szeretné tudni, hogy milyen a gyerek. Mikor milyen a gyerek? Hogyan változik testi, lelki, szellemi állapotaiban. És azt is kutatja, hogy milyen módon kell ezekhez a változásokhoz és az ezekből fakadó releváns igényekhez, szükségletekhez alkalmazkodni, mit kell tanítani, mikor és hogyan az életkorok függvényében. (...)

Osztályzás és szorongás

Még néhány paradox jelenséget kiemelnék. Jegyre felelni szorongást kelt. A szorongás pedig erőteljesen visszafogja a teljesítményt. A magyar iskola egyik paradoxona: úgy akar teljesítményt eléretni a gyerekekkel, hogy közben visszafogja azt. Kell-e az iskolában szorongásnak lennie? Nem, nem kell. Vannak Magyarországon iskolák, ahol nincs szorongás, és ott persze nincs jegyre feleltetés sem, ott együttes tevékenység van, kooperativitás, projekt... Természetesen értékelés is van, de nem jegyre feleltetéssel. Sokan éreznek emiatt felháborodást, s azt gondolják, már ezt az eszközt is ki akarják venni a pedagógus kezéből. Nem véletlen a sokakban jelentkező ellenérzés. Ugyanis ez a pillére a kontinentális iskolarendszernek! Igen, itt valami nagy probléma van. (...)

A gyermekközpontú iskola és a szervezetközpontú iskola

Vannak beidegződéseink, amelyektől nem tudunk megszabadulni, amelyek tananyagközpontúak, intézményközpontúak; és itt idézném Mérei Ferencet, aki azt mondta, hogy egy közoktatási rendszer vagy gyermekközpontú, vagy intézményközpontú. A demokráciák közoktatása többé-kevésbé gyermekközpontú, a gyerek releváns szükségleteiből indul ki, és így éri el a maga jó eredményeit, és tartja meg kreatív, érdeklődő lénynek a gyereket. Csapó Benőék kutatásaiból ismert, hogy viszonylag milyen magas a magyar gyerekek érdeklődése. Minden új tanár vagy új tárgy belépésekor újra fölemelkedik, és amint elkezdik őket tanítani meglévő tankönyveink és tanterveink alapján, az érdeklődés érzékelhetően süllyedni kezd, zuhan, és rövid időn belül eltűnik.

Gyermekközpontúság és tanárképzés

A bajok forrása a tanárképzésben kezdődik. Az a kérdés, hogy tulajdonképpen mit is kellene megtanulnia egy tanárnak. Azt tartom a legnagyobb bajnak, hogy a pedagógusképzés szinte mindegyik szintjén - az óvónőképzéstől az egyetemen folyó tanárképzésig - a képzés döntő hányada teoretikus alapon, könyvekből, a gyakorlattól meglehetősen távol zajlik. (...) Vajon mi kellene a leendő tanárnak, hogy az osztályban intuitív módon képes legyen megérezni a gyerekek pillanatnyi állapotát, és képes legyen ennek megfelelően improvizálni? Művészi képesség. Mikor lesznek jó ötletei? Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia kimunkálója azt mondja, hogy a leendő tanárnak elsősorban embertant, fejlődéstant, fejlődéslélektant kell tanulnia. Nagy képekben kell átélnie azt a valóságot, amelyet ezek a diszciplínák tárgyalnak, és el kell ezen a valóságon töprengenie, meditálnia kell fölötte. (...)

A másik nagy tömb a művészeti képzés. Az ebben esetleg teljesen tehetségtelen, leendő tanár agyaggömböket formál, állandóan lapos palacsinta vagy hegyes tojás, vagy valami más alakzat lesz belőle. Természetes nagyon nehéz, hogy ez gömb legyen, de idővel és türelemmel közelíthet a gömbhöz a forma. Miért hasznos, hogy egy leendő tanár ilyenekkel foglalkozzon? Egyrészt önismerethez jut, másrészt rejtélyes utakon halad. Ha az agyaggömb formázásával hosszan foglalkozó tanárjelölt később azt a feladatot kapja, hogy nézzen hosszan egy modellt, egészen másként nézi, vizsgálja a modell fejét. Soha életében úgy még halántékot, szemgödröt, tarkót meg nem nézett, mint az agyaggömb formálását követően. De nemcsak hogy megnézi, hanem valami rejtélyes úton, amit a szemével befogad, késztetést érez arra, hogy megformázza az ujjaival... Ez a tanár egész másképp fog átélni egy gyereket pusztán testi megjelenése alapján. A művészetek koncentrációra, megfigyelésre és a képességeken át vezető rejtélyes utakra tanítanak, és ez egy leendő tanárnak rendkívül fontos. (...)

Az iskola óvodás gyerekeket fogad be

Végezetül a gyermekközpontúság óvodai megnyilvánulásáról szeretnék néhány gondolatot felvetni. Az óvoda gyermekközpontúságának legnagyobb veszélyeztetője az a szemlélet, amely az óvodát az iskola-előkészítés színterének tekinti. Az óvoda az iskolára szocializál, de ezt sokan úgy értelmezik, hogy előkészít. Az óvodai alapprogram lényege, hogy az óvoda nem készít elő az iskolára. Az óvoda óvodás gyerekeket nevel, amely életkorban a játék a legfejlesztőbb tevékenység. Nem az irányított játék, nem a fejlesztő játék, nem a játékos tanulás. A szabad játék. Ez a legfejlesztőbb, és aztán még van a mese, az ének stb. De nem kötelező foglalkozás formájában, csak spontán tevékenységként! Ez az óvodai program a legutolsó helyre teszi az óvodai tevékenységek közt a tanulást, és azt mondja, hogy az óvodai tanulás formája a spontán utánzás.Az óvodában a kötelező foglalkozás csak azért "engedélyezett", mert módszertani szabadság van. És ha az óvónő azt akarja, tarthat azt is. De az óvodában óvodások nevelkednek, és már a hatvanas évek végén megmondták, hogy nem iskolások mennek az iskolába, hanem óvodások. (...)

Az iskola tehát akkor gyermekközpontú, ha felkészül az óvodás gyerek fogadására. Magyarországon 1975 óta, a 2-es számú módszertani levél óta az első két osztály egy egység, és annak programját az óvodához kell közelíteni. Az iskolaigazgatók azonban nagyon sok helyen éppen az ellenkezőjét gondolják, s azt várják az óvodáktól, hogy közelítsenek az iskolához. Hiába vannak tehát helyes alapelvek a törvényben vagy az alapdokumentumban, régen kiadott módszertani levélben, mindezek nem tudnak maradéktalanul érvényesülni. (...) Az iskola első két évében tehát már nincs gyermekközpontúság. Jól érzékelhető ez az írás-olvasás elhibázott tanításában, az írás-olvasás megtanulásának értelmetlen siettetésében. Sokan nem tudják, hogy készségeket nem lehet sietve fejleszteni.

Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a gyerekek jelentős hányada nem tanul meg írni-olvasni. Mennyivel jobb lenne cselekvésből, saját tevékenységből kiindulva előbb formát alkotni, majd így tanítani a gyerekeket az írásra, és mennyivel jobb lenne a saját írásukon tanítani majd olvasni őket. Arra a kérdésre, hogy gyermekközpontú-e a magyar iskolarendszer, egyelőre nemmel kell válaszolnunk. A pontosság kedvéért úgy fogalmaznék: jelenleg nem gyermekközpontú, bár régen a gyermekközpontúság sok eleme fellelhető volt a magyar iskolában. Reménykedjünk, hogy egyszer újra gyermekközpontú lesz.

Képek forrása

  • www.wwell.net
  • www.d230.org

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten