A görögök csak nemes egyszerűséggel „a költőnek” nevezték. Homérosz egy létező görög név, tehát nem az Anonymus megfelelője. És ez az egyetlen biztos tény, amit róla tudni lehet. No meg ott vannak a polcokon a művek, az irodalom gyöngyszemei, a görögség és egyben az emberiség értékmeghatározó hőskölteményei. (Az is egy alapvető kérdés, persze, hogy mi is a görögség, de erre nem ez a cikk próbál választ keresni.) Az Iliász és az Odüsszeia az ókori görögség leggyakrabban idézett költeménye. Platón szerint Homérosz:
„Hellász nevelője, s … az emberi dolgok elrendezése és gondozása szempontjából megérdemli, hogy az ember hozzá forduljon, tanuljon belőle, egész életét szerinte rendezze be, és a szerint éljen…”
A görögök többsége sem az archaikus korban, sem később nem kételkedett abban, hogy a Homérosz által megénekelt hőskor létezett. Mindent pontosan elmagyarázott nekik a költő: a hősök családfáját, hőstetteiket, azok mozgatórugóit – vagyis minden olyan valóságosnak és hitelesnek tűnik. Lehetetlen kételkedni e teremtett világ valóságosságában – s lehet-e művésznek ennél magasztosabb célja?
Ki az alkotó?
Homérosz feltételezett portréja
A bevezetőben azt írtam, hogy az alkotó neve biztos. A probléma csak az, hogy ma már a kutatók többsége egyetért abban, hogy nem egy személy alkotása a két hősköltemény, mert értékrendjében, szemléletében kb. száz év választja el azokat egymástól. Ezek szerint tehát van két mű, amelyhez – valószínűleg – két szerző tartozik, és az egyikük nevét ismerjük: Homérosz. Talán mind a kettőt Homérosznak hívták? Vagy az utód tiszteletét kifejezendő használta a nagy előd nevét, így akarván a két mű összetartozását hangsúlyozni? A kérdésekre nincs biztos válasz, vagyis itt áll előttünk az első rejtély.
Hol készültek a művek?
Bár látszólag nem a kérdéshez tartozik, mégis itt kell tisztázni, hogy az Iliász és az Odüsszeia műfaja nem irodalmi eposz (még akkor sem, ha irodalomórán ezt tanultuk…), hanem hősköltemény. Ez azért fontos, mert az eposzok írásban készült művek, a hősköltemények viszont orális vagy szóban terjedő és szóban alkotott művek. Azonnal felismerhetők az ismétlődő szavakról, sorokról, akár több soros egységekről. Sőt, ezek az ismétlődések nem egy műre jellemzők csupán, hanem vándormotívumként vissza-visszatérnek más alkotásokban, s ez egyáltalán nem számított mai értelemben vett kompilációnak, sokkal inkább az énekmondó műveltségét bizonyították. Tehát a költemények ill. ezek egyes részei nagy utat bejárva megjelenhettek bárhol, ahol görögül beszéltek. Az Iliászt és az Odüsszeiát nagy valószínűséggel írásban alkotta meg írója, de szóbeli előadásra szánta, s akaratának megfelelően gyorsan és nagy jelentőségre tett szert a hellén világban. A kutatók az előbb említett bizonytalanságok ellenére úgy tartják, hogy a két hősköltemény nem a görög szárazföldön, hanem az égei-tengeri szigetek egyikén született meg. De valljuk be őszintén, ettől a megállapítástól nem jutottunk közelebb a második rejtély megoldásához.
Talán Trója romjai
Vagy az alkotás helyének misztikuma hozzátartozik a műből áradó egyetemesség-érzéshez? A nagy görög földrajztudós, Eratoszthenész Kr.e. 3. században finom iróniával figyelmeztette az Odüsszeusz nyomába eredő kalandorokat: „csak akkor lehetne fölfedezni azokat a helyeket, ahol Odüsszeusz bolyongott, ha megtalálnánk azt a szíjgyártót, aki a szelek tömlőjét készítette.” Fogadjuk meg a mondatban rejlő tanácsot és ne bolygassuk a régmúlt idők nagy tanúinak útját!
Mikor készültek a művek?
Az Iliászt a Kr.e. 8. század második felére, az Odüsszeiát kb. két nemzedékkel későbbre datálják a kutatók (Kr.e. 750 és 650 között). Mivel eredeti szövegek nem állnak rendelkezésre, ezért nem elsősorban a szóhasználat, szókészlet, mint inkább a műben történteket, azok értékelését meghatározó szemlélet különbözik annyira, hogy az azonos szerzőség kizárható. A görögség életében ebben a néhány évtizedben jelentős változások zajlottak a görög gyarmatosításhoz kapcsolódóan alapvetően változott meg az embereszmény. A harcban kiváló, bátor hősök helyébe a katonai erények mellett vagy felett (???) nagy tudással és még nagyobb ravaszsággal megáldott ember lép ideálként. Az Iliász embere a Hellásztól keletre eső területeken keresi a boldogulás lehetőségét, míg az Odüsszeia már a Hellásztól nyugatra eső részén a Földközi-tengernek. S ebben az irányban a gyarmatosításnak köszönhetően hajóztak többet a görögök.
Melyik háborúról szólnak valójában?
Az általános iskola felső tagozatára járó diák is kapásból válaszol: a trójai háborúról. Heinrich Schliemann, a gazdag német kereskedő és amatőr kutató – az általa okozott károk miatt a régész szó használatát helytelennek érezném – feltárt egy települést, amelynek helye megfelel a műben leírt földrajzi környezetnek, a cselekmény vélelmezett idejének, s valóban erőszak által pusztult el. Ezt a maradványt el is nevezték Trójának. A probléma „csupán” az, hogy semmilyen lelettel nem bizonyítható, hogy ezt a települést a mükénei kor görögjei támadták és pusztították volna el. maga Homérosz is elég bizonytalan ismeretekkel rendelkezett a mükénei korról: sem a leírt társadalmi, gazdasági viszonyok, sem a fegyverzet nem felel meg a régészek által feltárt leletek alapján a korszakról alkotott ismeretekkel.
De ez egy költő esetében, természetesen, nem is elvárás, hogy történészi/régészi elhivatottsággal alkossa meg a műve témáját jelentő háborús világot. Ő szabadon teremt egy világot, ahol ugyanilyen szabadsággal barangolhat az olvasó is. Visszatérve a „száraz” tényekhez: a mükénei korban számtalan ún. „trójai háború” volt, de ezek kisebb, zsákmányszerző hadjáratok lehettek, tíz évig húzódó nagy harcokra sor sem kerülhetett volna. A kortársakat azonban ez a kérdés éppúgy nem foglalkoztatta, mint az, hogy miért nevezi Homérosz a bajok okozóját, Heléné elrablóját hol Párisnak, hol Alexandrosnak, aki egyszerre érzéki léhűtő és kiváló katona, vagy a megtámadott várost hol Ilionnak, hol Trójának. Csak a mindenre magyarázatot keresni akaró utókor kotnyeleskedik bele ezekbe az ügyekbe állandóan…
Mennyire eredetiek az általunk ismert szövegek?
Ithaka partjai, Odüsszeusz lakhelye az eposz szerint
A nyomtatott művek világában szocializálódott olvasó hozzászokott ahhoz, hogy tiszteletben tartja a törvényekkel is védett alkotói jogokat. A görög énekmondók azonban nagyon meglepődtek volna, ha holmi szerzői jogi kétségek miatt számon kérték volna rajtuk az általuk előadott mű eredetiségét. A dalnokok az olümposzi istenek tiszteletére rendezett ünnepségeken, lakomákon adták elő történeteiket, amelyek döntő többségét egyáltalán nem vagy csak töredékeiben ismeri az utókor. A homéroszinak nevezett hősköltemények azonban fennmaradtak. Ez az egyébként igen örvendetes tény, nem a szerző(k) gondoskodásának köszönhető, hiszen a ma kezünkben tartott szövegek a 10. századnál nem régebbi középkori kéziratokon és néhány Kr.e. 3. századi papirustöredéken alapulnak. Vajon mennyi változáson ment át az ókorban és a korai középkorban a szöveg? És ki jegyeztette le először azt a szöveget, amit az utódok kisebb nagyobb hibákkal másolatban terjesztettek annyi évszázadon át
? A tudomány Peiszisztratosz türanniszt tekinti az első kiadás megrendelőjének, vagyis a szövegek lejegyeztetőjének. Az ókorban azonban létezett egy olyan hagyomány is, amelyik a Peiszisztratosznál pozitívabb megítélésű Szolónnak szerette volna az összeállítás és a kiadás érdemét tulajdonítani, ám ez kevéssé valószínű a fennmaradt adatok alapján. A rejtély azonban ettől még nem oldódott meg, hiszen a szövegváltozás nem kontrollálható, vagyis nem tudjuk, hogy a fennmaradt szövegek mennyiben mások, mint a költő által lejegyzett első változat, ill. a Peisztratosz által kiadott későbbi verzió. A gyanú már csak azért is motoszkálhat az utókorban, mert a megaraiak megvádolták az athénieket, hogy tudatosan megváltoztatták az eposz szövegét, hogy azzal bizonyíthassák Szalamiszra vonatkozó területi igényük jogosságát. Mert az – az abszolút tekintély elvének alapján – nem vonható kétségbe, hogy ha Homérosz Szalamiszt Athénnek tulajdonította, akkor az így igaz, de hogy az eredeti műben benne volt-e a kitétel, vagy az athéni politikusok megrendeltek egy kis szövegjavítást valamely költőjüktől….
Ez már megér egy kis csetepatét a városok között.5 alapvető kérdés, amelyek közül egyikre sincs még csak közelítően sem megnyugtató válasz. 1878-ban írta a kérdés egyik kutatója: „Hogy Agamemnón történetét mennyire kell ténynek elfogadnunk, és milyen próba által különíthetjük el egymástól azt, ami csupán valószínű kitalálás és azt, amit a mitikus lepel mögött az igazi történelem maradványaként fedezhetünk fel ebben vagy abban a görög legendában, ezeket a problémákat mind ez ideig nem sikerült megoldani, hiába fordítottak rájuk annyi erudíciót és kritikai gondolkodást.” Azóta eltelt közel 130 év. A helyzet azonban nem változott. A rejtélyek rejtélyek maradtak. Hűek magukhoz…
Irodalom
- Moses I. Finley: Odüsszeusz világa Európa Kiadó, Budapest 1985
- Ritoók-Sarkady-Szilágyi: A görög kultúra aranykora Gondolat Kiadó, 1984
- Hegyi-Kertész-Németh-Sarkady: Görög történelem Osiris Kiadó 1995
