Az eLearning Magazine-t az ACM (Association for Computing Machinery) elnevezésű egyesület szerkeszti. Ezt a non-profit oktatási egyesületet 1947-ben alapították, és célja a művészetek, a tudományok és a technika fejlődésének elősegítése. Az eLearn Magazine az egyesület első, kizárólag interneten megjelenő kiadványa. A honlap beköszöntőjéből kiderül a magazin célja: minél teljesebb és hitelesebb információval ellátni azokat, akik a digitális oktatással foglalkoznak, vagy az iránt érdeklődnek. A tartalom alapján azonban azt mondhatjuk, hogy ez az ùjság leginkább azokat érdekelheti, akik valamilyen formában már találkoztak a digitális oktatással, és annak részleteiben akarnak elmerüni.
Az oldalt megnyitva három témát találunk. Az elsőben hírek szerepelnek az elektronikus oktatásról. Mivel a honlap amerikai, természetesen elsősorban a hírek is az Egyesült Államokbeli eseményeket taglalják. A mostani kiadásban például olvashatunk arról, hogy két amerikai egyetem megállapodást kötött bizonyos kurzusaik kölcsönös rendelkezésre bocsátásáról, a diákoknak tehát alkalmuk nyílik felvenni bizonyos tantárgyakat a partner egyetem kínálatából. A kurzusok megtartásához pedig videokonferenciát és az internetet használják majd.
A kezdőoldalon találunk ezen kívül ùn. "feature story"-t, amely egy elektronikus oktatással kapcsolatos érdekességet taglal részletesebben, valamint egy vezércikket, amelyben a magazin egyik ùjságírója fejti ki nézeteit, az aktuális számban arról, hogy milyen veszélyeket rejthetnek az elektronikus oktatáshoz használt technikai eszközök az személyes adatok titkosságára nézve.
A magazin rovatai a következők:
- "e-learning basics", ahol esszéket és esettanulmányokat olvashatunk, amelyek megismertetnek bennünket az elektronikus oktatás alapvető módszereivel, technikai eszközeivel, alkalmazási lehetőségeivel
- "in depth tutorial", amely elektronikus oktatás "haladóknak", az előző rovathoz hasonlóan hosszabb cikkeket találunk, amelyek ezùttal egy-egy részletkérdést tárgyalnak behatóan
- "reviews", ahol recenziókat, illetve ismertetőket olvashatunk konferenciákról, termékekről és szakkönyvekről, mivel ebben a rovatban nagyon sok cikk található, az érdeklődő valóban képet kaphat az elektronikus oktatás fejlődéséről, aktualitásairól
- "research papers", ebben a rovatban jelenleg két tudományos cikk szerepel
A honlapon a fent leírtakon kívül van fórum, amely azonban nem tart számot különösebb érdeklődésre, az utolsó hozzászólás augusztus 7-én érkezett, archívum és persze rengeteg link.
A honlap tehát alapos ismertetést nyùjt az elektronikus oktatás jelenlegi állásáról. Ez az ismertetés azonban inkább tudományos, mint praktikus jellegű, vagyis egészében inkább "haladóknak", mint "kezdőknek" ajánlható.
- A honlap megtalálható a http://www.elearnmag.org/ címen.