melyből kiderül, hogy kőbaltás ősünk hagyatéka elevenebb, mintsem gondolnánk

"A nem vallásos ember elveti a transzcendenciát, elfogadja a "valóság" viszonylagosságát, sőt talán még a létezés értelmében is kételkedik. (...) A modern nem vallásos ember új léthelyzetet vállal magára: csakis a történelem alanyának és cselekvőjének tekinti magát, s megtagadja a transzcendenciát. (...) (Ez) az ember önmaga alkotója, s csak abban a mértékben lehet valóban az, amelyben deszakralizálja önmagát és a világot. Nem képes önmagává válni, amíg teljesen meg nem fosztja magát a misztikumtól. Nem lehet valóban szabad, amíg meg nem ölte az utolsó istent is."

Mircea Eliade, a neves vallástörténész szavai összecsengenek Nietzsche szállóigévé hiresült mondatával, miszerint: "Isten meghalt". Az - immár múlt - század nyitó mondatai közt elhangzó frázis a modern egyén tündöklésének és egyben nyomorúságának tükre. Bár Nietzsche megszabadul istentől, megürült helyét nem tudja kivel/mivel betölteni. Az ember levette hát a vallás köntösét, de alatta továbbra is emberhús maradt. Gondolkodásmódja, szükségletei nem változtak, nem fejlődtek olyan ütemben, mint agyának gyümölcsei, ahogy Desmond Morris etológus is fanyar humorral írja: "Az emberi találékonyság olyan volt, mint valami kábítószer, amelynek elmulasztottuk megvizsgálni a mellékhatásait. Magunk mögött húztuk ősi testünket arra az elképesztő, futurisztikus játszótérre, amely tele van mulatsággal és élvezettel. Elkápráztattuk magunkat, sőt olykor már azt fontolgattuk, hogy nem is állatok vagyunk, hanem istenek."

A szuverén egyén, aki szabadságát az emberi elmét régóta béklyózó (?!) hagyományoktól mentesen tudja csak elképzelni, új mezbe vonja ösztöneit. A mítoszéhség, támaszkeresés és a mesélőkedv nem tűnik el, csak átalakul: celluloidszalagok, reklámplakátok, szerepjátékok lapjai nyújtanak menedéket a posztmodern kor újdonsült isteneinek, héroszainak és mitológiájának. És persze ne feledkezzünk meg a modern ember babonáiról, tabuiról és rítusairól, hiszen lépten-nyomon házszentelőkbe; lakás-, szalag-, és még ki tudja milyen avatókba, búcsúztatókba ütközünk; hogy a hagyományos ünnepekről már ne is beszéljünk. Eliade e szavakkal zárja gondolatsorát: "De ez a vallástalan ember a homo religiosus-ból keletkezett. Más szavakkal, a profán ember, akár akarja, akár nem, még mindig őrzi magában a vallásos ember viselkedésének nyomait, csakhogy ezek a nyomok meg vannak fosztva vallási jelentésüktől." Eddig simán eljutottunk - le is kopogom... De miért? Egyáltalán: kinek kopogok?