Ideológiák - anarchizmus
Farkas Zoltán
2007/12/30 13:43
2645 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Uralom nélküliség, mely megszünteti a társadalmat jelenleg uraló anarchiát? Ez furcsán hangzik, ám az anarchisták éppen az aktuális állami rendszer megszüntetésével kívánnak rendet teremteni. Ráadásul ezt az emberbe vetett feltétlen hitre alapozzák.

Alapvetőe levek

A görög arché, kezdet szóra vezethető vissza, és az állami uralom tagadását, uralomnélküliséget jelent maga a kifejezés. (Az "an" fosztóképző, az "archia" pedig uralmat jelent.) Magát a politikai tartalmú kifejezést Proudhon hozta létre, de Errico Malatesta (1853-1932) összegezte, definiálta:

"Az anarchia szó görög eredetű, s szó szerint annyit jelent: 'uralom' nélkül, vagyis egy olyan állapotot jelöl, melyben az emberek intézményesített hatalom, állam nélkül élnek. Az anarchia szót azelőtt általában a rendetlenség és zűrzavar értelmében használták."

A szocializmushoz legközelebb álló ideológia, mivel ugyancsak a társadalmi elnyomás és a kizsákmányolás elleni küzdelem áll érdeklődése középpontjában. Abban azonban lényegi különbség van a két ideológia között, hogy az anarchizmus elviekben tagad minden államhatalmat, illetve minden intézményesült tekintélyt. Míg a marxizmus a gazdasági és tulajdonosi rendszerben találta meg a bajok forrását, addig az anarchizmus eszményképe az állam és kényszer nélküli, önszerveződő közösségekből álló föderalista jellegű társadalom. Mivel a szabadság nem teljesedhet ki állami keretek között, ezért az anarchisták a szocializmus tanítását sem fogadják el egészében. Emellett az anarchisták bírálják az egyházi hierarchiát, a hadsereget, a tőkés vállalkozásokat, mert mind a tekintélyuralom kialakulásának kedvez.

Meggyőződésük szerint a hatalom egyfelől korrumpálja birtokosait, másfelől mesterségesen beavatkozva szétrombolja a társadalom természetes módon organizálódó szöveteit. Emiatt bírálták a képviseleti rendszert is, ugyanis meglátásuk szerint az alacsonyabb társadalmi rétegekből vezető pozícióba kerülő emberek esetében mindig fönnáll annak lehetősége, hogy a hatalom korrumpáló ereje következtében elidegenednek korábbi sorstársaiktól, és ahelyett, hogy azok érdekeit képviselnék, saját hatalmi pozícióik megőrzését tekintik a legfontosabbnak.

Válfajok, jellemzők

Mihail Bakunyin

A XIX-XX. század folyamán több változata is megjelent, az egyik a kollektivista inkább az európai félperifériára jellemző, főként agrárjellegű országokban terjedt el; a másik az individualista, libertárius változat, mely a liberális angolszász országokra jellemző. Ez utóbbi megteremtője Max Stirner (1806-1856), akit a szélsőséges egoizmus híveként a nihilizmus megteremtőjeként tartanak számon. William Godwin (1756-1836) ezt angolszász talajon értelmezte (át), és az Újvilágban nagy hatással volt a kistermelők, kézművesek monopólium- és államellenes harcára.

Az anarchizmus kollektivista válfaja főleg a szláv és dél-európai országokban vert gyökeret, ugyanis ezekben az országokban még elevenen hatott a falusi földközösség hagyománya. Főként Bakunyin (1814-1876) és Kropotkin (1842-1921) tanai hatottak ezen térségben. Bakunyin meghirdette az elnyomás és a kizsákmányolás elleni lázadás programját, egyúttal minden építkezés előfeltételének a rombolást, a fennálló társadalmi, politikai rendszerek megsemmisítését tekintette. Marx tanait nagyra becsülte, ám erőteljesen bírálta amiatt, hogy egyfajta államszocializmus megteremtésére törekszik. Az I. Internacionáléban Marxot elméleti despotizmussal vádolta, aki mindenkire rá kívánja erőltetni nézeteit. Ehelyett egy olyan államhatalmat és vallást közömbösítő, a szabad öntevékenység feltételeit biztosító rendszert kívánt létrehozni, amelyben minden ember kiteljesedhet.

Alapjában véve Bakunyin is az anarchisták antropológiai optimizmusából indult ki, mely szerint minden ember alapjában véve jó (és társas lény), csak az állam és más tekintélyelvű intézmények megrontják. Vagyis a szocialisták és konzervatívok emberképétől radikálisan különböző antropológiai optimizmus a "struggle for life" darwinista tételével ellentétben az anarchisták szerint a társadalmi együttélés a kölcsönös segítség princípiumán (alapelvén) nyugszik: az individuumok nem egymás ellenében, hanem egymást kölcsönösen támogatva tudják csak életfeltételeiket optimális módon biztosítani.

A társadalom önszerveződésének másik pillére tekintetében Proudhon igen közel került A. Smith "láthatatlan kéz" elméletéhez. Proudhon a társadalmi dinamika motorjának az individuális érdekek összeütközésén alapuló versenyszellemet tekintette. A piac korrekten értékeli az egyéni teljesítményeket, a konkurrencia pedig szolidaritást szül, ezek együttesen társadalmi kohéziót eredményeznek. Összességében az anarchisták szerint a termelési folyamatokat nem egy intézményrendszer tartja kordában, hanem a kollektív anarchia, vagyis az állami szabályozástól mentes spontán társadalmi együttműködés.

Vallás és anarchizmus?!

Lev Tolsztoj

Kropotkin Bakunyin tanaira támaszkodva megteremtette az anarchokommunizmus elméletét. Eszerint az állam a kényszer és az erőszak megtestesítője, ehelyett azonban a kölcsönös segítségnyújtáson alapuló társulásokra lenne szükség. Ezek evolúciós szempontból is magasabb rendűek, mint a létező állami rendszerek. (Kropotkin a darwini evolúció híve és kutatója volt.) Ezekben a szolidáris közösségekben a termelőeszközök közös tulajdonba kerülnének, és egyesítenék a városi civilizáció és a mezőgazdaság eredményeit. Az értelmiség feladata pedig az lenne, hogy elveti a felforgató eszmék magvát a társadalom egészében, amely ezáltal képessé válik arra, hogy saját kezébe vegye sorsát.

Oroszországban és egyéb, anarchista szervezeteket magában foglaló országokban az anarchizmus gyakran kapcsolódott össze a terrorizmussal (pl. II. Sándor, Erzsébet királyné elleni merénylet, spanyol polgárháború). De létezett az anarchizmusnak egy olyan változata is, amely szerint tartózkodni kell az erőszak minden fajtájától, akár a jogos önvédelemtől, állampolgári engedetlenségtől vagy ellenállástól is (Lev Tolsztoj), hiszen a társadalom olyan organizmus, amelynek fejlődése nem szabályozható. Az eszmetörténet tehát megkülönböztethet egy harmadik irányzatot is, melyet vallásos anarchizmusnak neveznek. Lev Tolsztoj, Gandhi, Schmitt Jenő Henrik sorolhatók ezen irányzat képviselői közé, Gandhi és Schmitt egyaránt Tolsztoj hatása alatt álltak.

Errico Malatesta: Anarchia

Az Anarchia szó a görögből jön és kormánynélküliséget jelent, egy népnek azt az állapotát, amelyben alkotmányos hatóság, kormány nélkül igazgatja önmagát. Az Anarchia szót általában a rendetlenség, zűrzavar értelmében használták, mielőtt a gondolkodók egy csoportja lehetséges és kívánatos szervezetnek minősítette volna. Mielőtt valamelyik párt célul tűzte volna ki, és ettől kezdve a modern szociális harcok egyik legfontosabb tényezője lett. A tudatlan nép és az igazság elkendőzésében érdekelt ellenségeink még ma is a rendetlenség értelmében használják e szót ... Amint a kormányt szükségesnek vélték, miután elfogadták, hogy nélküle csak rendetlenség és zavar jöhet létre, természetes, sót logikus, hogy az Anarchia kifejezés, amely a kormány hiányával egyértelmű, a rend hiányát is jelenti. A tény nem áll példa nélkül a szavak történetében ...

Változtassatok véleményt, győzzétek meg a közvéleményt arról, hogy a kormány nemcsak hogy nem szükséges, de veszélyes és ártalmas, akkor az Anarchia éppen azért, mert a kormány hiányát jelenti, mindenki számára mást mond majd: természetes rendet, mindenki szükségleteinek és érdekeinek harmóniáját, teljes szabadságot a szolidaritásban ...

Mi a kormány?

A metafizikai irányzat ..., amelyik a pozitív tudomány csapásai ellenére még mindig mély gyökereket ereszt a kortársak többségének szellemi világába, teszi, hogy sokan morális entitásnak vélik a kormányt, amely az ész, az igazság, az igazságosság bizonyos attribútumaival rendelkezik, és független a kormányban helyet foglaló személyektől. Számunkra a kormánya kormányzók közössége. A kormányon lévők, a királyok, elnökök, miniszterek, képviselők, ők azok, akik rendelkeznek a törvényalkotás képességével, hogy szabályozzák az emberek egymás közti kapcsolatait, és végrehajtassák a törvényeket; hogy elrendeljék és beszedjék az adókat, katonai szolgálatra kötelezzenek; elítéljék és megbüntessék a törvények megszegőit; ellenőrizzék és szentesítsék a magánszerződéseket, monopolizáljanak egyes termelési ágakat és bizonyos közszolgálatokat, vagy ha akarják, az egész termelést és minden közszolgálatot. Elősegítik vagy akadályozzák a termékek cseréjét. Az anarchia az ember része? Hadat üzennek vagy békét kötnek más országok kormányaival. Engedélyezik vagy visszavonják a kedvezményeket. Egyszóval a kormányzóknak van meg az a képességük, többé vagy kevésbé magas fokon, hogy felhasználják saját érdekükben a társadalmi erőt, legyen az fizikai, szellemi vagy anyagi, hogy mindenkit kötelezzenek annak végrehajtására, amit ők akarnak.

A mi felfogásunk szerint ez a képesség képezi a kormány elvét, a tekintély elvét. [...] Különben mik a kormányok, legyenek jók vagy rosszak, bölcsek vagy tudatlanok? Ki nevezte ki őket magas funkciójukba? Ők maguk kényszerítették ránk magukat a háború, hódítás vagy forradalom jogán? De ugyan milyen garanciája van a népnek, hogy a közhasznúság vezérli őket? Ez tisztán bitorlási kérdés. Az alávetetteknek, ha elégedetlenek, nem marad más hátra, mint az erőszak, hogy megszabaduljanak igájuktól. Egy osztály, egy párt választotta ki őket? De akkor ennek az osztálynak az érdekei és eszméi fognak győzni, miközben a mások akaratát és érdekeit feláldozzák. Általános szavazati jog alapján választották őket? De akkor az egyetlen kritérium a szám, amely minden bizonnyal sem igazságot, sem észt, sem képességet nem bizonyít ...

Számosak és változatosak azok a teóriák, amelyeknek segítségével megkísérelték megmagyarázni és igazolni a kormányok létét. Mindezek, elismerve vagy tagadva, azon az előre felállított nézeten alapulnak, hogy az embereknek ellentétesek az érdekeik, és így szükség van egy külső, felső erőre, amely kötelez bennünket mások érdekeinek a figyelembevételére, előírva és ránk kényszerítve olyan cselekvési szabályt, amely a lehetőségekhez képest összhangba hozza az érdekeket a harcban. A kormány állítólag mindenkinek a legnagyobb megelégedést hozza lehető legkisebb áldozatvállalással. ...

Nézzük inkább a tényeket!

Az egész történelem folyamán, csakúgy mint jelenleg, a kormány nem más, mint egyeseknek a tömeg felett gyakorolt brutális, erőszakos, önkényeskedő uralma, vagy arra hivatott eszköz, hogy biztosítsa az uralmat és a privilégiumot azoknak, akik erővel, cselszövéssel vagy örökség útján az élet minden eszközét, főként a földet, megkaparintották maguknak, s ezeket használják fel arra, hogy a népet szolgaságban tartsák és maguknak dolgoztassák. Kétféle módon nyomják el az embereket: vagy közvetlenül, brutális erővel, fizikai erőszakkal, vagy közvetett úton, megvonva tőlük a létfenntartási eszközöket, s így tehetetlenségre kárhoztatva.

Tolsztoj: Korunk rabszolgasága

Vajon miért kellene feltételezni azt, hogy a kormánynélküli emberek nem tudnák életüket csak olyan jól berendezni, mint a kormányozottak, akik nem maguknak, hanem másoknak rendezik be? Ellenkezőleg, az élet számtalan változása eseteiben azt látjuk, hogy az emberek most maguk sokkal jobban rendezik be életüket, mint ahogyan a kormányzó emberek rendezték be számukra. A kormány beavatkozása nélkül, gyakran akarata ellenére, az emberek mindenféle társadalmi vállalatokat képeznek: munkásegyleteket, korporációkat és vasúttársaságokat, szindikátusokat stb. Ha valamelyes nyilvános célra gyűjteni kell, kérdés, mi jogosít arra a feltevésre, hogy kényszer nélküli szabad emberek nem lesznek képesek a szükséges eszközöket önként összegyűjteni és mindazt berendezni, amit most adókkal rendeznek, hacsak ezek a berendezések mindenki számára hasznosak?

Miért kell feltételezni azt, hogy erőszak híján nem létezhetnek bíróságok? Bíróság, mely olyan emberekből áll, kikben a perlekedők megbíznak, mindenkor létezett és fog létezni és nem szorul erőszakra. A hosszú szolgaság annyira kivetkőztetett bennünket, hogy erőszak nélküli gazdálkodást már el sem képzelhetünk. De ez ismét nem igaz. Az orosz parasztközösségek kivándorolnak a legmesszebb eső vidékekre, ahol kormányzatuk nem avatkozik életükbe, maguk szabályozzák bevételeiket, rendőrségüket és mindaddig igen jól érzik magukat, míg a kormány bele nem avatkozik dolgukba. Éppen úgy nem tételezhető fel az sem, hogy az emberek közös megegyezés alapján fel ne oszthatnák egymás között a föld használatának jogát. Ugyanígy van ez a munka által létesített tárgyaknál is.

A valóban emberi munka által készült és szükséges tárgyakat mindenkor megvédelmezi a szokás, a közvélemény, az igazságérzet és a kötelességtudás, így hát a hatalom védelmére nincsen szükségük. Tízezer deszjetin erdőség, mely egyetlen ember tulajdonát képezi, míg a tőszomszédságban ezer embernek nincsen fűtőanyaga, természetesen a hatalom védelmére szorul. Ugyanúgy rászorulnak a hatalom védelmére az üzemek, gyárak, melyekben a munkások egész generációit fosztották ki és fosztják ki még mindig. Még inkább védelemre szorul az a százezer pud gabona, melyek egyetlen tulajdonos birtokában vannak és ez a tulajdonos éhínségre vár, hogy háromszoros pénzen adja el a gabonáját az éhes népnek. De nincsen és nem lesz ember a gazdagokon és kormányon levőkön kívül, akármilyen romlott legyen is, aki a munkájából élő paraszttól elvenné takarmányát, vagy gyermekeitől az ezeket tápláló tehenet, vagy az ekevasat, a boronát és kapát. Kivonuló Tolsztoj?

Ha pedig mégis találkoznék ilyen emberrel, aki elveszi a másiktól azt, amit az a másik készített, úgy magára irányítaná mindazok borzasztó gyűlöletét, akik a kifosztottéhoz hasonló körülmények között élnek, úgyhogy cselekedetét ő maga sem találná előnyösnek. Ha pedig ez az ember annyira romlott, hogy ilyen körülmények dacára is megteszi, akkor megteszi most is és akkor, mikor a hatalom legszigorúbban őrködik a tulajdonjog felett. Rendszerint azt mondják: szüntessék meg a föld és a munka készítményeinek tulajdonjogát és senki sem fog már dolgozni, mert nem lehet abban biztos, hogy a megszerzettet nem szedik-e el tőle.

Pedig ellenkezőleg azt kell mondani: a jogtalan tulajdonnak megvédése a hatalom által, megingatta az emberekben a természetes igazságérzetet, nemcsak megingatta, hanem részben meg is semmisítette. Semmi sem igazolja hát azt a feltevést, hogy az emberek a szervezett hatalom nélkül nem tudnák életüket kellőleg berendezni. Érthető, ha azt állítják, hogy lovak és ökrök a gondolkodó lény, tehát az ember hatalma nélkül megélni nem tudnának; de miért nem élhetnének meg az emberek, nem is magasabb, de ugyanolyan lénynek hatalmi befolyása nélkül? Miért kell hogy az emberek alávessék magukat azok hatalmának, akik most éppen a hatalom birtokában vannak? Mi bizonyítja azt, hogy ezek az emberek okosabbak amazoknál, kikkel hatalmukat éreztetik?

Ama körülmény, hogy merik hatalmukat az emberekkel éreztetni, bizonyítja, hogy nemcsak nem fejlettebb szellemi képességűek, hanem ellenkezőleg esztelenebbek mint azok, kik meghunyászkodnak előttük. Tudjuk, Kínában a mandarinvizsga nem biztosítéka annak, hogy a hatalom a legokosabb és legjobb emberek birtokába jusson. Épp oly kevéssé biztosítják ezt a hierarchia összes intézményeinek átöröklése, vagy az európai államok választásai. Ellenkezőleg, a hatalom mindenkor azoké lesz, kik nem annyira lelkiismeretesek és kevésbé erényesek, mint a többiek.

Azt mondják: hogyan élhetnek az emberek kormányzat, tehát hatalom nélkül? Ennek ellenkezőjét kell mondani: hogyan élhetnek az emberek, tehát eszes lények, ha belső összekötő kapocsnak elismerik a hatalmat, a józan megegyezés helyett? Az emberek vagy eszes, vagy esztelen lények. Ha esztelenek, akkor valamennyi esztelen, s ha ez esetben köztük mindent a hatalom határoz meg, úgy semmi sem teszi jogosulttá azt a körülményt, hogy egyeseknek megvan a hatalom, hogy ellenben másoknak nincsen meg. Ha pedig eszes lények az emberek, úgy egymás közötti viszonyuknak a józan észen kell alapulnia és nem azok hatalmán, kik ehhez a hatalomhoz véletlenül hozzájutottak.

Irodalom

  • Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János Osiris Bp., 1996
  • Bayer József: A politikai gondolkodás története Osiris K., Bp. 1998
  • Politikai filozófiák enciklopédiája Kossuth K., 1995
  • Politikatudományi enciklopédia, Szerk.: Vernon Bogdanor Osiris K., Bp. 2001
  • Magyar Nagylexikon Magyar Nagylexikon K., Bp., 2000
  • 19. századi egyetemes történelem 1789-1914 Szerk.: Vadász Sándor Korona K., Bp., 2005
  • Anarchizmus Századvég K., Bp. 1991

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten