A szocializmus tudományos válfaja
A marxista tanokat Engels a „tudományos szocializmus” megnevezéssel illette, amivel azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a korábbi szocialista nézetekkel szemben az övék tudományos alapokon nyugvó rendszer. Marxizmusnak pedig azért nevezzük, mert alapvetően Marx meglátásait foglalja magában, Engels inkább rendszerezője és népszerűsítője volt a marxi tanoknak. Marx nézetei kiformálása során az utópista szocialisták (Saint-Simon, Fourier, Owen), a klasszikus német filozófia (főként Hegel, illetve később Feuerbach), és az angol polgári közgazdaságtan (Malthus, D. Ricardo, A. Smith) eredményeiből indult ki.
Marx alapvetően abból a tételből indult ki, hogy „A filozófusok eddig csak különbözőképpen interpretálták a valóságot; most arról van szó, hogy megváltoztassuk.” (Feuerbach-tézisek) Eszerint a marxizmus - a klasszikus német idealizmus elvont rendszereire adott egyfajta válaszként - nemcsak elemezni kívánta a bennünket körülvevő valóságot, hanem egyúttal optimalizálni, tökéletesíteni is. Ehhez azonban tisztázni kellett a lét és a tudat viszonyát, és e tekintetben Marx tagadta a korabeli idealista történetszemléletet (pl. Hegel), azt Marx a „feje tetejéről a talpára” kívánta állítani, ezért abból indul ki, hogy a lét határozza meg a tudatot, nem pedig fordítva. Eszerint a gazdasági és társadalmi viszonyok képezik azt az alapot, melynek felépítménye a politika, a jog és a különböző tudatformák.
Az alapot a termelőerők (a munkaerő és a munkaeszköz) és a termelési viszonyok (tulajdonformák és viszonyok) határozzák meg. A termelőeszközök birtoklása, valamint a megtermelt javak elosztásakor birtokolt pozíciók alapján alakulnak ki az osztályviszonyok, és határozódik meg az osztályharc, ami az ellentétes érdekű osztályok közötti küzdelem az államhatalomért. Ezek a tényezők mozgatják a történelmet, és ez a fejlődés záloga is egyben.
Idealizált állam
A kommunista kiáltvány első kiadása
Amennyiben a termelőerők intenzívebben fejlődnek, mint a termelési viszonyok, és a termelési viszonyok keretei már túl szűkké válnak, akkor társadalmi forradalom robbantja szét ezeket a szűk kereteket; ekkor átalakul az addigi felépítmény is, és egy új termelési mód jön létre. Marx szerint a következő termelési módok különböztethetők meg a történelem folyamán: ázsiai, antik, feudális és kapitalista (ezek már létrejöttek a történelem folyamán); mivel az osztályharc és a termelőerők fejlődése nem állt még le (vagyis Hegellel szemben Marx tagadja, hogy a történelem már befejeződött volna, és elérte volna a csúcspontját), ezért a burzsoázia és a proletariátus közötti küzdelem újabb forradalomhoz kell, hogy vezessen. Marx szerint ez a forradalom egyszerre valósulna meg a fejlett ipari társadalmakban és vezetne el az új, tökéletesebb termelési módhoz, a szocializmushoz.
Az első lépés Marx szerint a fennálló helyzet alapos kritikája, melynek fő elemeként az elidegenedés elméletét határozta meg. Eszerint a dolgozó elidegenedik a munkája termékétől, a munka folyamatától és végül önmagától is, ha megfosztják munkája eredményétől, és azt mások saját javukra és a dolgozók ellen fordítják. Minden baj forrásaként a munkamegosztás módját és a magántulajdont jelölte meg, ez utóbbit úgy kell meghaladni, hogy mindenki hozzájuthasson a javakhoz. A Kommunista Kiáltványban (1848) már a magántulajdon megszüntetését tekintette a legfőbb eszköznek a szocializmushoz vezető úton, a fennálló tulajdonosi rendszert forradalom (majd proletárdiktatúra) révén kell megdönteni, hogy a termelőerők megsokszorozódása révén kialakulhasson az ideális társadalom, az állam nélküli kommunizmus.
1848-ban Marx és Engels a kapitalista társadalom közeli összeomlását várta, egyúttal alkalmat látott arra, hogy a termelési viszonyok újjászervezése belső ellentmondásoktól mentesen megy végbe, az általánossá váló állami tulajdon pedig kellő garanciát jelent majd arra nézve, hogy ne alakulhassanak ki újra az osztályok, és megvalósul az ideális rend, melynek alapelve "mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint" (Marx: A gothai program kritikája).
A tőke
Marx az 1848-as forradalmakat követően visszavonult, és a jövőkép tervezgetése helyett a kapitalizmus természetrajzának, belső törvényszerűségeinek elemzésébe kezdett. Ezen munka során született meg háromkötetes főműve, A tőke (Das Kapital), melynek első kötete 1867-ben jelent meg. Marx abból indult ki, hogy ugyan minden társadalomban kisajátítják valamilyen formában a terméktöbbletet, csakhogy a kapitalizmusban ezt az értéktöbblet formájában teszik meg. Vagyis a tőkés a bérmunkás erejét piaci értéken vásárolja meg, majd a bérmunkást arra készteti, hogy értékének többszörösét állítsa elő (pl. munkaideje meghosszabbításával, munkatempó erőteljes intenzifikálásával, a munkafeltételeknek a termelést nem hátráltató minimalizálásával, technikai újításokkal stb.), és a kettő közötti különbözetként áll elő az értéktöbblet.
Míg a korábbi gondolkodók a munkások kizsákmányolását inkább etikai alapon értelmezték, addig Marx közgazdasági alapokon vizsgálta a problémát, és azt igyekezett bizonyítani, hogy a kizsákmányolás csak egy bizonyos szintig fokozható, ekkor ugyanis törvényszerűen következik be a tőkés rend bukása. A tőke profitéhsége a garanciája ennek a társadalmi, politikai fordulatnak, amin nem változtathatnak a tőkés társadalom korában született reformok, viszont addig is javítják a munkások életfeltételeit. Marx tehát az elidegenült államhatalommal szemben a társadalmi önigazgatás szeméjét tételezte, melynek mintájául a párizsi kommün (1871) szolgált.
Marx azonban mindig is hangsúlyozta, hogy az ideális társadalom megteremtéséhez szükség van egy átmeneti, politikai korszakra, ezért a szocializmust két szakaszra bontotta. Az első szakaszban, a szocializmusban még jelen van az állam és a jog, az elosztás a végzett munkateljesítmény alapján történik, vagyis még nem szűntek meg a társadalmon belüli egyenlőtlenségek, következésképp a konfliktusok sem. A következő szint már fejlettebb, az a tulajdonképpeni kommunizmus, ahol már a szükségletek szerinti elosztás rendszere dominál. Egyúttal megszűnik az állam, a pénz, a piac, a jog, a rendfenntartó szervek, összességében az önkéntes kooperáció erkölcsi rendszere jön létre. Bár alapvetően utópikus rendszerre emlékeztet a marxi kommunista társadalom, ennek ellenére Marx tisztában volt azokkal a korlátokkal, amik az ideális jövő létrehozását akadályozhatják. Mégis bízott a tudományos-technikai forradalomban, az általános művelődés erejében.
Tudtad?
Marx volt az utolsó, aki a társadalom átfogó filozófiai vizsgálatára vállalkozott; ugyanis Marxot követően a Marx volt az utolsó, aki a társadalom átfogó filozófiai vizsgálatára vállalkozott; ugyanis Marxot követően a társadalomtudományok és a társadalomtudományok és a filozófia és a útja szétvált, a társadalom vizsgálata már szaktudományos módszerekkel (vö. szociológia, Comte) folyt tovább.filozófia és a útja szétvált, a társadalom vizsgálata már szaktudományos módszerekkel (vö. szociológia, Comte) folyt tovább
Kommunista kiáltvány
Minden eddigi társadalom története osztályharcok története. Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, báró és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött ... A hűbéri társadalom pusztulásából keletkezett modern polgári társadalom nem szüntette meg az osztályellentéteket. Csak új osztályokkal, az elnyomás új feltételeivel, a harc új formájával cserélte fel a régieket.
A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerűsítette az osztályellentéteket. Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborrá szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szembenálló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra. A burzsoázia mindinkább megszünteti a termelési eszközök, a birtok és népesség szétforgácsoltságát. A népességet összesűrítette, a termelési eszközöket centralizálta, és a tulajdont kevés kézben koncentrálta. Ennek szükségszerű következménye a politikai centralizáció volt. Független, szinte csak szövetséges viszonyban lévő tartományokat, melyeknek különböző érdekei, törvényeik, kormányaik és vámjaik voltak, egy nemzetté tömörítettek, melynek egy a törvénye, egy a nemzeti osztályérdeke, egy a vám határa. Amilyen mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus, a modern munkások osztálya... A nagyipar fejlődésével tehát kicsúszik a burzsoázia lába alól maga a talaj... Mindenekelőtt saját sírásóját termeli. Pusztulása és a proletariátus győzelme egyaránt elkerülhetetlen. Ilyen értelemben a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket a magántulajdon megszüntetése ... a munkásforradalom első lépése a proletariátus uralkodó osztállyá emelése, a demokrácia kivívása.
A proletariátus arra használja fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét, hogy az állam, azaz az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében centralizáljon minden termelési szerszámot és lehető leggyorsabban növelje a termelőerők tömegét... mint uralkodó osztálya régi termelési viszonyokat erőszakkal megszünteti, akkor a termelési viszonyokkal együtt megszünteti az osztályellentétnek, egyáltalában az osztályoknak a létfeltételét, és ezzel saját magának mint osztálynak az uralmát is. A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele ... (Marx-Engels: Kommunista kiáltvány, 1848)
Irodalom
- Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János Osiris Bp., 1996
- Bayer József: A politikai gondolkodás története Osiris K., Bp. 1998
- Politikai filozófiák enciklopédiája Kossuth K., 1995
- Politikatudományi enciklopédia, Szerk.: Vernon Bogdanor Osiris K., Bp. 2001
- Magyar Nagylexikon 10. k. Magyar Nagylexikon K., Bp., 2000
- 19. századi egyetemes történelem 1789-1914 Szerk.: Vadász Sándor Korona K., Bp., 2005
- Ernst Breisach: Historiográfia Osiris K., Bp. 2004
