"Vannak például helyek, amelyek minőségileg különböznek a többitől: az otthon, az első szerelmet övező táj vagy bizonyos helyek egy idegen városban, amelyet fiatal korunkban látogattunk meg. Mindezek a helyek még a teljesen vallástalan ember számára is megőrzik sajátos, "egyedülálló" jelentőségüket: magánvilágának "szent helyei" - írja Eliade. Tehát nemcsak időnket "szenteljük" meg - ahogy a fentiekből már kiderülhetett: többnyire ösztönösen -, hanem a teret is, melyben élünk. A következőkben a szent tér gondolatkörét tekintjük át. A szent tér élménye - láthattuk - bárki számára megtapasztalható jelenség; olyan világképet feltételez, melyben kozmoszunk egyhangúságát, "formátlan tágasságát" egy új minőség töri meg: a "szenté", esetünkben a szent téré. Középpont, nullpont, kiindulópont - a tájékozódás elengedhetetlen feltétele a kultikus tér, a "más". Ehhez viszonyítjuk ugyanis a többi jelenség, tárgy térbeli elhelyezkedését - ez a világ közepe. Gondoljunk csak a főtereken álló templomokra!
A tér azáltal válhat szentté, hogy a szentség megnyilvánul benne. Ezt a jelenséget Eliade hierophániának nevezi. A hierophánia során a mindennapi valóságtól valami merőben más valóság nyilvánul meg, nyer teret. Nem az ember nevezi ki hát a kultikus, szent helyet, hanem a szentség önkényes módon nyilatkozik meg egy térben, ami attól kezdve szentséggel telítődik: szentté válik. Az ember persze nem mindig elégedett meg ezzel. Ha vándorlásai során olyan területre ért, ahol szívesen megtelepedett volna, hogy biztonságban érezze magát, megszentelte azt a földet. Tehette ezt kultikus hely felállításával - viszonyítási pont létrehozása: a világ közepének kijelölése, mely köré faluját építi -, ennek pontos "koordinátáit" azonban magának a szentnek kellett kiválasztania. Ilyenkor aztán látszólag a véletlenre bízták a döntést: például elengedtek egy disznót, s ahol utolérték, helyben fel is áldozták, hogy ott emeljék az új kultikus helyet. A szentség - egy kis segítséggel - feltárult.
A tér azonban csak az által válhat valóban otthonná - sőt ami lényegesebb: megszentelt otthonná -, ha a "honfoglalás", az addig formátlan, egységes káoszból rituálisan kiemeli a leendő lakott világot. Saját otthont teremt magának az ember, s e tettében az "első mozgatót" utánozza: isteni mintára, de emberi módra új világ születik. Az emberi teremtést az szenteli fel, hogy a követett minta isteni eredetű volt. Az ember feléleszti és megismétli a genezist.
