Mindenki az újakat figyeli...
Hát ti kik vagytok?
Sok iskolában mutatkozik igény az új osztályok csoportos bemutatkozására. Erre az eseményre van példa a középfokú és a felsőoktatásban is, a gólyatáborok és gólyabálok során. A cél nemes: az újonnan érkezőket minél teljesebben integrálni kell a közösségbe. Ez az igény jelzi, hogy az intézmény, a közösség fontosnak érzi azt, hogy az új diákok ne érezzék magukat elveszve: az első nagyszabású közös tevékenység csoport- vagy osztálytársaikkal erősíti ennek a kisebb csapatnak az összetartó erejét, és egyszersmind kijelöli a helyét a nagyobb közösségben.
A hangulat karneváli: a szereplők általában kivetkőznek általános személyiségükből, és valami tréfás szerepet játszanak. Bemutatják tréfásan, hogy kik ők, mire számítsanak a közösség régebbi tagjai. A közönségtől pedig nem lehet ilyenkor más az elvárt magatartás, mint az éljenzés, a támogatás. Az efféle bemutatkozó alkalmakon nincsen rossz előadás: minden csoportot ugyanúgy befogad a nagyobb közösség, az alkalomnak tehát leginkább szimbolikus jelentősége van; a beavatás része, annak utolsó aktusa. Hát lehet egy ilyen egyszerű és nemes célú alkalmat elrontani? Már hogyne lehetne.
Egyéni veszélyek
Az ilyen előadás kötelező program, tehát mindenképpen egyfajta kényszerhelyzet: meg kell csinálni, nincs más alternatíva. És nincs differenciálás sem: mindenkinek részt kell vennie benne, személyiségjegyektől függetlenül. Hiába szorongó természetű valaki: ott a helye a színpadon. Persze segíthetünk neki azzal, hogy nem állítjuk reflektorfénybe, hogy statisztaszerepet kap; de azért mégiscsak a világ legtermészetellenesebb dolgát műveli, amelyre még évekkel később is kisebb traumaként fog visszaemlékezni. Mert afelől nyugodtak lehetünk, hogy ez az esemény valamilyen előjellel sokak memóriájába maradandóan bevésődik, és már régen felnőttek lesznek, de még mindig foglalkoztatja majd őket lenyűgöző vagy éppen kínos szereplésük. Az első saját, jégtörő jellegű szerepére mindenki jól emlékszik. Érdemes tehát figyelni arra, ki hogyan kerül be ebbe a nagyon is komoly játékba!
Csoport van kialakulóban
Azonban nem csak a bemutatkozó egyénekre, hanem a csoport egészére, dinamikájára is ráirányíthatjuk a figyelmünket. Egy csoport életének vannak jellegzetes szakaszai (alakulás, viharzás, normaalakítás, működés), amelyek során az interperszonális viszonyok sokat változnak; de már a folyamatnak ezen a nagyon korai részén láthatóvá válhatnak olyan motívumok, amelyek később mély benyomást gyakorolhatnak a csoport vagy az egész közösség életére (közösségen mindvégig az iskolai közösséget értjük). Az előadás témájától, jellegétől szinte teljesen függetlenül megjelennek a későbbi nagy tréfamesterek, diákvezetők, főszervezők, véleményvezérek; és akár ugyanígy az agresszorok, elnyomó kishatalmak is. Egy nagyobb készlet skatulya áll rendelkezésünkre, hogy az előttünk életünkben először megjelenő figurákat belesuvasszuk. Nem kevés veszélye van ennek a hatásnak sem: ha valamelyik szereplőt nagyon jellegzetesnek vélünk, és ennek megfelelően könyvelünk el valamilyen típusnak, ez az egyén később egyéb iskolai szituációkban is – legalább részben – ebben a szerepben tűnik majd föl előttünk. A Pygmalion-effektusról se feledkezzünk meg: ha valaki sokszor látja magát mások tükrében egy bizonyos – a maga számára talán kezdetben idegennek tűnő – szerepben, egy idő után valóban azonosulhat szerepével.
A közönség felelőssége
A nézők vállán tehát igen nagy a súly. Először is: egy olyan produkciót látnak, amelynek normáit legalább részben a maguk alkotta közösségtől örökölte az új csapat: látják a nagyobbaktól, „hogy mennek itt a dolgok”, és alkalmazkodnak hozzá. Ezek a bemutatkozók tehát egyszersmind tükröt is tartanak a közösség elé: „ilyenek vagyunk mi”. És: „ilyenekké teszünk majd benneteket is!” „A magunk képére formálunk.” „Tetszik nekünk ez a kép?” – szükség van az ilyen önreflektív magatartásra. A nézőközönség sohasem passzív, de amikor az általa képviselt közösség új tagjairól van szó, különösen aktívnak kell lennie, hiszen felfedezheti a napi rutinban sokszor feledésbe merülő vagy éppen megszokott hibáit, hiányosságait – ahogy természetesen az erősségeit is. Az iskolai bemutatkozás nem pusztán egy rituális alkalom: kellő odafigyeléssel a közösség régebbi tagjai is rengeteget tanulhatnak belőle.
További érdekes ötletek:
- Mint általában a drámapedagógiai események végén, az iskolai bemutatkozásokat követően is szükség lehet egy irányított beszélgetésre az új csoportokkal/osztályokkal kis körben, tanári vezetéssel. Ilyenkor felszínre kerülhetnek olyan benyomások, érzések, amelyek esetleg kibeszéletlenül kellemetlen nyomokat hagynának a résztvevőkben.
Kerek Roland cikke
