Míg a női egyenjogúságért küzdő szervezetek, mint amilyen pl. az Egyetemista Nők Amerikai Szervezete (American Associationof University Women) a rendelkezésre álló kutatási adatokból azt a következtetést vonta le, hogy az iskolai oktatás hátrányosan különbözteti meg a lányokat, addig más szakmai szervezetek ezt az állítást az adatok szisztematikus szűrésének, félreértelmezésének és puszta politikai propagandának minősítették. Vajon kinek van igaza? Lássuk, mik is azok az adatok, melyekre e szerzők hivatkoznak.

Az egyetemista Nők Amerikai Szervezete szerint a lány tanulók az osztályban sokkal csendesebbek, észrevétlenebbek, és kevésbé magabiztosak, mint a fiúk. A tanárok kevesebbszer kérdezik őket, és ha válaszuk nem tökéletes, kevesebb biztatást kapnak annak továbbgondolására. Ennek hátterében szerintük az áll, hogy az iskola és a tanárok, a társadalmi normákat hűen tükröző mikrokozmoszként, a lányokat egy olyan női ideál irányába igyekeznek befolyásolni, mely szerint a lányok fő erénye a tiszta, csinos megjelenés, és a csendes, illedelmes, szerény viselkedés.

A fiúknak ezzel szemben a dicséret az önállóságért, kezdeményezőkészségért és az eseményekben való aktív, hangos részvételért jár. A lányokat az iskolában (is) arra nevelik, hogy a népszerűség és a társas elfogadás sokkal fontosabb, mint a tehetség és a jó teljesítmény. Egy 1992-es felmérés szerint, a hatodikos és hetedikes lányok maguk is úgy érzik, hogy társaik szeretete fontosabb számukra, mint az önállóság, a jó bizonyítvány vagy a tanárok dicsérete. A fiúk ezzel szemben, az önállóságot és az okosságot sorolták az első helyre.

Egy Reay nevű amerikai kutató 2001-ben azt találta, hogy a lányok iskolai megkülönböztetése a viselkedésükkel szembeni kisebb toleranciában is megnyilvánul. E szerző szerint, a lányok magabiztos fellépése gyakrabban minősül rosszaságnak, mint ha ugyanezt fiúk teszik. Ráadásul a kislányok rendbontó viselkedését mindig egyfajta jellemhibának, karaktertorzulásnak tekintik a felnőttek, míg fiúknál ugyanez a rosszalkodás férfi mivoltukból természetesen adódónak, így elfogadhatóbbnak tetszik.

A feminista kritikát alaptalannak és túlzónak tartó szakemberek, mint amilyen pl. Judith Kleinfeld, az Alaszkai Egyetem pszichológia tanára, azt vetik a feminista értelmezés szemére, hogy az adatokat félreértelmezték és ezért túlzó, igaztalan vádakat fogalmaztak meg az oktatással szemben. Kleinfeld szerint a hivatalos iskolai adatok épp az ellenkezőjéről tanúskodnak: az általános iskola első osztályától egészen az egyetemig a lány tanulók, bármely etnikai vagy társadalmi réteghez tartozzanak is, jobb tanulmányi eredményt érnek el, mint a fiúk. Kivételt csak a sport és a természettudományok jelentenek, ahol a fiúk sikeresebbek.

Bár a matematikai képességeket jobban igénylő tantárgyakban a fiúk jobban teljesítenek, a lányok kevésbé vannak lemaradva tőlük ezeken a területeken, mint a fiúk a lányoktól minden más tantárgyban. Az utóbbi tíz év (amerikai) beiskolázási adatai szerint a lányok olyannyira nincsenek hátrányosan megkülönböztetve az oktatás terén, hogy többen járnak közülük egyetemre, mint a fiúk közül (55% nő és 45% fiú). Míg 1961-ben az egyetemi diplomák alig egy százalékát szerezték nők, mára ez az arány megközelíti az ötven százalékot.

Az Egyetemista Nők Amerikai Szervezetének egyik legsúlyosabb vádja talán az volt, miszerint a tanárok egyenlőtlenül osztják meg figyelmüket és segítségüket a lányok és a fiúk között. Kleinfield szerint ez a megállapítás a Sadker kutatás eredményeinek szisztematikus eltorzításán alapszik. Az eredeti tanulmány ugyanis csupán annyit állított, hogy a fiúkhoz 8-10-szer többször szól tanáruk az óra alatt, azt azonban nem mondta, hogy ez a többlet figyelem mindig pozitív is egyben.

Az igazság éppen az ellenkezője: a fiúk gyakoribb rendbontó, a helyes választ mások előtt bekiabáló viselkedése valóban több figyelmet vált ki, ám ez az extra odafigyelés leggyakrabban helytelenítés, csendre intés, szidás. A gyerekek maguk sem látják úgy, hogy a lányokat bárki is hátrányosan különböztetné meg. A velük készített interjúk során a lányok 59, a fiúk 57 százaléka érezte úgy, hogy gyakran felszólítják, míg több fiú (67% 63-mal szemben) panaszkodott arra, hogy nem mindig mondhatja el a véleményét.

Kleinfield szerint, bár az oktatásnak vannak hibái, a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés bizonyosan nem tartozik közéjük. Az igazság az, hogy a fiúk, mint csoport, valójában sokkal veszélyeztetettebbek a tanulmányi kudarcok, bukások, érzelmi és magatartás problémák terén, mint a lányok. Több intőt kapnak, többször buknak, és gyakrabban tanácsolják el őket az iskoláktól.

Tény tehát, hogy a lányok és fiúk nem egyformák, így az iskolában is más stílusban, más területeken teljesítenek jól. Igaz, hogy a nőkre számos olyan társadalmi sztereotípia nyomása nehezedik, mely az önálló, okos és ambiciózus fellépést érzelmileg ellentmondásossá teszik, a tények azonban egyelőre azt mutatják, hogy a nők, mint az élet oly sok más területén is, megküzdenek ezzel a problémával is.