Istenítéletek a középkorban
Farkas Zoltán
2003/02/10 12:47
8779 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Szó mi szó, nem könnyű az igazságot objektíven és egyértelműen tisztázni. A középkorban a földi halandó sokáig nem is sokat foglalatoskodott ezzel a kérdéssel. Úgy gondolta, az a legtisztább, ha az Istenre bízza a döntést, s istenítéletekkel leplezik le a bűnösöket.

A bűnös Isten ítélőszéke elé kerül

Az istenítélet nem a középkor találmánya, hanem az ősi hitvilág mitológiájában gyökerező intézmény, melyet a keresztény egyház is elismert, s megfosztva azt a pogány vonásaitól, beillesztette saját korának bizonyítási rendszerébe. Olyan bizonyítéknak tartották, amelyben az Istennek mint legfőbb bírónak a döntése nyilvánul meg, aki az ártatlant oltalmába veszi, és ezt látható módon kifejezésre is juttatja. Az ítéletekből a vádlott becsületességére, vagy becstelenségére következtettek.

Magyarországon a perbeli bizonyítás ilyen módozataira akkor került sor, ha a felek valamelyike nem volt esküre bocsátható, illetve ha peres fél erősebb bizonyítékokra hivatkozott. Kezdetben az istenítéleteket egyházi segédlettel végezték, majd az 1279-edik évi budai zsinat megszüntette a vízpróba és tűzpróba alkalmazásait. Fenntartották azonban a boszorkányok, bűbájosok elleni eljárásokban.
Az istenítéleteknek nem volt célja a kínzás intézményesítése. Egyszerűen az istenítéleti próbák keménysége megerősítette a bizonyosságot is.

Bajvívás

A peres felek megvívtak egymással, s aki a küzdelemben alulmaradt, az nyilvánult bűnösnek. A legyőzött félnek büntetésképpen az egyik karját levágták. Magyarországon, mint szokásban lévő intézményt az Aranybulla említi először. A bíróság jelenlétében meghatározták a bajvívás helyét, idejét és módját: lóval vagy ló nélkül, ruhában vagy meztelen. Papok, nők és zsidók nem vehettek részt a párviadalokban, amiket akár életre, halálra vívtak. Ez a 20. századig tovább él a párviadalokban, párbajokban.

Tetemre hívás

Gyilkosság esetén a vádlottakat az elhunyt teteméhez vezetik, s a meggyilkolt sebéből buzogni kezd a vér, ha a tetemhez a gyilkos közeledik. Ezt dolgozza fel Arany János Tetemre hívás c. balladájában.

Keresztpróba

A peres feleknek felemelt kézzel a kereszt elé kellett állniuk, miközben a tömeg azt skandálta, hogy a győztes tovább tudja fenntartani a kezét.Vagy az eljárás alá vont személy szájába megszentelt kenyeret tettek, és ha nem tudta lenyelni, akkor bűnös volt. Hasonló megoldás volt még az eskütétel valamely szent tárgyra.
Jelenet a XIII. sz-ból.

Tüzesvas-próba

Az arra kötelezett (bűnösnek vélt) személy egy izzásig hevített vasdarabot határozott távolságra vitt el csupasz kezében. A bekötött kezet három nap múlva megvizsgálták, ha a seb gyógyult volt, az ártatlanságot, ha viszont elfertőződött, a bűnösséget látták igazolva.

Vízpróba

Vízbe dobott, összekötözött embernek kellett ártatlanságát bizonyítva valamiképp életben maradnia. Ha feljött a víz felszínére, akkor bűnös, mert a víz kivetette magából, ha nem, ártatlan ugyan, de megfulladt.

A vízpróba másik módozata az volt, amikor a bűnös kezét, lábát összekötötték, majd a folyóba bedobták, s lassan áthúzták a másik partra. Ha életben maradt, akkor egyben ártatlanságát is bizonyította.

Az ítéletek pszichológiai hatása

Nem egy esetben már önmagában az istenítélettől való félelem megtörte a vádlottat és beismerte tettét, amit lehet, hogy el sem követett. A XIII. századtól azonban egyre inkább elterjedt az igazságszolgáltatás objektívebb módja, amikor is tárgyalás keretében bizonyítékok felhasználásával igyekeztek kideríteni, hogy ki a bűnös. Ennek elterjedéséhez a kincstárba befolyó illetékek is nagyban hozzájárultak.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten