Az Urál-hegység keleti lejtője mentén, az Iszety folyó partján van Szverdlovszk, régi nevén Jekaterinburg. Határában egy magas, szürke obeliszk áll, mely jelzi, hogy ott van vége Európának. Ami utána van, már Ázsiához tartozik, benne Szibériához, ami a cári Oroszországban a száműzöttek földjét jelentette. Ott született 1728. május 28-án Ivan Ivanovics Polzunov kutató, tervező mérnök, ki az ember szolgálatába állította, s kezesbáránnyá varázsolta számára a tüzet. A rövid életű fiatalember életútja igen nehéz volt. Sokat dacolt a zord időjárással, az Urál nehezen bányászható gyomrával, mely nyomot hagyott törékeny szervezetén.
Tizennégy éves korában már a helyi bánya szolgálatában állt, mint mechanikustanuló. Mivel jó műszaki érzékével hamar kitűnt, 1748-ban már az orosz cár személyes tulajdonát képező barnauli kohászati üzemben találta magát. Tisztviselői munkája mellett igyekezett bányatechnikai tanulmányokat is folytatni, és még csak harmincéves volt, amikor már nagy szakmai tekintélynek számított. Munkatársai az üzemi munka tehetséges szervezőjét és vezetőjét látták benne, ipari vállalatok építőjét, tapasztalt bányaszakembert és fémkohászt, valamint elsőrendű mechanikust és matematikust, finom kísérletek mesterét és mint a műszerépítés művészét ismerték. Mivel akkoriban a gyárak legfőbb hajtóeszközének a vízikerék számított, Polzunov szerette volna még tökéletesebbre fejleszteni. Elődeinek kísérletei odáig jutottak, hogy a vízgőz nyomását csak a tökéletlenül működő "tűzzel hajtott szivattyú"-val tudták gyakorlati célra használni, ami egyáltalán nem volt biztonságosnak nevezhető.
Polzunov pedig 1763 áprilisában egy teljesen új gépnek a működési tervét és leírását nyújtotta be a gyár vezetőségéhez. Ezt követően 1764 elején hozzá is látott gőzgépének elkészítéséhez, mivel - kisebb méretű kísérleti berendezés nélkül - azonnal egy-egy roppant méretű, ipari célra szolgáló szerkezet megépítésére szólították fel. Segédeszközök hiányában a feltalálónak magának kellett gondoskodni a munkájához szükséges szerszámokról, gépek szerkesztéséről, minek következtében ma a gépgyártás egyik úttörőjeként is gondolunk rá. Munkájával 1765 végén készült el. A gépet Barnaulban, a távoli szibériai városka egyik tóparti épületében (egy 18 méter magas házban) helyezték el. Az 1766. augusztus 7-én történő kipróbáláson az alkotó már nem lehetett jelen, de minden bizonnyal nagyon fájlalta volna, hogy gépének használatát még ugyanazon év november 10-én végleg le is állították.
Polzunov gépe abban különbözött minden korábbi, tűzzel működő szerkezettől, hogy azonnal üzemi alkalmazásra készült. Gépében a világon először szerepelt két dugattyús henger, ahol a dugattyúk ugyanannak a tengelynek a forgatására szolgáltak. Amikor az egyik hengerben csökkent a légnyomás, a dugattyú elvégezte munkaütemét. Ezzel egyidőben a másikba beengedték a gőzt, vagyis meddő ütemet végzett. A dugattyúk egymás után fejtettek ki munkát, a gép tehát folyamatosan dolgozott, a gőzelosztás és vízellátás automatikusan történt. Polzunovval egy időben és tőle függetlenül Angliában, Németországban és másutt is foglalkoztak a gőzgép tökéletesítésével. Egy ilyen atmoszferikus gép modellje 1764-ben jutott el James Watthoz, aki továbbfejlesztette a találmányt, mit az iparosodó nyugat Polzunov halála után kb. húsz évvel később alkalmazni is kezdett.
Polzunov gépének próbaműködése teljes és visszavonhatatlan elismerést aratott, de a cári hivatalnokok maradisága, közömbössége - és némi rosszindulata - miatt a világ első gőzgépének megalkotója már nem láthatta találmányának gyakorlati működését. Ugyanis az emberfeletti munka aláásta Ivan Ivanovics Polzunov egészségét, minek következtében 1776. május 27-én, harmincnyolc éves korában tüdővészben meghalt.
