Játsszunk evolúciót!
Nádori Gergely
2007/11/26 00:00
2232 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Ernst Mayr mondűása szerint a biológiában bármit is csak az evolúció fényében lehet megérteni. A cikkünkben bemutatott animáció pedig magát az evolúciót próbálja könnyebben érthetővé tenni. A környezetet változtatva figyelhetjük meg, hogyan alkalmazkodik ehhez a populáció.

Gyakoriak a félreértések azzal kapcsolatban, mit is ért egy bilógus az evolúció alatt. Sokan azt hiszik, ez valamilyen töretlen fejlődést és tökéletesedést jelent, mások szerint ez valamilyen a vallásos hittel versengő dogma, megint mások az evolúció hallatán az élet történetére gondolnak, arra, hogyan változott az élet a földtörténeti korok során, hogyan jelentek meg és tűntek el egyes fajok.
Az evolúció azonban mindezeknél jóval kevesebb és több is egyben. A biológus számára az evolúció azt a folyamatot jelenti, amely törvényszerűen elindul minden rendszerben, amely rendelkezik a szaporodás, változatosság és öröklődés tulajdonságaival. ha a rendszer elemei szaporodnak, biztosan többen lesznek egy idő után, mint ahányat a környezet el tud tartani. Ha a rendszer elemei között változatosság van, akkor azok fognak életben maradni, melyek életképesebbek, jobban alkalmazkodtak környezetükhöz. Ha a rendszerben az öröklődés is jelen van, az életbenmaradtak utódai hasonlítani fognak szüleikre, tehát már jobban alkalmakodottak lesznek a környezetükhöz. Ezek közül megint a rátermettebbek maradnak életben és így tovább.
Nem csak az élőlények rendszerében zajlik le tehát evolúció, hanem minden olyan rendszerben, amelyre jellemző ez a három tulajdonság. Ezt szemlélteti a Nagy Evolúciószimulátor. A NESz működése a következő:
Az elemek a kis állatkák, melynek három tulajdonsága van, a három színösszetevő (kék, vörös, zöld). A környezetet a háttér színe jelképezi. Az alábbi folyamatnak köszönhetően az állatkák színe alkalmazkodik a háttér színéhez.

  1. Kezdetben 50 állatka van.
  2. Minden állatkának lesz két utóda, az egyik teljesen megegyezik a szülővel, a másik kisé eltér tőle (a három színösszetevő valamelyikében, vagy mindegyikében).
  3. Az összesen 100 állatka közül csak az az 50 marad életben, az az 50, melynek színe a legkevésbé tér el a háttérétől.
  4. A 2. ponttól folytatódik a folyamat.

A környezetet a jobb alsó sarokban található három csúszkával állíthatod be, a generációk váltakozásának sebességét pedig a bal alsó sarokban találhatóval.

 

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten