Hatvanhét évvel ezelőtt, 1937. december 3-án a magyar irodalom legkiemelkedőbb tehetségű, és legtragikusabb sorsú költője Balatonszárszón véget vetett életének, amikor egy tehervonat kerekei alá vetette magát. A skizofrénia.1932-től hatalmasodott el rajta, s bár költészete egyre nagyobb távlatot kapott, helyzete egyre nehezebbé, sorsa egyre kilátástalanabbá vált. Idegzete sosem volt túl jó, ami egyrészt gyermekkori nehézségekből, másfelől a nagy művészeknek kijáró érzékenységből adódott.A sok nélkülözés, a mélyre szívott érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek, a rendetlen életmód mind megviselte, és már korábban, egészen fiatalon is megpróbálkozott az öngyilkossággal.

A sok csalódás után végül a pártban találta meg élete biztonságos fogódzóját. Amikor ott is hitet vesztett, idegrendszerének állapota rohamosan romlani kezdett. Rettegett a belső megőrüléstől, kívülről pedig a világ fenyegette bizonytalanságával, mert azok a fenyegető idők az egész világ megőrülését sugalmazták: a fasizmus, úgy látszott, ellenállhatatlanul terjed Európában. Az orvosok és pszichológusok csak ideig-óráig tudtak valamit javítani állapotán, a költő egyre elviselhetetlenebbnek érezte az életet. Élete végső napjain is remekműveket írt, bár nem reménykedett többé semmi jóban. Harminckét évet élt, nélkülözésben, üldöztetésben, meg nem értésben. Míg végül 1937. december harmadikán Balatonszárszón öngyilkossággal fejezte be boldogtalan, rövid életét.