Karácsony Sándor mindenekelőtt pedagógus volt. Mégpedig olyan pedagógus, aki akár az általános megbotránkozást is kockáztatva mondta el véleményét, rendhagyó gondolatait. Sokszor beszélt érzékletes szimbólumokban. Elmondható, hogy a pedagógia, a filozófia és a pszichológia területén jócskán megelőzte saját korát. 

Karácsony mindenekfelett való elve volt a diák és tanár között való egyenrangúság, partneri viszony megléte. Legfőbb célja volt, hogy szuverén egyéniségeket neveljen, akik tevékeny társai tanáruknak, akik önálló gondolatokkal és kritikai érzékkel rendelkeznek, melyet akár tanárukkal szemben is kinyilvánítanak, tudnak és mernek kérdezni, kételkedni, s lázadni is akár. Elutasította a tekintélyelvűség minden formáját. Úgy vélte, hogy pláne emberek nevelése esetén nincs érvénye a hatalmaskodásnak, annál több viszont a szeretetnek és a figyelemnek. Növendékei, munkatársai példaadó munkássága révén megtanulhatták, hogyan legyenek emberséges, empatikus pedagógusok. Örökül hagyta, hogy a pedagógusnak alább kell szállni, megismernie a gyermek belső világát és segíteni őt a növekedésben. 

Hitvallása szerint a pedagógia tulajdonképpen a gyerekekkel való életközösség vállalása, mely csak szeretettel valósítható meg. A katedráról pedig kizárólag oktatni lehet, szeretni nem. A nevelés fő tárgya az egyén, mi több, a személyiség. Hirdette, hogy nevelés csak akkor lehet jótékony, ha az egyéniség sértetlen marad, ha megőrzi autonómiáját. Karácsony szerint a nevelés kulcsa: "A másik ember".

Vezérelve, hogy irodalomra és művészetre csak irodalommal és művészettel lehet nevelni. S az irodalom, a zene- és képzőművészet befogadása teszi majd meg a nevelő hatásokat.

Vallotta, hogy egymagában az ember egyedül van, s csak a másik által válhat valóban emberré. Örömünk, boldogságunk, jólétünk forrása a másik ember, s az egyik ember minden vonatkozásban függ a másiktól. Ebben benne foglaltatik, hogy a diák is ember, ráadásul mindegyik más és más, akikhez a pedagógusnak úgy kell viszonyulnia, hogy megértsék, kiegészítsék egymást. Mindig szem előtt tartandó elvnek tekintette, hogy a nevelés csak emberek közösségében megvalósítható tevékenység.

Befejezésként álljon itt két gondolat a nevelésről Karácsony Sándortól:
A nevelés "... két emberi lélek közös funkciója: a nevelőké és a növendékeké."

"A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa."