Hetvenöt év
„Ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni” – tette a szállóigévé lett kijelentést a tragikus sorsú nagybeteg irodalmár a másik tragikus sorsú irodalmárról, aki éppen agyműtéte végett készült külföldre utazni: Kosztolányi Dezső Karinthy Frigyesről, 1936 körül, Karinthy látogatása után, a feleségének. A történelmi (vagy irodalomtörténeti) pillanat jelentős: Kosztolányi az év vége felé, novemberben meghal, Karinthy pedig Stockholmban átesik azon a műtéten, amely még két évvel hosszabbítja meg életét, egészen 1938. augusztus 29-ig. Hetvenöt éve halt meg az első Nyugat-nemzedék egyik legnagyobb koponyája.
Az ominózus stockholmi műtétnek nemcsak élettani, hanem irodalmi hatása is volt: témája lett utolsó, még életében megjelent nagy jelentőségű művének, az Utazás a koponyám körül (1937) című regénynek. A különös tematikájú szöveg kapcsán merengjünk el egy kicsit ezen a sokszor alig érzékelhető határvonalon, amely valóság (ha úgy tetszik: élet) és fikció (esetleg: irodalom) között húzódik; ha ugyan.
Távolság és utazás
Különösnek gondolhatjuk, hogy valaki regény-alapanyaggá teszi saját életmentő műtétjét, amelyet aztán távolságtartással, fanyar iróniával, de mégis furcsa közvetlenséggel beszél el. Karinthy életműve szempontjából azonban mi sem illeszkedhetne szervesebben a korábbi művek sorába, mint éppen ez a regény. A rendkívül széles (az irodalmin messze és sok irányban túlnyúló) érdeklődési körrel rendelkező író, költő, műfordító, újságíró sok művében visszaköszön valami sötéten kedélyes világlátás, a komikumot éjszínűre festő motivikus árnyjáték. Prózaművészetében a humor, az irónia, vagy éppen a hol tudományos, hol szándékoltan tudományoskodó hangvétel sok helyütt időnként szinte súlytalanná teszi a legmélyebb emberi játszmákat (bár két verseskötetében nyoma sincs ezen eltávolító gesztusoknak). Az Utazás a koponyám körül pedig komoly játék: egyszerre archetipikus belső életutazás és külső „valódi”: egyik legfontosabb motívuma a vonat, a vonatok, amelyek már a regény első fejezetében megindulnak láthatatlanul és vészjóslóan, később Karinthy maga is vonaton utazik műtétének helyszíne felé – Budapestről Stockholmba. Hogy most melyiket meséljük: a regényt vagy az életrajzi tényeket, összemosódik. Ez az önéletrajzi ihletésű narratívák sajátja.
Elbeszéltség
Az agyműtét tétje hatalmas; nemcsak az életben maradás szempontjából, hanem azért is, mert egyrészt a halálközeli helyzet mint végpont retrospektíve képes átértelmezni az önmagunk alkotta történetet életünkről, másrészt az események irodalmi feldolgozása és újra-átélése nem kevés bátorságot is igényel az írótól. Talán ez az egyik pont, ahol megragadható a valóság és a fikció közötti határmezsgye, ami azonban újabb problémákat állít elénk. A kulcsfogalom: az elbeszéltség. Amit mi regényként olvasunk, az nem a valóság, hanem az a kép, amit Karinthy alkot a valóságról, amikor értelmezi azt: „fikcionalizálja” saját élettörténetét, és ezzel egyszersmind el is távolítja magától azt, tárgyiasítja. Az önéletrajzi írás tehát az irónia és a stílusjáték mellett szintén alkalmas arra, hogy távolságot teremtsen élet és irodalom között. Ez a gondolat azonban messzire visz: tudniillik miért is kellene valakinek nagy írónak lennie, hogy fikciót hozhasson létre, ha egyszer az elbeszéltségből fakad a fikcionalitás. Hogyan is érhető tetten a valóság, ha az ember mást sem csinál, mint időről időre elbeszéli, tehát értelmezi azt…?
Optimizmus
Mielőtt végleg elhagyjuk a cikk fő témáját (a regényt) és a filozófia mezejére tévedünk, annyit azért leszögezhetünk: Karinthy fiktív utazása jelentős vállalkozás, amely bizarr módon koronázza meg a nagy író-költő életművét (nem lévén tekintettel most a posztumusz verseskötetére, az Üzenet a palackban címűre). Talán nem is az élet és irodalom határmezsgyéjét kellene vizsgálnunk, hanem a halál és irodalomét, a halálét, amely hol láthatatlan vonatok, hol Herbert Olivecrona sebészműszerei képében mindvégig sejteti magát, hogy aztán a fikció szintjén feloldódjon a regény zárlatának távlatos optimizmusában: „Szélesen tárul ki előttem a láthatár. Ez lesz, negyvenhét éves koromban, első tengeri utam.” Így lehet győzni az irodalomban.
Még több utazás a koponya körül
- Az Utazás a koponyám körül a Magyar Elektronikus Könyvtárban
- További, a regényhez kapcsolódó kérdések:
- Hogyan érzékeljük a fikciószerűséget egyes szám első, illetve harmadik személyű elbeszélő esetén?
- Az utazás nyilvánvaló archetípusa mellett milyen más klasszikus irodalmi toposzok fedezhetőek fel a műben?
Az Utazás a koponyám körül (teljes film) Lationovits Zoltánnal:
Kerek Roland cikke
Kép forrása: dunatv.hu