Kendő, kereszt, kipa - avagy vallási jelképek az iskolákban
2004/03/29 19:09
1694 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A polgári társadalmak fejlődésének egyik legkarakterisztikusabb eleme az állam és az egyház szétválasztása, amely együtt járt az állami oktatás világivá válásának, hitéleti semlegességének erősödésével. Mindezek ellenére a vallás sokféle formában jelen van az iskola mindennapjaiban. Mihály Ildikó tanulmánya áttekinti, miként sikerül Európában és Amerikában biztosítani ezt a semlegességet.

Az egyház és az állam szétválasztása

Az egyház és az állam szétválasztására elsőként Amerikában került sor; ezt az 1791-es alkotmány tette meg. Franciaország jóval később, 1882. március 28-án iktatta törvénybe az iskoláztatásnak a vallás "gyámsága" alóli felszabadulását. (...) Az 1882-es törvény a világi iskolák jellegzetességeit három fő pontban foglalta össze: az oktatók, a programok, valamint a tanulók világi jellegének biztosítása. Mindez persze nem zárja ki - érvelt már akkor is a francia törvény - sem a vallások történetének, miként a kultúra történetének a tanítását, sem pedig a Biblia, a Korán szövegeinek és a vallások által ihletett művészi alkotásoknak a megismertetését. Az idézett törvény alapján a tanulóknak ezután sem kellett megtagadniuk vallásos meggyőződésüket vagy vallástalanságukat; mert csak a hozzájuk kapcsolódó tevékenység nem kaphatott helyet az iskolában. A francia oktatási hatóságok azóta is igyekeznek következetesen tartani magukat ehhez az alapelvhez. Nem változtatnak semmit az iskolai tanmeneten vagy a magatartási előírásokon azért, mert valamelyik vallás ezt elvárná tőlük; nem mentik fel - például - a moszlim vallású kislányokat az iskolai testnevelési órák látogatása alól, és a koedukált oktatásban való részvétel kötelezettsége alól sem vonják ki őket. Annak ellenére sem, hogy újabban egyre nagyobb az oktatási rendszerre ható - a hivatkozott törvény szellemével ellentétes irányú - nyomás.

Svájcban is sikerült megvalósítani az állami iskolákban a teljes hitéleti semlegességet. Az Amerikai Egyesült Államokban az ott hagyományosnak tekinthető valódi neutralizmus egészen az 1940-es évekig láthatóan folyamatosan erősödött, majd az azt követő félszáz esztendő során szilárdan tartotta magát. Több országban valamilyen szinten - még a világi iskolákban is - továbbra is megmaradt a vallásoktatás. Németországban - például - a Szövetségi Alkotmány VII. cikke egyenesen kötelezővé teszi az állami iskolákban is a vallástanítást, és ugyanez a helyzet Dániában, ahol azonban a vallásoktatás programjait a parlamentnek kell jóváhagynia (vagyis nem az egyházaknak!). Nagy-Britannia pedig a hetvenes évektől kezdődően a világi iskolák programjába is beiktatta általában a vallásokkal kapcsolatos tájékoztatás kötelezettségét. Görögországban ma is kötelező minden állami iskolában az ortodox vallás tanítása; Írországban pedig még mindig a katolikus egyház irányítja az általános és középiskolák 80 százalékát. (...)

Az országok vallási térképének átalakulása

Időközben átrajzolódott Európa és Amerika hagyományos vallási térképe is. A gazdaságilag fejlett országokban - különösen a hatvanas, hetvenes években megindult migrációs folyamatok következtében - nemcsak más népcsoportok jelentek meg, hanem velük együtt, tetszik, nem tetszik, új, a közvélemény számára addig ismeretlen vallási közösségekkel is kapcsolatba került a lakosság. Az 1994-es franciaországi adatok szerint például a hagyományos keresztény egyházak hívőin kívül az országban akkor már négymillió muzulmán - kétmillióan már francia állampolgárok! -, félmillió buddhista - közel egyharmaduk ugyancsak francia állampolgárság birtokosa! -, 600 ezer zsidó - egyharmaduk ortodox -, 130 ezer jehovista, és közel egymillió, magát valamilyen protestáns kisegyházhoz tartozónak valló felnőtt élt. A soknemzetiségű Amerikában pedig speciális vallási igényekkel léptek fel az indiánok, a spanyol-amerikaiak és az afroamerikaiak is. Belgiumba is mind több marokkói és algériai bevándorló érkezett, magukkal hozva a muzulmán vallást és kultúrát; Nagy-Britanniában pedig - a muzulmánok mellett - komoly vallási kisebbséggé váltak a hinduk, illetve a szikhek is.

Az újonnan érkezett - többségükben gazdasági menekült - csoportok a kezdeti tétovaság-bizonytalanság után mind nyíltabban és határozottabban kezdték követelni hitük hivatalos elismertetését, vallási szokásaik nyílt vállalhatóságát. Gyermekeik iskoláztatása kapcsán aztán a vallás szerepe a közoktatás területén ismét felfedeződött, sőt kifejezetten feléledt; legfeljebb csak a stratégia változott a korábbiakhoz képest. A hajdani bevándorlók ugyanis követeléseiknek egyre inkább úgy szereznek politikai alapot, hogy gyakran még szóhasználatukban is mellőzik a hit és a vallásos kötelességtudat nevelő hatásaira vonatkozó érveket, helyette - például saját felekezeti iskoláztatásuk támogatásának elérése érdekében - elsősorban a multikulturalizmus és a szabad iskolaválasztás őket is megillető demokratikus jogait hangsúlyozzák. Ennek következtében a legkülönbözőbb társadalmakban a vallás egyre inkább olyan sajátos kultúrává változik át, amelynek - főként a kisebbségi jogok gyakorlása érdekében - törvény által biztosított védelemre és támogatásra van szüksége.

A más vallású, más kultúrájú gyerekek szempontjából azonban ez a folyamat nehezen feloldható dichotómiát idéz elő. Ahhoz ugyanis, hogy boldogulni tudjanak, be kell illeszkedniük, minél jobban el kell sajátítaniuk a fogadó ország nyelvét, szokásait és értékeit. A közösség túléléséhez viszont - másrészről - mindennek az ellenkezője szükséges: meg kellene őrizniük a nyelvet, a vallást és az értékeket, ami viszont az egész közösségnek az ún. "főáramlattól" való elszigetelődése irányába hat. (...) A szélsőségesebb irányzatok követői pedig egyenesen elutasítják gyermekeik iskolai osztályközösségekbe való bekapcsolódását és a pedagógusok irányító szerepének elfogadását is. Ezzel viszont a fogadó ország hatályos törvényeivel kerülnek szembe. A nem keresztény vallások közül az utóbbi esztendők során Európában és Amerikában is különös mértékben megerősödött az iszlám közösségek szembenállása a befogadó országok nevelési rendszerével. (...) Az iszlám egyre láthatóbban jelen van - például - Franciaország iskoláiban, az ottani tankönyvekben is; erről az Európa Tanácsnak egy 1991-ben, Besançonban megtartott konferenciáján is szó volt, hivatkozva arra, hogy az iskolarendszernek a továbbiakban nem szabad nem tudomásul vennie a francia társadalomban élő muzulmánok kultúráját.

A vallások társadalmi megítélése, a vallás és az oktatás kapcsolatának megváltozása

A kilencvenes években - a korábbiakhoz képest - kezdett megváltozni a vallás(ok) társadalmi megítélése. Az okok között több olyan faktort is számba kell vennünk, amely felelőssé tehető a korábbi szekularizációs folyamat megtorpanásáért, sőt sok helyütt annak kifejezett visszafordulásáért. Egyrészt abban az időben már nemcsak a pedagógusokat, hanem az átlagpolgárokat is mind inkább foglalkoztatni kezdte a közerkölcsök világszerte tapasztalható romlása. (...) Ennek hatására sokan mondogatni is kezdték: lám, a társadalom elvesztette morális tartását. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy ezeknek a jelenségeknek kritikusai mindinkább hajlottak arra, hogy vissza kellene állítani az erkölcsök becsületét, és ehhez - szerintük - a legeredményesebben járható útnak az látszott, ha a világi iskolákban ismét nagyobb hangsúlyt helyeznek a vallásos értékek elsajátíttatására. (...)

Ebben a helyzetben hangzott el Clinton elnök 1995. júliusi felhívása: Állítsák vissza a vallást az őt megillető helyre a közoktatásban! Vége lett hát Amerika korábban egységesen, minden államára érvényesen meghirdetett vallási semlegességének. Az amerikai legfelsőbb bíróság állásfoglalása is egyértelművé tette azt az újabb felfogást, miszerint a vallásosság a szabadság védelmezője, és minden tanulónak joga van arra, hogy vallásos hitének és meggyőződésének az iskolán belül is kifejezést adjon. Az amerikai iskola tehát többé már nem az a "vallásmentes övezet", aminek azt évtizedeken keresztül tartották. A tanulók vallásossága újabban a házi feladat elkészítésekor, valamely művészi tevékenység formájában, sőt bármilyen szóbeli megnyilvánulásban is megmutatkozhat. Mi több, vallási hitüket egyesek öltözködésükkel, a különféle vallási szimbólumok viselésével is jelezhetik.

Az amerikai állami iskolákban a tanulók újabban már a vallási hovatartozásukat jelző kipát, iszlám kendőt és akár csadort is hordhatnak, mert az új törvény mindezt már lehetővé teszi számukra. (...) E fordulat első lépéseként Amerikában egy miniszteri levél megfelelően gyors formában adott utasítást arra, hogy mielőbb készítsenek a főbb vallásokat korrekt módon ismertető oktatási segédanyagokat a pedagógusok számára, valamint a tanmenetbe kerüljenek bele a különféle vallások társadalmi egymás mellett éléséhez szükséges pozitív attitűdök kialakítását lehetővé tévő speciális tudnivalók. (...) Újabban már a brit iskolai oktatás is túllép korábbi, a multikulturális nevelést bizonyos értelemben korlátok közé szorító vallási törvényeinek az előírásain, és szakértőik náluk is keresni kezdik a fiatalok életével ténylegesen releváns vallási identitás megteremtésének lehetőségét. (...)

Ez a változás nem váltott ki azonban osztatlan egyetértést a különböző országok lakosai körében. Különösen nem olyan esetekben, amikor egy-egy vallás követői - a saját előírásaikhoz való alkalmazkodás látványos gesztusával - nyilvánvalóan szembekerülnek az adott ország monokulturális jellegű, hagyományosan keresztény hagyományú oktatási rendszerével; de akkor sem, ha a különböző emberi jogvédő szervezetek ilyen esetekben azonnal akcióba lépnek, és nemegyszer kifejezetten agresszívan a vallásos másságot elfogadtató, sokak által kultúrfunkcionálisnak is tekintett látásmódot akarják a közvéleményre kényszeríteni. Ez a magyarázata annak, hogy olyan ügyek, mint akár a muszlim diáklányok kendőviselése, akár a különféle vallási szimbólumok - a kereszt, a menóra, a Dávid-csillag, vagy az amerikai őslakosok sastolla és egyéb indián jelképek - iskolai jelenléte országos, sőt nemegyszer nemzetközi méretű vitákat válthat ki. (...)

Az egymással szemben álló vélemények egyébként jobbára a korábban már általunk is hivatkozott álláspontokat képviselik.Az egyik tábor úgy látja, hogy végre tudomásul kellene venni, hogy az iskola nem a legmegfelelőbb hely sem a vallási ünnepségek rendezésére, sem pedig bármiféle más vallási üzenet közvetítésére (az ehhez a táborhoz tartozó vitatkozó felek szerint ilyen üzenetet hordoznak a vallási előírások szerinti öltözékek és egyéb jelképek is - Franciaországban például ez a nézet vált uralkodóvá, olyannyira, hogy 2004. február 10-én a francia nemzetgyűlés alsóháza megszavazta a vallási jelképek használatát korlátozó törvényt, amely az állami iskolákban megtiltja a feszület, a kipa és a muszlim fejkendő viselését.), mert ezek egyidejűleg a többiekből a kívülállóság nem kellemes érzését válthatják ki. (...) A másik fronton pedig azok küzdenek, akik szerint igenis fontos az, hogy mindenhol - így az iskolákban is - szabadon lehessen vállalni a vallási jelképeket, mert ezek nemcsak a vallási, hanem a kulturális örökségnek is megbecsülendő részét képezik. Eszerint segíteni kell azoknak, akik szűkebb környezetükben nem találnak gyermekeik számára a vallásuknak is megfelelő iskolát. (...)

Vajon meddig kell még tanulóknak és családjaiknak, valamint egész iskolai közösségeknek ebben a feszültségben élniük? Remélhetőleg minél hamarabb általánossá válnak az olyan igazi multikulturális nevelési programok, amelyek a különféle etnikai és vallási csoportok közötti tényleges megértést és együttműködést sugallják - anélkül, hogy az iskolát bármelyik közösség ki akarná sajátítani. A kevés, már ma is létező jó példa közül kiemelkedően érdekesnek látszik az a három tanévet átölelő izraeli projekt, amely arab és zsidó gyerekeket ismertet meg egymás kultúrájával és vallásával.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten