Képek a Balaton történetéből
Farkas Zoltán
2007/10/31 22:10
2092 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A "magyar tenger" vízállása az utóbbi években jelentős ingadozást mutatott, és ma már annyi víz gyűlik össze benne, hogy a Sió csatornán keresztül kell leengedni egy részét. Ez azonban nem újkeletű jelenség, már a tó történetében is voltak gondok.

Az ősi időkből

A tó

A Balaton korát tehát 20-30000 évre becsülik. A jégkorszakban a mainál 6-8 méterrel magasabb szintje lehetett, vízfelülete is jóval nagyobb volt a mostaninál. A Balaton környékén a legrégebbi emberi települések nyomai kb. 8000 évesek, de a későbbi történeti korokban is jelentős gazdasági szerepet játszott halászhatósága és változatos növénytakarója miatt. A római hódítás után katonailag is fontossá vált, a tó északi partján hadi út vezetett, ennek mentén települések alakultak ki. Az első Sió-csatornát is a rómaiak építették, ennek segítségével próbálták a tó vízállását szabályozni. A honfoglaló magyarság is a folyóvölgyek kijárataiban, a vízpartokon és a mocsaraktól védett területeken települt le. Az Árpádok alatt kezdődtek a várépítési munkálatok. (pl. Székesfehérvár, Simontornya, Agárd stb.)

A mohácsi csatavesztés után a lakosság a terület elmocsarasításával igyekezett kirekeszteni innen a törököt, ekkor zárták el a Siót, ami a berkek elárasztását és a tó vízszintjének megemelkedését eredményezte. A mellékfolyók mederelzárása végül olyan mértékű mocsarasodással járt, aminek eredményeképp minden eddiginél nagyobb lett a tőzegláp területe. E tény a mezőgazdasági termelés szempontjából igen hátrányos változást jelentett, nem véletlen tehát, hogy a török kiűzése után, a 18. században merült fel a környékbeli folyók és a Balaton vízszabályozásának a kérdése. Az első szabályozási lépés a Fejér és Veszprém megyei hatóságok kezdeményezésére a Sárvíz vizeinek összegyűjtése, és a Dunába való elvezetése lett volna. A Bőhm Ferenc vezetésével 1767-ben elkezdett munkálatok azonban megszakadtak, és csak 1819-1826 között valósította meg az eredeti terveket Beszédes József.

A csatorna

Kis-Balaton

A második szakasz a Sió szabályozása, és a környék főfolyójává való "előléptetése" lett. A Sió völgye a vízrendezés előtt összefüggő mocsár volt, ennek megszüntetésének szükségessége már Mária Terézia uralkodása alatt (1740-1780) felmerült. A Siófoknál felállított, a veszprémi káptalan kezében lévő malomnál volt az egyetlen pont, ahol a Balaton vizét le lehetett vezetni, az áradásokat meg lehetett akadályozni. Mivel azonban a Sió medrében is több malom működött, a vízállás szabályozása a molnárok kedvétől, érdekeitől függött elsősorban, ők viszont igyekeztek megakasztani a szabályozási munkálatokat. Az érdekellentétek miatt a szabályozásról való döntést mindig elhalasztották, és csak 1862-ben Balatonfüreden készítették el a programot, dolgozták ki a munkálatok stratégiáját.

A fazsilipek kialakítás először ugyan nem sikerült tökéletesre, az alacsony áteresztőképesség miatt nem tudta megakadályozni az áradást. 1891-ben aztán vastáblás betonzsilipeket állítottak fel, a medret is kiszélesítették - de ez a megoldás még mindig nem tette lehetővé a hajók közlekedését a Balatonról a Sión lefelé. A hajózsilip elkészítésére végül 1943-ban került sor, 1947-ben adták át. A Balaton másik fontos folyója a Zala. A Zala a szabályozás előtti állapotában a Balaton közelébe érve hirtelen szétterült és elveszett a Kis-Balaton mocsaraiban. A folyó szabályozásának és evvel a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek megnövelésének igénye 1773-ban merült fel a megyei gyűlésen. A szándékból 1829-re lett tett: a birtokosok önként szövetkeztek a szabályozás érdekében. A munkálatok 1836-ban kezdődtek el, és többszöri megszakítással 1865-re készült el a folyó új medre kb. 20 km hosszúságban. A szabályozás léptékét a következő adatok jól érzékeltetik: míg 1835-ben az ártér 945 ha vizes rétből és 3080 ha posványos berekből állt, addig 1896-ban 483 ha szántóföldet, 1990 ha rétet és 1550 ha fás réti legelőt mértek fel a területen.

Lápvilág

Egzotikus táj a Kis-Balatonnál

Szabályozatlan maradt azonban a Kis-Balaton, 1920-ig Magyarország egyetlen ősállapotban maradt vízi területe volt ez a mocsaras, ingoványos terület. 1921-ben alakult meg a Kis-Balaton Lecsapoló Társulat, amelynek elképzelései szerint a térséget először el kell zárni a külvizektől (környékbeli patakoktól, kisebb folyóktól, vízfolyásoktól) gátakkal, földmunkával, majd ezután kerülhet sor a belvizek elvezetésére. A Kis-Balaton teljes víztelenítésére azonban szerencsére nem került sor, a mélyebben fekvő területei érintetlenek maradtak. Itt található az a páratlan állat- és növényvilág, amelynek tanulmányozása, a vidék rezervátumi védettsége biztosítékot nyújt ennek a természeti kincsnek a megőrzésére.

A balatoni fürdőkultúra kialakulása, a települések fejlődése felhívta a figyelmet az árvíz elleni védekezés szükségességére, ezért a Sió medrét még többször bővítették a nagyobb vízhozam biztonságos levezetése érdekében. A Balaton életének ősidőktől kezdve fontos elemei voltak a halászcsónakok, a kisebb hajók. 1888-ban alakult meg a Balatoni Gőzhajózási Társaság, új hajók építésére került sor - így természetesen új kikötők kialakítása vált szükségessé. Az északi parton a cölöpépítményes, a déli parton pedig a vízbe benyúló kőhányásos mólók láthatók ma is. A Balaton környékének belvízrendezése során a korábbi természetes vízfolyások balatoni torkolatát elzárták, a belvizek összegyűjtésére pedig lecsapoló csatornahálózatot építettek.

Forrás

  • Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története Országos Vízügyi Hivatal, Budapest, 1973

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten