Hogy a fákból remek bútor és tüzelő válik, azt eddig is tudtuk - no de mi a helyzet az olyan növényi részekkel, mint a kéreg vagy a háncs? Fakéregből például rengeteg tárgyat készíthetünk. A legegyszerűbb az ivócsanak, amihez egyszerűen csak tölcsért kell formáznunk a kéregből, majd az alját hánccsal elkötnünk. Persze ettől sokkal bonyolultabb használati eszközök is készülhetnek kéregből, például természetes, finom szépséget árasztó sótartót, kisdedeket ringató bölcsőt, sátortetőt vagy bocskort is.
A fakérget leggyakrabban a hűs északi vidékeken alkalmazzák előszeretettel nemez vagy bőr helyett. Így készülhetnek belőle sátorponyvák, ruhadarabok vagy, mint Kanadában, kenuk, csónakok.
A magyar kultúrában az Ormánságban találkozhatunk a fakéreg sokoldalú felhasználásával. Egyes esetekben - például élelmiszer tárolása esetén - kihasználják a kéreg jellegzetes aroma- és illatanyagait is, ami pikáns zamatot kölcsönöz a benne tartott élelemnek. Így készül például a kászutúró, aminek jellegzetes gyantaszaga van.A kéreg alatt lapuló, rostos, könnyen lefejthető réteget nevezik háncsnak. A háncs rugalmas, fonható, így készíthetünk belőle kötöző zsineget, fonott dobozt, bocskort, sőt még ruhaanyag szövésére is alkalmas. Háncsból szövetet vagy nemezhez hasonlóan összetömörített rostos anyagot az óceániai népek készítenek. Technikájuk emlékeztet nem csak a nemezelés, de a papírmerítés módszerére is. A háncsot ugyanis egy fadoronggal verik, így állnak össze szálai, így tömörül az anyag.
Természetesen a kéreg és a háncs mellett még rengeteg növényi rész áll a rendelkezésünkre, hogy változatos tárgyakat készíthessünk belőlük. Elegendő csak a nádra és a gyékényre gondolnunk. A nádból kunyhót, tetőt, tömör kerítést, sípot és más játékokat hozhatunk létre. A gyékényből szőnyeget szőnek, kötelet sodornak, kosarat, szakajtót és méhkast fonhatnak. Rendkívül erős kötelet lehet készíteni az iszalagból is. Az iszalag egy élősködő erdeink mentén élő kúszónövény, mely az őserdők indáihoz hasonlóan kúszik a fákra, bokrokra.Egy másik élősdi jószág kiszárított "váza" a tűzgyújtáshoz nyújtott elengedhetetlen segítséget. A fák törzsén tanyázó taplógombák közül tűzgyújtáshoz a tölgy- és bükkfák törzsét kedvelő taplófajok a legalkalmasabbak. Hamulúgos vizet forralnak fel, majd beleteszik a taplót.
Miután megpuhult, felakasztják száradni. Mikor kellőképpen kiszáradt, egy kalapáccsal laposra verik. Szétzúzott belseje pillanatok alatt képes lángra kapni. A taplógombát egyébként használták sapka, kalap és táska készítéséhez is. Ilyenkor a bükkfa taplóját gyűjtik be, majd eltávolítják róla felülről a külső kemény részét, alulról pedig a lyukacsos állományát. Végül megmarad a belső puha, foszlós terület. Ezt a taplómaradékot aztán fahamuval összekevert vízben kifőzik, aztán két hétig vízben áztatják, zárásként pedig salétromos vízben pácolják. A pácolást követően kalapáccsal laposra verik, s innentől kezdve bátran alakítható, formázható az anyag.
Nem is gondolnánk, hogy mi mindenre lehet jó egy tök! A kobaktökből (füstölés, kikaparás és többszöri átöblítés után) víztartó edények, a lopótökből pedig boroshordóknál borkóstoláshoz használt lopót készíthetünk. Vagy ott a zsurlófű, amit szappan helyett (lévén kovasavat szaponint tartalmaz nagyobb mennyiségben) használtak edények súrolásánál (neve is erre a tulajdonságára utal!), s akkor még nem is beszéltünk a molyűző levenduláról, a szőkítő hatású kamilláról vagy a fogmosáshoz használt porított hársfalevélről. A Természet kincsesháza nyitva áll előttünk, ha nyitott szemmel járjuk a világot, s ha nem áll távol tőlünk semmi sem, ami természetes.
