Az alapok
Olyan politikai irányzat, mozgalom, mely a társadalmi igazságosság megteremtésére törekszik, mégpedig a keresztény hit alapján, egyúttal elismeri a szocializmus némely tanítását is. A korai polgári társadalmakban a kapitalista gazdaság keretei között számos olyan anomália jelentkezett, melynek megoldását, illetve a proletariátus helyzetének orvoslását, társadalmi beilleszkedését a mozgalom igyekezett feladatává tenni.
A „keresztényszociális elv” kifejezést először Franz von Baader (1765-1841) alkalmazta (1834), de a mozgalom teoretikus megalapozása Ph. Buchez és F. Lamennais nevéhez köthető. Az utóbbi gondolkodó abból indult ki, hogy „az európai társadalom ma – az anyagi érdekek függvényében – két osztályra tagolódik. Az egyik birtokában van minden munkaeszköznek, földnek, üzemeknek, házaknak és tőkének. A másiknak semmije sincs, az első osztálynak dolgozik.” Ezen a helyzeten akár az állam és az egyház szétválasztása árán is változtatni kell Lamennais szerint. Azonban ezeket a nézeteket XVI. Gergely pápa 1832-ben veszélyesnek és felforgatónak ítélt.
A XIX. század során ugyanis a keresztény egyházakat számos csapás érte. A kultúrharc során megszűnt a befolyása az oktatás terén; a pápaság 1870-ben elvesztette az egyházi állam jelentős részét (vö.: garanciatörvény); az urbanizáció átalakította az emberek életmódját, a korábbiakhoz képest kevésbé kötődtek az egyházhoz; a baloldali eszmék zöme egyházellenes volt; a tudományos felfedezéseket a vallási tételek cáfolataként fogták fel (vö. felvilágosodás, racionalizmus, darwinizmus, stb. – vö. IX. Pius Syllabus)
Szocialista kihívás
Az egyház kezdetben heves ellenállással válaszolt, IX. Pius pápa például jobbára ellenállt az általános vívmányoknak (pl. sajtószabadság, lelkiismereti szabadság), az egyházi tekintély megőrzése céljából 1870-ben az I. Vatikáni zsinaton kihirdette a pápai tévedhetetlenség elvét. Ezzel azonban inkább elmélyítette a problémákat. Ezt a „szociális katolicizmus” időszakának nevezzük. Ebből okulva XIII. Leó pápa (1878-1903) változtatott a fennálló helyzeten, amit az 1891-ben kiadott Rerum Novarum kezdetű enciklikája jelzett. XIII. Leó a W. E. Ketteler (1811-1877) mainzi püspök által korábban elméletileg megalapozott tanokból kiindulva kritikusan ugyan, de elfogadta a polgári állam létét, nem kívánt visszatérni a feudális értékrendhez. Ketteler jól ismerte a szocialista tanokat, Lassalle munkásegyletét, megoldásnak azonban más utat tartott:
„Csak a kereszténység képes nyújtani a munkásság viszonyait eredményesen megváltoztató eszközt és hogy segítség nélkül a munkásság állapota a megismételt fáradozások ellenére rosszabbra fordul s közeledik ahhoz a helyzethez, amelyben a pogányság korában volt.”
A II. Internacionálé (1889) olyan nagyszabású munkásvédő programot szavazott meg, amely már a katolikus egyház figyelmét is felkeltette. Ráadásul II. Vilmos német császár is nemzetközi konferencián vitatta meg a törvényhozás szociálpolitikai feladatait. Mindez arra késztette a pápát, hogy a katolikus egyház is érdemben reagáljon a korszak kihívásaira, ezért felállított egy bizottságot, melynek feladata a szociális kérdés egyházi szempontú tanulmányozása volt. XIII. Leó célja a kibontakozó kapitalista társadalom humanizálása volt. Ennek érdekében kompromisszumos módon lezárta a kultúrharcot Németországban; támogatta a tudomány és hit összhangját; felkarolta a munkások problémainak megoldásáért harcoló egyháziakat; támogatta a keresztény szakszervezetek létrehozását, ami a keresztényszocialista mozgalmat alapozta meg.
XIII. Leó egyúttal elvetette a magántulajdon megszüntetésének szocialista tervét, mivel „a magántulajdon teljes összhangban van a természet rendjével”, másfelől elvetette az osztályharcot is. Mivel a tőke és a munka egymásra van utalva, ezért a kölcsönös ellenségeskedés helyett mindkét félnek arra van szüksége, hogy végrehajtsa saját feladatát, mert ekkor a két osztályt testvéri szeretet kapcsolja majd össze. Ennek az egyetértésnek a garanciája lehet az állam, amelynek kellő esetben be kell avatkoznia az egyensúly fenntartása érdekében.
Bonum commune
A keresztényszociális szervezetek síkraszálltak a munkás méltóságáért, az alapvető munkásjogokért – megfelelő bér- és munkakörülmények, szabadidő –, valamint a nők és gyermekek védelméért és a dolgozók szabad vallásgyakorlatáért. Egyúttal olyan intézményeket kívántak létrehozni és támogatni, amelyek a szociális igényeket evangéliumi alapokon tudják érvényesíteni. A keresztényszociális tanrendszer szerint olyan „szervezett társadalmat” kell létrehozni, amely a harmonikus együttműködésen és békén alapszik; célja pedig a közjó (bonum commune) megteremtése. Ennek érdekében biztosítani kell a munkások számára a szociális védőhálót, hiszen
„az állam mindannyiunkért van, az előkelőkért csak úgy, mint a szegényekért. Aszegények ugyanis természettől fogva ugyanazon jogalapon polgárai az államnak, melyen a gazdagok…”„az állam mindannyiunkért van, az előkelőkért csak úgy, mint a szegényekért. A szegények ugyanis természettől fogva ugyanazon jogalapon polgárai az államnak, melyen a gazdagok…”
Mivel e felfogás szerint (is) a szegények termelik meg a profitot, egyúttal az adó jelentős részét, ezért az államnak vissza kell utalni a profit egy részét, mégpedig szociális juttatások formájában. A Rerum Novarumban lefektetett elveket erősítette meg 1931-ben XI. Pius Quadragesimo anno kezdetű enciklikája, majd 1961-ben XXIII. János pápa Mater et Magistra című enciklikájában részint természetjogi elvekre hivatkozva erősítette meg a keresztényszociális tanítást. A II. világháború után a keresztényszociális programmal számos politikai párt lépett fel, majd több országban kormányzati pozícióba is jutottak.
XIII. Leó pápa "Rerum Novarum" (Az új dolgokról) kezdetű, 1891-ben kiadott enciklikájából
"...a szocialisták, szítva a szegények irigységét a gazdagok ellen, a magántulajdon eltörlését állítják szükségesnek, s az egyesek javait valamennyinek közös tulajdonává akarják tenni... De tervük a szociális kérdés megoldására annyira alkalmatlan, hogy maguknak a munkásoknak is kárára volna, azonkívül igazságtalan is, mivel erőszakot követ el a jogos tulajdonosokon, elernyeszti a társadalmi rendet s fenekestől fölforgatja a társadalmat ... Az egyház ugyanis az, mely az evangéliumból merített tanaival a[z osztály-] harcot megszüntetheti vagy legalább keserűségét enyhítheti, az embereknek nemcsak elméjét kiművelni, hanem az életüket s erkölcseiket szabályozni törekszik; az egyház az, mely sok hasznos intézménnyel javítja a szegények helyzetét ... A munkásnak és szegénynek a következő kötelmei vannak:
...saját érdekében tartózkodjék az erőszaktól s ne vetemedjék soha lázadásra, ne szövetkezzék rosszindulatú emberekkel, kik rászedik, vérmes reményeket keltenek, holott a velük való szövetkezésnek eredménye nem lehet más, mint feldúlt jólét és késő bánat ... A munkaadók legfőbb kötelességei közé tartozik, hogy mindenkinek megadják a magáét... általában ne feledjék el soha a tehetősek és a munkát adók, hogy isteni és emberi törvényt lábbal tipornak, ha a szegényeket haszonlesésből elnyomják s szerencsétlenségüket kizsákmányolják...
... az államnak mindazt pártolni kell, ami a munkások helyzetén bármiképp is lendít; ezen gondoskodás nemcsak hogy nem lesz kárára senkinek, hanem ellenkezőleg, mindenkinek előnyére fog válni, mivel nagyon is érdekében áll a társadalomnak, hogy azok, kiktől oly szükséges javak erednek, ne szenvedjenek ínséget... Ha tehát megesik, hogy a munkások lázongó magatartása s ennek folytán a sztrájkok veszélyt jeleznének, ha a család természetes kapcsolatai meglazulnának, ha vallásosságuk az áhítat gyakorlására való idő és alkalom híján kárt szenvedne, ha a jó erkölcsöket a műhelyekben a két nembeliek együttes foglalkozása vagy más kísértések veszélyeztetnék, ha a munkaadók a munkásokat igazságtalan terhekkel és oly kikötésekkel sanyargatnák, melyek az emberi méltósággal ellenkeznek, ha egészségüket veszélyezteti az erőltetett, nemükkel és korukkal arányban nem álló munka: mindezen esetekben közbe kell lépnie a nyilvános hatalomnak s a törvényhozásnak ...
Végül maguk a munkaadók s a munkások is sokat tehetnek oly intézmények által, melyek a szegényeket kellő segélyben részesítik, s a két osztályt egymáshoz közelebb hozzák. ... A céhekben szövetkezett kézműveseknek apáink idejében sokáig igen jól ment a dolguk, s nemcsak nekik vált nagy előnyükre a szövetkezés, hanem nagy befolyással volt az ipar emelésére és fejlődésére is, amint azt számtalan műemlék tanúsítja."
Irodalom
- Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János Osiris Bp., 1996
- Bayer József: A politikai gondolkodás története Osiris K., Bp. 1998
- Politikai filozófiák enciklopédiája Kossuth K., 1995
- Politikatudományi enciklopédia, Szerk.: Vernon Bogdanor Osiris K., Bp. 2001
- Magyar Nagylexikon Magyar Nagylexikon K., Bp., 2000
- 19. századi egyetemes történelem 1789-1914 Szerk.: Vadász Sándor Korona K., Bp., 2005
- Henry George: Munka, hit és föld Gondolat K., 1991
- Hangay zoltán: A pápák könyveTrezor K., Bp. 1991
