Kertész Imre 75 éves
2004/11/09 11:29
1730 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Sorstalanság című regényért irodalmi Nobel-díjban részesített magyar író 75. születésnapját ünnepli.

Budapesten született 1929. november 9-én. Tizennégy éves volt, amikor 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen Auschwitzba deportálták, majd onnan Buchenwaldba, ahonnan 1945-ben kiszabadult. Akkor hazatért Magyarországra. Munkát kellett vállalnia. Volt újságíró és fizikai munkás egyaránt, a vele történt események pedig szép lassan regényalappá gyűltek össze a fejében. A budapesti Világosság című lapnak dolgozott 1948-tól 1951-ig, amikor a lap pártosodása miatt felmondtak neki. Ezután két évig katona volt, és azóta szabad íróként él, mint műfordító német nyelvű szerzők műveit fordítja, Nietzschét, Hofmannsthalt, Schnitzlert, Freudot, Rothot, Wittgensteint és Canettit, akik mind befolyással voltak saját művészetére.

Az 1955 és 1960 között keletkezett írásaiban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a nyolcvanas évek második fele, majd a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Az első regény, a Sorstalanság 1975-ben jelent meg. Története az auschwitzi és buchenwaldi élményekre épül. A megírásban önéletrajzi regényformát használt, de nem írt önéletrajzi regényt. A regényt először visszautasították. Az 1975-ös megjelenést teljes csend fogadta. Ezt a tapasztalatot Kertész Imre A Kudarc-ban (2000) írta meg, mely regényt egy trilógia második részének szokták tekinteni, amelynek első része a Sorstalanság (1975), harmadik része pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért (1996). Kaddis a neve annak az imának, amelyet a zsidók a halottaikért mondanak. A Kaddis-ban újra megjelenik Köves György, a Sorstalanság és A Kudarc főszereplője. Elmondja a kaddisát a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, a világra, amely megengedte Auschwitzot.

További prózaművei A nyomkereső című elbeszélés (1977) és Az angol lobogó című novelláskötet (1991). 1992-ben megjelent a Gályanapló, egy napló szépirodalmi formában, amely az 1961-91-es éveket fogja át. A változás krónikája (1997) folytatja ezt a belső monológot, 1991-95 között vezetett jegyzetek formájában. Az 1989-es politikai változásokat követő előadások és esszék A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998) valamint A száműzött nyelv (2001) című munkákban lettek összegyűjtve. Az író nagy sikernek örvend a német nyelvterületen, ahol összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt kiadó gondozásában jelentek meg. Kertész Imre 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja.

Díjai

  • Füst Milán-jutalom (1983)
  • Forintos Díj (1986)
  • Artisjus Irodalmi Díj (1988)
  • József Attila-díj (1989)
  • Déry Tibor-jutalom (1989)
  • Az Év Könyve Jutalom (1990)
  • Örley-díj (1990)
  • a Soros Alapítvány Életműdíja (1992)
  • a Soros Alapítvány Díja (1995)
  • Brandenburgi Irodalmi Díj (1995)
  • Márai Sándor-díj (1996)
  • A lipcsei könyvvásár Literaturpreis für die europäische Verständigung nevû nagydíja (1997)
  • Friedrich Gundolf-díj (1997)
  • Kossuth-díj (1997)
  • Jeanette Schocken-díj (1997)
  • A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest Nagydíja (1997)
  • Herder-díj (2000)
  • A Die Welt irodalmi díja (2000)
  • Hans Sahl-díj (2002)
  • 2002. október 10-én irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki

Művei

  • Sorstalanság. - Budapest, 1975
  • A nyomkereső: Két regény. - Budapest, 1977
  • A kudarc. - Budapest, 1988
  • Kaddis a meg nem születetett gyermekért. - Budapest, 1990
  • Az angol lobogó. - Budapest, 1991
  • Gályanapló. - Budapest, 1992
  • A holocaust mint kultúra : három előadás. - Budapest, 1993
  • Jegyzőkönyv / Imre Kertész ; Élet és irodalom / Péter Esterházy. - Budapest, 1993
  • Valaki más: a változás krónikája. - Budapest, 1997
  • A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. - Budapest, 1998
  • A száműzött nyelv. - Budapest, 2001

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten