Értelmiségi indíttatás
Az orosz marxista köröket kezdetben értelmiségiek hozták létre – Pétervárott először egy bolgár egyetemi hallgató, Dimitar Blagoev szervezett ilyen kört, de hamarosan kiutasították. Később olvasóegyletek és marxista irodalmat fordító, terjesztő társaságok alakultak. Az első, programmal is rendelkező szervezetet 1883-ban Svájcban lapította Plehanov, Vera Zaszulics és Akszelrod A munka felszabadítása néven. Alapvető téziseik a narodnyikokkal folytatott vita során bontakozott ki, és arra az elementáris kérdésre igyekeztek választ adni, hogy Oroszország fejlődése a nyugati mintákat kövesse, avagy teljesen autochton fejlődésvonalat kell bejárnia.
Plehanov csoportja következetes marxista elvek alapján polgári forradalmat, azt követően pedig kapitalista átalakulást helyezett kilátásba, majd a kapitalizmus oroszországi térhódítását követően lehetővé válik a szocialista forradalom megvívása. Ezzel szemben a narodnyikok sajátosan orosz megoldást (Mihajlovszkij a felvilágosítás és a propaganda jelentőségét szorgalmazta, mások Herzen nyomán a nép közé járásban látták az egyetlen üdvözítő eszközt) szorgalmaztak, és a kapitalizmus káros hatásait ostorozták. Mivel a terror eszközétől sem riadtak vissza, ezért a titkosrendőrség, az ohrana üldözte őket.
Leninnel az élen
A velük folytatott vitában tűnt fel Vlagyimir Iljics Uljanov, ismertebb nevén Lenin is. Számos marxista írás jelent meg legálisan Oroszországban – pl. Plehanov (Beltov álnéven) kiadta a monista történetszemléletről szóló írását, Sztruve és Tugan-Baranovszkij az orosz gyáripari fejlődést elemezte. Ez utóbbiakat és számos más orosz gondolkodót (Bergyajev, Szergij Bulgakov) legális marxistáknak nevezték, mivel elméleti alapon vizsgálták a marxizmust, és igyekeztek az orosz viszonyok közepette értelmezni, a forradalomtól viszont a későbbiekben is elhatárolódnak, és amikor az orosz marxisták radikális követelésekkel állnak elő, akkor felhagynak a marxizmussal, többségük az idealista filozófiai rendszerek felé kezd közeledni. Mivel legálisan működhettek és jelentethették meg írásaikat, ezért a forradalmi szemléletű marxisták erőteljesen bírálták őket, és a radikálisabb megoldásokat szorgalmazták, illegális szervezeteket hoztak létre Oroszországon belül.
1898 márciusában Minszkben a korábban Oroszország-szerte alakult szociáldemokrata körökből megalapították az ország első munkáspártját, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot. Igaz, a képviselőket – összesen kilencen voltak – mind letartóztatták az első kongresszust követően. A fentiekből is kiviláglik, hogy a nyugati, pl. német szociáldemokrata pártokkal ellentétben az orosz nem közvetlenül a proletariátusból nőtt ki, hanem főként értelmiségi csoportok szellemi-politikai tevékenységének eredményeként. Jelentős előrelépést jelentett az orosz szociáldemokrácia életében, hogy létrehozták az első szakszervezeteket (1904). 1903-ban a II., brüsszeli kongresszuson Lenin benyújtotta a párt „szervezeti tervét”, amelyben a párt működése leginkább egy hadseregére elékeztette az olvasót. Emellett Lenin egyértelműen az önkényuralom megdöntését jelölte meg alapcélként mégpedig forradalom révén.
Mindezeket az elveit a Mit tegyünk? című brosúrájában részletesen fejtette ki. A párt egésze nem értett egyet a lenini elképzelésekkel, és heves vitát követően két frakcióra bomlott, de egyelőre csak az ún. szervezeti kérdések terén ment végbe az elkülönülés, pl. abban a kérdésben, hogy ki lehet a párt tagja. Abban teljes egyetértés volt még, hogy a forradalom közvetlen célja a demokratikus köztársaság megteremtése, illetve az alkotmányozó gyűlés összehívása, de a távlati célok tekintetében már ekkor sem egyeztek a vélemények. Ezt követően további belső (orosz) csoportosulásokra, irányzatokra bomlottak. Pl. a mensevik párton belül Plehanov létrahozta a Jegyinsztvo elnevezésű csoportot, mely szembekerült az ugyancsak mensevik eredetű baloldali internacionalista frakcióval.
Bolsevikok
1907 tavaszán (az 1905-ös forradalom végső veresége hatására) a londoni, egyben utolsó közös kongresszuson véglegessé vált a szakadás a mensevikek és a bolsevikok között. A radikálisabb irányzat a bolsevikoké (bolsinsztvo [or.] többség szóból) az elnevezés az OSZDMP 1903-as 2. kongresszusán Brüsszelben keletkezett, ahol a párt szervezeti szabályzatának kérdésében tartott vita során a forradalmi irányvonal képviselői, a bolsevikok többséget szereztek, a mensevikek (kisebbség [mensinsztvo [or.]) felett. (Az OSZDMP-n belül azonban továbbra is a mensevikek maradtak többségben, a bolsevikok csak a kongresszusban értek el számbeli fölényt, azt is jobbára azért, mert a mérsékelt szociáldemokraták, a későbbi mensevikek a szavazás idején tiltakozásképpen jelentős számban kivonultak a kongresszus ülésterméből.)
A bolsevikok a szorosan szervezett "élcsapat"-párt fontosságát hangsúlyozták, a hivatásos forradalmárok konspiratív módon felépített szervezetét hozták létre, ezzel is a forradalmi öntudatot kívánták terjeszteni a proletariátus körében. 1912-től (prágai pártkonferencia) az OSZDMP-től független, önálló Központi Bizottságot hoztak létre. Az 1905-ös forradalomból teljesen más következtetést vontak le mint a mensevikek. Eszerint a centrum országokhoz képest Oroszországban a kapitalizmusnak sajátosan orosz fejlődési jegyei mutatható ki, így a polgárság hiánya miatt a kapitalizmus nem erősödhet meg olyannyira, mint a nyugati országokban, emiatt a cári kormányzat is szükségszerűen bomlásnak kell, hogy induljon. Mivel nyugati típusú polgári demokrácia Oroszországban nem alakulhat ki, ezért újabb forradalomra van szükség, mely a polgári értékrend megteremtését követően szocialista rendszert hoz létre. A permanens forradalomelmélet tanítása szerint tehát a polgári forradalmat szocialista forradalom kell, hogy kövesse, és a munkásságot juttatja politikai hatalomhoz - ez a párt programjának központi eleme.
Plehanov már a századfordulón ezt a határozott álláspontot követte. "az orosz forradalom vagy munkásforradalomként győz, vagy nem győz egyáltalán." A bolsevikok ebben a harcban nem tekintették potenciális szövetségesüknek sem a polgárságot, sem a liberális erőket, ehelyett a parasztsággal karöltve egyfajta "baloldali blokkban" gondolkodtak. A bolsevik párt fegyelmezett, felülről szervezett, katonás fegyelmet követelő, kezdetben szűk tagsággal rendelkező, hivatásos forradalmárok által vezetett pártnak indult, melynek határozott célja, hogy forradalom segítségével döntse meg a fennálló rendszert. (Forradalmár képviselői: Lenin, Zinovjev, Kamenyev, Buharin, Sztálin) 1917 októberében már tömegpárt, mely mintegy 350 ezer tagsággal rendelkezett.
Mensevikek
A mérsékeltebb irányzatot a mensevikek képviselték, akik az 1905-ös forradalom vereségéből azt a következtetést vonták le, hogy a történelmi fejlődés Oroszországban is a nyugati minták szerint folytatódik, ami szükségszerűen vezethet el egy polgári demokratikus rendszer kiépüléséig. Ebben a polgári demokratikus küzdelemben a mensevikek szövetségesként tekintettek a burzsoáziára is.
A Németországi Szociáldemokrata Párt mintájára egy legális munkás tömegpárt létrehozásában gondolkodtak, csak távlati célnak tekintették a szocializmust. 1917 augusztusában a tagság létszáma még 193 ezer fő volt, októberben 160 ezerre esett vissza, majd idővel bomlásnak indult maga a párt is, és 1918 májusában már csak 60 ezer fős volt a tagsága.
Irodalom
- Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete Századvég K., Bp. 1989
- Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története Maecenas, 1997
- Mihail Heller – Alexandr Nyekrics: Orosz történelem I-II. Osiris K. – 2000, Bp., 1996
- Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája 1900-1991 Akadémiai K., Bp. 1992
- Isztorija Rossziji 2. Moszkva, 2003
- Krausz Tamás: A cártól a komisszárokig Kossuth K., 1987
- P. P. Aprisko: Az orosz filozófia története Osiris K., Bp. 2007
- 1917 és ami utána következett Magyar Ruszisztikai Intézet, 1998
- Richard Pipes: Az orosz forradalom története Európa K., Bp. 1997
- Apokalipszis - 1917 Európa K., Bp. 1997
- Az orosz forradalom démonai Századvég K., Bp. 1990
