A kisebbségi népismeret fogalma olyan tudást jelent, amelyet valamely kisebbségi csoport önmagára nézve érvényesnek tart, s amely a csoport önismereteként funkcionál. Ez segíti az önmeghatározást, biztosítja a másoktól való különbözőség élményét. (...) A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek - a tantervi munkálatok során - önmaguk is elvégezték a "kisebbségi népismeret" kifejezés értelmezését azzal, hogy meghatározták azt a követelményrendszert, amelyet az "ismeret" részeként elfogadnak, pontosabban azt, amit ebből a nagy ismerethalmazból oktatás céljára kiválasztottak. (...)
A tanítás célja
Az 1995-ös Nemzeti alaptanterv a kisebbségi népismeret műveltségterületet a nemzeti és etnikai kisebbségek oktatásának céljából vezeti le, a következő megfogalmazással: "A kisebbségi oktatás sajátos célja a kisebbségi önazonosság megőrzése és erősítése.(...)" (NAT 1995, 18.) Az identitásépítés fő pedagógiai célját négy alapfeladat ellátásával látja elérni. Ezek a csoportazonos hagyományok ("népköltészet", "történelmi hagyományok"), a csoportnormák ("szokások", "kultúrák értékei") és a referenciacsoportokkal kapcsolatos ismeretek ("a különböző kultúrák értékei", "az anyanyelvi kultúra", "az anyaország élete, kultúrája"), és mindezekkel érinteni kívánja az érzelmi burkot is, fejleszteni a személyes kompetenciát ("hagyományok ápolása", "a másság megbecsülése") (...)
A tanítás tartalma, a tantárggyá szervezés
A rendszerváltozás kisebbségeket érintő egyik nagy kérdése, hogy "újratanulható-e az anyanyelv" (Osvát-Szarka 2003, 9-14.; Kontra 2003, 15-25.). A másik talán az lehet, hogy feléleszthetőek-e a hagyományok. A hagyomány általános értelmezésben az a tudás, amely lehetővé teszi az újonnan bekövetkező események elhelyezését és megértését egy korábbi tapasztalati tudás kontextusában. A hagyomány látszólag statikus, állandó, mégis igazából csak akkor van közösségmegtartó funkciója, ha nem változatlan továbbadása történik a változó körülmények közepette, hiszen ez esetben akadályozná az új viszonyokhoz történő alkalmazkodást. (...) Ezért nagyon fontos a hagyományőrzés és -mentés minden közösség számára. (...) A hagyomány tanulható, megismerhető, ha nem is vesz részt feltétlenül minden eleme a társadalmi viselkedés szabályozásában, a társadalom működésében, azaz, ha a hagyomány eredeti funkciójától eltér, és csupán mint tárgyi, deklaratív tudás jelenik meg. (...) A népismeret tanítását igazolja azonban az a hit (vagy tudás), hogy valamely nemzet fennmaradásához folyamatosan újjá kell teremtenie magát múltja tükrében, s törekedni kell arra, hogy az ne váljon "elit" tudássá, s az ismeret jellegű tudás mellé beépüljön a hétköznapi tapasztalati tudás.
A rendszerváltozás után az erősödő kisebbségpolitika egyre kevésbé kívánta a véletlenre és a szerencsére bízni a tág értelemben vett hagyomány, kultúra tanulását, a kisebbségi identitás gondozását a nemzetiségek újabb korosztályai esetében. Közoktatási feladatként nagyobb az esélye annak, hogy a korábban szétszórtan, rendszertelenül, esetlegesen kapott népismereti, néprajzi, kultúrtörténeti tudáshoz, illetve a napi, aktuális kisebbségi-közösségi szükségletekhez, tevékenységekhez a tanulók tervszerűen és a pedagógiai szakértelem segítségével hozzájutnak, hogy kinevelhető egy olyan nemzedék, amely érti, amely képes és akar hagyománymentést végezni, az egyéni és közösségi jövőt alakítani. (...) A kisebbségi népismeret tantárgy tartalmi körvonalai - konkrét és közvetlen tantárgyi előzmény hiányában - a nemzetiségi nyelv oktatásából, egyéb nemzeti alaptantervi műveltségi területekből, valamint a tanórán és iskolán kívüli hagyományos nemzetiségi nevelési foglalkozásokból származnak a közösségismereti koncepciókon túl. (...)
A kisebbségi népismeret bevezetése előtt a kisebbségi iskolákban a tanulók az anyanyelven kívül a földrajz- és a történelem-, illetve a rajz- és énekórákon ismerkedhettek a nemzetiségi és anyaországi civilizációval, a nemzetiség történelmével, földrajzával. A kisebbségi programokban tanulók számára természetes volt, hogy részletesen foglalkoznak az irodalommal, népköltészettel és népdalokkal. (...) A tantárggyal kapcsolatos első dokumentumok a néprajzi, a történelmi, a kulturális, továbbá a nyelvi, illetve az anyaországi, valamint a már megjelenő multikulturális tartalmakat körvonalazták. (...) A kerettantervi munkálatok során a tantárgyi koncepció kialakítását segítette, hogy megjelent a hon- és népismeret tantárgy általános követelményrendszere. Formáját tekintve műveltségterületeken átívelő volt, célja pedig az, hogy minden tanuló, függetlenül attól, hogy a többséghez vagy valamely kisebbséghez tartozik, a maga eszközeivel járuljon hozzá a hazához, a nemzethez, a nemzetiséghez kötődő tudás gyarapodásához, a népi/falusi hagyomány megismeréséhez. (...)
A kisebbségi népismeret tantárgyban is - miként a hon- és népismeret modulban - dominál a néprajz (népi művészetek, falusi szokások), a kultúra (kisebbségi, magyarországi és anyaországi irodalom, történelem) tanulása, de - nemzetiségenként eltérő súllyal - jelen van a hozzá tartozó szerepek tanulása is (kisebbségek a település életében, a politikai szerepvállalás, média). Abban azonban kevéssé árnyalt és viszonylag korszerűtlen a tanterv, ahogyan, amilyen módon feltételezi (előírja) mindezeknek a tanulását. Kevés és esetleges a képességfejlesztő tevékenység, s nem látszik az, hogyan lesz mindebből az újabb korosztályokban autonóm életfilozófia (fogják-e a későbbi életük során is gyűjteni a múlt és a jelen értékeit), megtanulják-e azt, hogyan kell mindezt másokkal is megismertetni (akarják-e a későbbi életük során majd továbbadni). (...)Összességében a kisebbségi népismeret bevezetésének legnagyobb jelentősége abban áll, hogy tanításával egy újabb, igen erős hatásrendszer iktatódott be az iskola világába, amely egyrészt - mint tantárgy - közvetlenül fejtheti ki hatását, másrészt - mint tanórán és iskolán kívüli tevékenységgenerátor - áttételesen, azaz az iskolai nevelésen keresztül.
A tantárgy elhelyezése az oktatás mezőjében: önálló tantárgy versus integráció A tartalmi és fejlesztési követelmények megfogalmazása lehetővé tette a tantárgy tényleges bevezetését. Az előírás szerint a követelmények teljesítése önálló óraszámban és követelményekkel, illetve más tantárgyakon keresztül is végbemehet. (...) Az önállóság vagy integráció kérdésében hozott döntésnek két üzenete van: a formális "üzenet" az, hogy az önálló oktatási forma bevezetése a nemzetiségi nyelvoktatás "erősségével" függ össze (hiszen ott javasolt az integráció, ahol a tanulók még nem tudják elég jól a nemzetiség nyelvét, lásd nyelvoktató iskolákban és a kétnyelvű oktatás korai évfolyamain), önálló tantárgyként pedig ott, ahol "erős" a nyelvi nevelés. Egyszerűen fogalmazva: a népismeret önálló formában való tanulása csak jobb nemzetiségi nyelvtudás esetén mehet végbe. (...)
A két megoldás, azaz az önálló és az integrált közötti különbség látszólag formai, valójában koncepcionális kérdés. A pedagógiában nem ritka az integráció a tantárgyi szerveződés során, ezért a szakirodalom a különböző fajtákat más-más elnevezéssel illeti. Például az ún. komplex tantárgy több tudományterületet foglal egybe, amelyek azonban megőrzik viszonylagos önállóságukat (például a matematikában helyet kap a geometria, a kombinatorika, az aritmetika, az algebra). Az integrált tantárgy viszont a különböző területekről érkező tartalmakat úgy fogja egységbe, hogy feloldja azok önállóságát, például a földrajz, amelyben meteorológiát, gazdaságtant is tanítanak. Az integráló tantárgy jellemzője pedig hogy valamilyen közös cél érdekében "ő maga" hozza szintézisbe a különböző tartalmakat (például a környezetismeret tantárgy involválja a kémiai, a biológiai, a földrajzi ismereteket). Mindezek alapján látható, hogy a kisebbségi népismeret tantárgy önálló oktatás esetén integráló funkciót lát el, hiszen a különböző helyen tanultakat (például a nyelv és irodalom, a történelem, az ének-zene tantárgyakban) a kisebbségpedagógia szemszögéből önálló tantárgyként újraszervezi. (...)
Az önálló oktatás lehetővé teszi, hogy ebben a tantárgyban szintetizálódjanak a speciális kisebbségi témakörök, hogy rendszerré szervezett követelmények alapján foglalkozzanak olyan, korábban szétszórt témakörökkel, mint például: a kisebbség nyelve, tárgyi és szellemi kultúrája (Anyanyelv, Ének-zene, Vizuális kultúra, Földünk és környezetünk tematikából); a kisebbség történelemalakító és kultúraformáló szerepe (Ember és társadalom, Természetismeret, Művészetek tematikából); a kisebbségi és állampolgári jogok (Történelem, Ember és társadalom, Társadalomismeret tematikából). Az integrált oktatási forma esetén a tematikai és fejlesztési követelményeket - a kapcsolódás gyakorlati pontjain - más tantárgyakban teljesítik. Ez elvileg megvalósíthatja a teljes tantárgyi rendszer kisebbségprofilú átszínezését, azaz nem a tantárgyrendszert egészíti ki a kisebbségnevelést közvetlenül szolgáló tantárggyal, hanem a kisebbségpedagógiai célt, követelményeket és feladatokat érvényesíti közvetve az egész tantárgyi struktúrában. (....)
- Cikkünk s szerzőknek az Új Pedagógiai Szemle című folyóiratban megjelent tanulmánya alapján készült.