Az ipartelepítő tényezőkről általában
Egy ipari üzem a természeti és társadalmi erőforrások (telepítő tényezők) figyelembe vételével választja ki telephelyét. A történelem korábbi szakaszában a természeti erőforrások voltak meghatározók: azokban a városokban, azokon a tájakon - mint pl. a Ruhr-vidék, Black Country, Appalache vidéke - fejlődött az ipar, ahol bőségesen álltak rendelkezésre ásványkincsek. Korunkban inkább a társadalmi tényezők, pl. az iskolázott, vagy olcsó munkaerő az igazán fontosak. A globalizálódott világban a cégek könnyen költöznek a nagyobb profitot ígérő telephelyre, s ennek során leginkább egyetlen dolog számít: a nyereség nagyobb legyen, mint a költözés költsége. Persze ma is igaz, hogy olajat bányászni csak olajmezőn, szenet pedig szénmezőn lehet, fordítva nem fog sikerülni, mégis - sorba véve az ipartelepítő tényezőket - azt tapasztaljuk, hogy mára a tőkeerő, az infrastruktúra, a képzett munkaerő, a helyi vám- és adótörvények váltak meghatározókká.
. .
A természeti erőforrásokon nem nagyon lehet változtatni, a társadalom azonban alkalmazkodóképes, ezért a társadalmi erőforrások gondozása lehet a helyes iparfejlesztés alapja.
Természeti ipartelepítő tényezők
A természeti erőforrások mennyisége és jelentősége a történelem során változik. 200 éve még nem volt ipartelepítő természeti erőforrás a bauxit, a kőolaj vagy az urán, ugyanakkor az egykor fontos szél- és vízimalmok, mész- és faszénégetők mára elveszítették jelentőségüket. A földrajzi fekvés olyan kérdéseket vizsgál, hogy a tervezett telephely tenger, folyó vagy fontos közlekedési utak mentén fekszik-e, milyen az éghajlat, melyek a szomszédos országok stb., és egészében véve azt, hogy a telephely mennyire ellátott a többi erőforrással. Az ásványkincsek jelentősége ez utóbbi évszázadban csökkent. Nem azért, mintha a hőerőművekbe ma már nem kellene szén vagy kőolaj, a gépgyártáshoz nem kellene vasérc, hanem azért, mert az ásványkincsek és a termékek szállítása ma viszonylag olcsón megoldott, azaz egy iparágat nem kell feltétlenül a lelőhelyek közelébe telepíteni. A vízellátottság fontossága ágazatonként változó. Vannak vízigényes iparágak (pl. papíripar), amelyeket csak jó vízellátottságú helyre célszerű telepíteni.
A földtani stabilitás nem egyforma a különféle földrajzi helyeken, célszerűnek tűnik pl., hogy atomerőművek ne épüljenek egy kiemelten földrengésveszélyes területre. Geológiailag instabil helyre építeni sokkal drágább (gondoljunk az épületszerkezetre), ám lehet, hogy társadalmi okokból az mégis megéri, mint pl. San Franciscóban.
Az éghajlat mint ipartelepítő tényező? Igen. Szibéria hiába bővelkedik ásványkincsekben, az Antarktisz jege alatt is hiába találnánk meg a legértékesebb kincseket, a közeljövőben nem várható, hogy ott ipari üzemek terjeszkedjenek. Vagy vannak iparágak, melyeknél az eső, vagy a felhő hiánya fontos tényező (pl. repülőgépgyártás), ezeket érdemes sivatagba telepíteni. Az éghajlat más szempontból is felértékelődött az elmúlt ötven évben: az "értékes munkaerő" szereti a kellemes időjárást, szívesen költözik napos vidékre, ezért azon iparágak, amelyeknek szüksége van rájuk, "utánuk költöznek" a kellemes éghajlatú területekre.
Ezzel át is tértünk az ipartelepítés társadalmi tényezőinek körére (hiszen ki tudná megmondani, hogy a jó éghajlatra költözés ez esetben természeti vagy társadalmi meghatározottság-e...).
Társadalmi ipartelepítő tényezők
A társadalmi telepítő tényezők mindig fontosak voltak a történelemben. Logikus, hogy az aranyműves a királyi, helytartói székhelyre költözött, és a fegyverkovács sem a jobbágyok között kereste termékei piacát. Az utóbbi időben azonban a társadalmi erőforrások még jobban felértékelődtek.
A munkaerő minősége
Jelen gazdasági viszonyok között értékes termék az, amelyben sok a befektetett munkaóra, nagy a szaktudás. A számítógép vezérelte szerszámgépeket az iskolázott munkaerő tudja csak kezelni. (Persze nem arról van szó, hogy az egyik ember értékesebb, mint a másik, hanem arról, hogy egyiknek a munkája több eurót ér, mint a másiké).
A munkaerő mennyisége
A hagyomány Ford nevéhez köti a futószalagos termelés felfedezését (modernizmus), aminek lényege, hogy nem volt másra szükség, mint sok olcsó munkáskézre, és ha valamelyik ember kidőlt a gép mellől, akkor könnyen lehetett a helyére másikat állítani. (Ha nem láttad még Chaplin "Modern idők" című filmjét, ne feledd el megnézni!) Napjainkban (a posztmodern korban) viszont Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában nehéz olyan munkaerőt találni, amely kevés pénzért sok unalmas órát töltene a futószalag mellett. Az üzemnek vagy gépet kell vásárolnia, amely helyettesíti a fúró-kalapáló-hajlító homo sapienst; vagy vendégmunkást kell fogadnai a szegény országokból; vagy keresnie kell egy másik telephelyet (pl. Ázsiában). A képlet egyébként ironikusan egyszerű: a vállalatvezetés egy kockás papíron (na jó, laptopon...) kiszámítja, hogy mi olcsóbb, a gép vagy az ember, és aszerint dönt.
Tőkeerő, infrastruktúra
Az az ország, város, régió, amelyiknek van pénze utak építésére és más infrastrukturális beruházásokra, vannak jó iskolái, egyetemei, az nyilvánvalóan jobb feltételeket tud biztosítani a termelőüzemek számára.A katonai és politikai stabilitás. Nem kíván hosszabb magyarázatot, hogy belássuk, háború veszélyeztette területre a vállalkozó csak akkor viszi a pénzét, ha a haszon megéri a kockázatot. Ha egy országban rendszeresek a sztrájkok, a tüntetők kéthavonta borogatják föl a vállalat autóit, akkor nem éri meg odatelepülni. Rendszerváltásunk ritkán emlegetett nagy érdeme, hogy az stabilan, sztrájkok, utcai összecsapások és kormányválságok nélkül zajlott le!
A belső jogrendszer
milyensége talán a legkényesebb kérdés. Minden törvénynek és rendelkezésnek gazdasági hatása van, "a pénzről szól". Ha változtatják a minimálbért, az adókat, a vámtörvényt, a környezetvédelmi előírást, a szabadságolás idejét, a forint árfolyamát, a jegybanki kamatot, az dollármilliós-milliárdos hasznokat vagy károkat okozhat a gazdaság szereplőinek, akik pedig számolnak, és bizony anyagi érdekük szerint jönnek vagy mennek. A közgazdászok, amikor ezeken a tételeken változtatnak, és a parlament képviselői, amikor azt megszavazzák, olyan változtatásokat végeznek a gazdaságon, mint az orvos, amikor gyógyszert ad az élő szervezetnek. És akkor jönnek a kockázatok és mellékhatások...
A hagyomány
is fontos telepítő tényező. A munkaerő alapossága, pontossága, fegyelmezettsége, rugalmassága, fogékonysága a társadalom évszázadok alatt kialakult normáitól is függ.
Magyarország
A természeti telepítő tényezők közül talán csak egy fontos igazán: a földrajzi fekvés. Az Európai Unió szomszédságában, kelet és nyugat határán lenni erőforrást jelent. A japánok azért hozták Esztergomba a Suzukit, mert ha a "mi autónk" (értsd 50% - 1 csavar) magyar termék, akkor már vámmentesen szállítható az EU-ba. Az Opel viszont azért jött Szentgotthárdig (és nem tovább), mert itt már élvezhette az olcsó, de kellően iskolázott munkaerő előnyeit, a kedvezőbb adótörvényeket.
Szentgotthárdon egyébként az odatelepült Opel gyárban éjjeliőrt, takarítót is beleértve hatvan ember gyártott félmillió motort és pár száz Opel Astrát. A motorgyártásért mindössze egy-két ember volt felelős, mert megérte annyira gépesíteni, hogy emberkézre ne legyen szükség. A futószalagokat plexivel védték, nehogy az ember babrálhasson. Az autóösszeszerelés ugyanakkor csak félautomata volt, mert a termelés kicsiny darabszáma miatt olcsóbb volt embert venni, mint gépet.
Az adókedvezmények is csalogatták a nyugati cégeket. Csábítottuk őket, hogy hozzák a tőkét, csökkentsék a munkanélküliséget, és közben honosítsák meg a nyugati módszereket és munkamorált. Arról ugyanis keveset beszélnek (a harminc-negyvenéveseknél fiatalabb korosztály nem is emlékezhet rá), hogy a rendszerváltás előtt a kötelező foglalkoztatás, a kapun belüli munkanélküliség, a fix és nem túl magas fizetések abban tették érdekeltté a munkásokat, hogy minél kevesebb munkát fektessenek be a vállalatba, és ha módjuk volt rá, illegális feketemunkával (ahogy nevezték: "fusival") keressenek kicsit több pénzt.
Az elmúlt fél évben több vállalat is elhagyta az országot, mert lejárt az adókedvezmény, mert nem kedvezett nekik a magas forintárfolyam, mert másutt jobb feltételeket kínáltak. Ezek a leányvállalatok sokszor kölcsönmunkaerővel dolgoznak (hogy elbocsátásukkor ne kelljen végkielégítést fizetni), szerződéses viszonyban vannak az "anyacéggel", hogy könnyen lehessen költözni, és jellemző rájuk, hogy - ahogy egyik igazgatójuk mondta - esetükben három hónapra előre gondolkozni már "középtávú tervnek" számít.
A Flextronics Magyarországon
Átadás Zalegerszegen
(A HVG cikkei nyomán)
A gyártást az alacsony költségszintű országokba - Ázsia, Latin-Amerika, Közép- és Kelet-Európa vámszabad területeire, adóparadicsomaiba - telepítő Flextronics (Fl) kezdetben kiváló befektetési terepet talált Magyarországon, ahol három hazai ipari park - a sárvári, nyíregyházi és zalaegerszegi - is vámszabad területnek számít. Motiválta a céget, hogy Magyarországon a szakképzetlen munkások órabére 2 dollár, Ausztriában 15 dollár. Vonzerőt jelentett a társasági adó tíz évre szóló elengedése is, a települési önkormányzatok pedig az iparűzési adó elengedésével és más kedvezményekkel versengtek a multi kegyeiért.
Sárvár 4 hektár földterületet adott el kedvezményes áron az Fl-nak, és három évre mentesítette a céget az iparűzési adó fizetése alól. Itt a műszaki középiskola képzése is illeszkedett a Fl igényeihez. Zalaegerszeg önkormányzata előbb adómentességet biztosított, majd 1998 után 90%-os adókedvezményt nyújtott a cégnek (amely még így is a város legjobb adózója volt), mindezt foglalkoztatási feltételekhez kötve. A mobilitást jelzi, hogy 2001 tavaszán a Fl Zalaegerszegre telepítette át háztartási gépekhez alkatrészeket gyártó zalalövői gyárát, amelyet alig fél évvel (!) korábban avatott fel; az átköltözés mindössze egy hét alatt zajlott le.
Nyíregyházán a Fl 2000 februárjában kezdte el építeni a felerészben önkormányzati tulajdonban lévő ipari parkot, és három hónappal később már fel is avatta. Az önkormányzat négy évre teljes adómentességet adott, az ötödik évtől az adó felét, a hatodiktól a negyedét engedte el. De nem csak hozott, vitt is már el termelőkapacitást Nyíregyházáról a Fl: 2001 februárjában Ukrajnába, a beregszászi Radiozavodba helyezte át az eldobható Kodak fényképezőgépekhez szükséges vakuk elektronikájának gyártását, mert ott a bérköltség a harmada a magyarországinak.
A szerződéses gyártót magukhoz csábító polgármesterek tisztában vannak vele, hogy egy kedvezőtlen széljárás azokat továbbsodorhatja, ezért fontosabbnak tartják a közös fejlesztéseket, mint az adóbevételek növelését. Ilyen értelemben a helyi hatalom leképezi az országosat, amely vám- és adókedvezményekkel igyekszik Magyarországhoz kötni a nagybefektetőket. Kérdés, meddig teheti ezt, ugyanis az EU a versenyjogi szabályok szigorítását várja a kormánytól, ellenezve a társaságiadó-mentesség mai formáját. Az EU bírálja azt is, hogy gyakorlatilag minden nemzetközi nagyvállalat magyarországi telephelye vámszabad terület.
Mivel az uniós csatlakozás után a termelőeszközök az unión kívülről már nem hozhatók be vám- és forgalmiadó-mentesen, a bérek-keresetek növekedése és a forint felértékelődése pedig megdrágítja a termelést, érthető, hogy egyik-másik nyugati multinacionális vállalat megszüntette magyarországi termelőegységét, és máról holnapra új telephelyet választott magának valahol távolabb a Földön, vitathatatlanul megrázva ezzel a magyarországi közvéleményt
