Összegezzünk!
Az utazás kezdettől fogva az egyik legelemibb emberi tevékenységforma, amely egyre tökéletesebb formákat öltött a történelem folyamán. Alábbi összeállításunkban az ókorra koncentrálunk, amely első látszatra nem is olyan változatos és érdekes a közlekedés szempontjából. Azonban ha kicsit jobban beleássuk magunkat a kérdésbe, akkor láthatjuk, hogy már az ókor is milyen komoly teljesítményre volt képes az utazás terén. Az alábbi anyag szerkezeténél fogva alkalmas arra, hogy tematikus egységenként, vagyis az egyes ókori civilizációk órai tárgyalása kapcsán dolgozzák fel a diákok. Fakultáció, szakkör keretében azonban egyben tartható, a különböző kultúrák (elsősorban szárazföldi) utazási szokásainak összehasonlítását lehetővé tevő tanegységként használható.
Ókori Egyiptom
Az egyiptomiak elsősorban vallási és kereskedelmi céllal keltek útra, ennek megfelelően alakították ki utazásaik útvonalát is. Természetes közlekedési lehetőségként állt rendelkezésükre a Nílus. A sivatagi terep miatt komolyabb utakat nem kellett építeniük, a homokos terület a karavánok útjául szolgált. Ilyen, pl. a Vörös-tenger felé haladó karavánhoz csatlakozhatott az, aki Indiába szeretett volna eljutni. Ezek mellett az utak mellett a fáradt utas megpihenhetett a karavánszerájokban, állomásokon, illetve áldozatot mutathatott be isteneinek a templomokban. Különleges élményt jelenthetett a piramisokhoz és a templomokhoz vezető úton végighaladni, hiszen szobrokkal övezték és ki is kövezték ezeket.
Ókori Kína
A kínai utak és az utazás története a Csou dinasztia idejébe vezet vissza (i.e. 9-3. század). A kínaiak értettek a kocsik elkészítéséhez, és ezeknek a járműveknek a használata olyan elterjedt lehetett, hogy városaik előírt utcaméretét is kocsiszélességben adták meg. A Csin-dinasztia legjelentősebb császára, Csin Si rendeletben szabályozta a kocsik tengelymagasságát, hogy nagy esőzések esetén se akadjanak el a kisebb járművek a sárban. Ezzel a kereskedelem zavartalan működését biztosította.Maga a császár 12 évenként udvartartásával együtt körbe kellett, hogy utazza birodalmát, úgy gondolták, ez a leghatásosabb ellenőrzés.
A kínai utazók számára komoly próbatételt jelentett, hogy az ország területének jelentős részét lösztakaró borította, amibe a csapadékvíz mély árkokat, szakadékokat vájt. Ez az erodáló folyamat természetesen nem kerülte el az utakat sem, hiszen a kerekek és az állatok patái által fellazított löszt a szél elhordta, maguk az utak lemélyültek. Ez volt az oka annak, hogy gyakran szükségessé vált az utak áthelyezése is. A kínai állam gondoskodott az utazókról, hiszen 10 Li (4420 méter) távolságra egymástól kisebb fogadókat, 30 Li (13260 méter) távolságra pedig nagyobb vendéglátóhelyeket építettek. A kínai utazók sem csak szárazföldön utaztak, a folyók és a kiépített csatornahálózat lehetővé tette a vízi közlekedést is.
Utak az ókori Indiában
India a távolsági kereskedelem egyik célpontja és kiinduló országa volt már az ókorban is. Ez a tényező feltételezte a jó úthálózat meglétét, az utazók kényelmét szolgáló fogadók, árnyas pihenőhelyek telepítését. A források szerint működtek olyan hivatalos szervek, amelyeknek munkája az utak gondozása és állapotának javítása volt a célja. Asoka uralkodása alatt született meg az a törvény, amelynek tanúsága szerint külön figyelmet fordított az uralkodó az utazók megfelelő informálására: meghatározott távolságra kőoszlopokat helyeztek el, s ezeken feltüntették a távolságokat és az útelágazásokat is. Az ókori Indiában utazó idegen meglepetéssel állapíthatta meg, hogy az országutak a falvak közepén keresztezték egymást, itt állt egy szent fa, alatta istenszobrok - s ezeknél a vándorok imákat mondtak útjuk sikeres teljesüléséért könyörögve. Ezek mellett a kereszteződések mellett menházak várták a betérőket, itt ingyen italt, rizsvizet kaptak az arra rászorulók.
Perzsa utak
Bár a perzsa utak megépítése a hadsereg minél gyorsabb mozgósítását szolgálta, kialakításuknál fontos cél volt, hogy a satrapiákat összekössék a fővárossal, Szuzával. A földrajzi adottságoknak megfelelően szárazföldi utakat készítettek, a vízi közlekedés háttérbe szorult, a Tigrisen például nem hajózhatott volna végig egy kíváncsi ember, hiszen az öntözővíz biztosítása érdekében felhúzott keresztgátak lehetetlenné tették ezt. A kalandra és gyönyörű látványosságokra vágyó utazónak a Szuzából Szardesbe és Ephezoszba vezető úgynevezett királyi utat ajánlhatná egy ókori turistakalauz. Az 2600 kilométer hosszú út mentén épült templomok, paloták, a felállított szobrok pompás látványáról, az állami felügyelők által szavatolt biztonságról a görög Hérodotosz is dicsérő szavakkal emlékezett meg. A Perzsa Birodalmat meghódító Nagy Sándor és a hellenisztikus államok uralkodói tisztában voltak az úthálózat fontosságával, ezért gondot fordítottak annak szinten tartására is.
Hellász útjain
A görögök utazáshoz, útépítéshez kapcsolódó ismereteinek jelentős része föníciai előzményekre vezethető vissza. A hajózás a távolsági személy- és áruszállításokban, a kereskedelemben játszott jelentős szerepet. A görög mondák azonban gyakran tartalmaznak utalást a hősök kocsihajtóversenyen elért kiváló teljesítményére. E tényből arra lehet következtetni, hogy ezekhez a versenyekhez használható utakkal rendelkeztek, s ezek az utak és kocsik nem csupán egy kisebb közösség versengésére, hanem a népesség nagyobb része számára utazásra is rendelkezésre álltak. A görögök elsősorban az istenek szentélyeihez, templomaihoz, szent ligeteihez építettek utakat, emellett azonban számos kereskedelmi út is rendelkezésre állt a tengerparti kikötőkből a városokba igyekvő kereskedők számára.
A görög utazók számára a legnagyobb kellemetlenség abból adódott, hogy útjaik speciális technikával készültek. A kocsikerekek részére pontos útpályát készítettek, ezek a sziklás altalajba vágott nyomcsatornák a mai sínpályák ősei lehetnek. Az utak szélessége azonban nem mindig tette lehetővé, hogy két kocsi számára készítsenek ilyen nyomcsatornát, ezért bizonyos távolságokra kitérőket kellett építeni, és itt várták meg a másik kocsi elhaladását. Ezek a kitérők olyan gócpontok voltak, ahol vendégfogadók is működtek, itt pihenhették ki az utazók fáradalmaikat. (Az egymással szembejövő kocsik közötti viszálykodás egy mitológiai alapú drámában is központi szerepet kapott: Laiosz királyt, az apját nem ismerő fia, Oidipus egy ilyen vita folyamán ölte meg.)
A görög utazók, számunkra szokatlan módon, olykor azt érezhették, hogy sírkerten haladnak át, hiszen Hellaszban szokás volt, hogy a lakosság a templomokba vezető szent utak mellé temetkezett. Hitük szerint tudniillik ezeket az utakat nem csupán az emberek, hanem az istenek is használták - így védelmet, oltalmat nyújthattak az elhunytak számára is. Ezeket a sírhelyeket az államtól lehetett megvenni, és az állam által engedélyezett formájú, elhelyezésű síremlékek épülhettek csak. Ezeket ráccsal, kerítéssel választották el magától az úttól, de az utazók nem a csupasz, kopár felületet látták, hanem a virágokkal, díszfákkal beültetett falban gyönyörködhettek. Az utazók, a kereskedők egyik kedvelt célpontja Athén volt. Ezt a központi szerepet jól kifejezte a város úthálózata, hiszen a városközpontból Hellasz minden vidékére széles utak vezettek, valamint nyilvántartották a jelentősebb városok és Athén távolságát is.
Utazók a Római Birodalomban
A Birodalom létrejöttével a Földközi-tengeren történő áru- és személyszállítás szerepe mind volumenében, mind jelentőségében megnőtt. A szárazföldi közlekedés lassabb volt ugyan, és kisebb mennyiségű áru mozgatására volt alkalmas, de a Birodalom minden területének megközelítése lehetetlen volt vízi úton. A rómaiak útépítését kezdetben és elsősorban a hadicélok határozták meg, maguk a katonák, a légiók is részt vettek ezek építésében illetve karbantartásában. (Olykor fel is lázadtak a számukra megalázó munka ellen.) Az ókori útépítés igazi mestereinek a rómaiakat tartották, a császárság korában már 80000 kilométer kiváló minőségű út állt az utasok rendelkezésére. E tény jelentőségét nem csupán a történelem, hanem a nyelvészet is bizonyítja, hiszen a latin stratum, kövezett utat jelentő szóból származik a mai modern nyelvekben használt sztráda, a street és a Strasse kifejezés is.
A rómaiak számára adott utazási feltételeket törvények szabályozták, így léteztek hadi utak, és közönséges, civilek számára készült, a hadiaknál keskenyebbek is. Habár nem a civil utazókra gondolt Julius Caesar akkor, amikor elrendelte a birodalom útjainak felmérését (35 év alatt készültek el a munkával), a térképeket mindenki számára hozzáférhetővé tették a Pantheonban. Ezek a térképek nemcsak magukat az utakat jelölték, hanem feltüntették a távolságokat, a pihenőket és vendégfogadókat is. A történeti források tanúsága szerint a 2. századtól ezek a térképek a római polgárok széles rétegei számára jelentettek biztos tájékozódási lehetőséget. Az úthálózat építésével párhuzamosan alakították ki a postaszolgálatot is, ezt azonban (elvileg) csak az államérdek szolgálatában lehetett használni.
