A kronstadti felkelés
"Ez a villanás mindennél jobban megvilágította a valóságot."
(Lenin)
Élet és gazdaság
A polgárháború időszaka (1918-1920) az I. világháborúban ellehetetlenült lakosság tűrőképességét a végletekig próbára tette. A gazdasági javak és szükséges szociális feltételek hiánya miatt a Vörös hadsereg felállítása és működtetése csak teljes állami irányítás alá vont gazdaságpolitikával, a hadikommunizmussal tűnt lehetségesnek. Ez a gyakorlat nem kizárólag a bolsevik hatalom "találmánya", ilyen módszereket az I. világháború során több ország is alkalmazott áru-, illetve nyersanyaghiány esetén. A bolsevik változat azonban abban különbözik a többitől, hogy a (polgár)háborús igények teljesítésén túlmenően egyúttal a szocialista tervgazdálkodás "alapozó szakaszának" is tartották ezt az egyébként csak átmeneti időszakot.
A hadikommunizmus időszakában (1918-1920/1) befejeződött az államosítás, s még a munkásellenőrzést is megszüntették a vállalatoknál. Minden szinten az állami ellenőrzést kívánták érvényesíteni. A hatóságok kivonták a pénzt a forgalomból (a munkások is természetben kapták a fizetésüket), megszüntették a legális kereskedelmet, s elrendelték a terménybeszolgáltatást is. Mivel ez egyre inkább akadozott, ezért matróz- és munkásosztagokat küldtek a falvakba, melyek rekviráltak. A lakosság ellátását a jegyrendszer bevezetésével és fejadagok megállításával igyekeztek biztosítani. Természetesen a hadsereg ellátását követően a városok ellátására törekedtek. A feketekereskedelmet azonban nem tudták megszüntetni, s a parasztok a termény elrejtésével, a földek bevetetlenül hagyásával reagáltak a kormányzat túlzott elvárásaira.
A hadikommunizmus ellen
Mivel a hatósági erőszak fokozódott, ezért a polgárháború lecsengésével 1920 nyarán országszerte parasztfelkelésekre került sor. Ekkorra már azok is megelégelték ezt a politikát, akik a polgárháború alatt még kielégítő magyarázatnak tartották a külföldi és fehér veszélyre való hivatkozást. Sorra adták vissza a párttagkönyveket, s számos leszerelt vöröskatona állt be a felkelők közé. A legveszélyesebb felkelések egyike a tambovi tartományban volt. Ez a terület hagyományosan termékeny vidéknek számított, de itt is az egy főre jutó évi gabonafogyasztás 293 kg-ról 69-re esett vissza, melyből a beszolgáltatás után már csak 25 kg maradt. (A megélhetéshez kb. nyolcszor ennyi gabonára lett volna szükség!) Mintegy 20-50 ezer főnyi "gerillát" sikerült mozgósítania a felkelés parancsnokának, s a hadsereg alakulatai sem tudták felszámolni az ellenállását, csak terrorisztikus eszközök (koncentrációs tábor, deportálás, nyilvános kivégzések) alkalmazásával értek célt.
Az év végére már a fővárosban, Petrográdon is ellátási gondok jelentkeztek, s ahogy Moszkvában, úgy a "forradalom bölcsőjében" is sztrájkhullám söpört végig. 1921. január 22-én megjelent az a határozat, mely a munkások kenyérfejadagját harmadával csökkentette. Ez tüntetéshez vezetett, s tisztiiskolásokat vetettek be a rendzavarás megszüntetésére, mivel a reguláris alakulatok szimpatizáltak a tüntetőkkel. Még a Balti- és a Putyilov-gyár munkásai is kivonultak az utcára, ugyanúgy, mint 1917. februárjában. Tömeges letartóztatásokkal, a fejadagok növelésével megpróbálták megakadályozni, hogy a zűrzavar eluralkodjék. Még a Vörös Hadsereg katonáinak a csizmáit is elzárták, nehogy csatlakozni tudjanak.
Kronstadt - egy újabb forradalom kiindulópontja?
A petrográdi megmozdulások nem maradtak visszhang nélkül, a petropavlovszk, a Szevasztopol és a Reszpublika sorhajó matrózai az 1917-es hagyománynak megfelelően a megmozdulás élére álltak. Abban reménykedtek, hogy 1917-hez hasonlóan most is sikerül maguk mögé állítani a hadsereget. A Petropavlovszk legénysége határozatot készített, melyet a helyőrség és a város nagygyűlésén el is fogadtak. A határozat az alábbi követeléseket tartalmazta:
Titkos szavazással újraválasztandó szovjetek,
Sajtó- és szólásszabadság,
A "szocialista pártok letartóztatott tagjainak" szabadon bocsátása,
A börtönökbe és koncentrációs táborokba zártak ügyeinek felülvizsgálata,
A paraszti földművelés és állattartás szabadsága.
A kronstadti matrózok elküldték követeiket Petrográd lakóihoz, de a delegáció tagjait letartóztatták. Nem maradt el a válaszlépés sem, ideiglenes forradalmi bizottságot hoztak létre.
Másnap Lenin és Trockij aláírásával megjelent az a parancs, mely a "francia kémelhárítás" által szervezett, "feketeszázas-eszer" befolyás alatt álló törvénytelen cselekedetnek nevezte a megmozdulást. Ráadásul Petrográdon ostromállapotot rendeltek el. Március 5-én Trockij (hadügyi népbiztos) személyesen jelent meg Petrográdon, s a "lázadókat" megadásra szólította fel. Ebben az esetben kegyelemre számíthattak (volna).
Lenin a felkelés ideje alatt ülésező X. pártkongresszuson kijelenti, hogy ez a felkelés veszélyesebb a polgárháborús fenyegetettségnél, mert egyrészt közvetlenül a főváros közelében van, másrészt a felkelők hivatásos katonák. A "Minden hatalmat a szovjeteknek, ne a pártoknak!","Le a jobb- és baloldali ellenforradalommal!" típusú jelszavakkal fellépő kronstadtiak nem kisebb céllal léptek fel, mint az "igazi" forradalom és szocializmus megteremtése.
"Itt, Kronstadtban helyeztük el a harmadik forradalom első alapkövét. Ez az új forradalom felrázza Kelet és Nyugat dolgozó tömegeit, példát adva arról, milyen az új szocialista építmény, szemben a kincstári kommunista "művel", amelynek láttán a külföldi dolgozó tömegek saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogy mindaz, amit eddig nálunk műveltek a munkások és parasztok akaratából, az egyáltalán nem szocializmus volt."
A felkelés katonai eltiprása
Mindez komoly aggályokat ébresztett a bolsevik vezetőkben, s március 7-én elkezdték Kronstadt és az erődök ágyúzását. A hadműveleteket Sz. Kamenyev főparancsnok és Tuhacsevszkij, a nyugati front parancsnoka irányította. A taktika a szokásos megoldáson alapult: a túlerőben lévő katonai egységek összevonása, s az így összegyűlt 50 ezer katona segítségével eltiporni a 3- 5,5 ezres felkelő egységet. Az első támadást a Balti-tenger jegén keresztül indították. A visszavonulni akaró katonák ellen a parancsnokok tűzparancsot adtak ki, így mintegy ezren "előre menekültek", vagyis átálltak a felkelők oldalára. Az újabb támadáshoz szükséges erőgyűjtés idején rendszeres éjszakai rajtaütésekkel nyugtalanították a kronstadtiakat, akik "Miért küzdünk?" címmel újabb nyilatkozatot adtak ki. A felkelők azonban egyre kétségbeesettebb helyzetbe kerültek, mert nem kaptak választ nyilatkozataikra, s élelmiszerkészleteik is kimerülőben voltak. A bolsevikok ijedelme is nagy volt, ezt igazolja az a tény is, hogy a pártkongresszus megszakította ülését, s a küldötteket Kronstadt elleni ostromra küldték.
Tuhacsevszkij alakulatainak sikerült szinte észrevétlenül az erőd közelébe lopóznia, s március 17-ről 18-ra virradó éjszaka betörtek a városba, s ádáz kézitusában reggelre már el is fojtották a felkelést. Már ekkor megöltek több száz felkelőt, az életben maradottakat - akik a jégen nem tudtak Finnországba szökni - egy sarkkörön túli koncentrációs táborba zárták.
A kronsradti megmozdulás elbukott ugyan, de végképp meggyőzte Lenint, hogy a hadikommunizmuson alapuló politika a továbbiakban nem folytatható. Ez késztette a NEP bevezetésére.
Forrás
1917 és ami utána következett , Magyar Ruszisztikai Intézet, 1998
A század fele, AKG K. Bp., 1996
R. Pipes: Az orosz forradalom története, Európa K. Bp., 1997
M. Heller - A. Nyekrics: A Szovjetunió története , Osiris K. - 2000, Bp., 1996
Isaac Deutscher: Sztálin, Európa K. Bp., 1990
