Pedagógus vagy gyógypedagógus
Egy neves gyógypedagógus cikkében lehetett olvasni azt a megállapítást, hogy a pedagógusok könnyebben el tudnak igazodni az integrált oktatás során, mint a gyógypedagógusok. Ezt azzal támasztja alá, hogy a tanító- és tanárképzés során gazdag módszertani kultúrát, eszköztárat sajátítanak és sajátítottak el a hallgatók. Nem okoz gondot számukra a differenciálás a tanulók képességeinek megfelelően. Ezért a pedagógusok ezt a munkát jobban el tudják végezni, a gyógypedagógusok pedig nyújtsanak segítséget a szakmai részben.
Véleményem szerint ezzel csak részben lehet egyetérteni, mert az a tapasztalat, hogy a pedagógusok többsége nem tud megbirkózni minden esetben egy speciális igényű gyermekkel az osztályban.
Miért van nehezebb dolga az általános pedagógusnak?
Röviden azért, mert nincs speciális tudása arra vonatkozóan, hogy egy adott problémával küzdő tanulóval hogyan bánjon, nem ismeri személyiségét, képességeit. Az integrált oktatás során az sni, btmn gyermekek bizonyos kiváltságokban részesülhetnek, amit a tanítási órán meg is kaphat a tanuló. Ezzel kapcsolatban vannak negatív tapasztalataim. Azonban előfordul, hogy a tanulónak nem engedik meg az segédeszköz használatát pl. matematikaórán (szorzótábla, számológép); helyesíráshoz szótárat. Fontos kérdés lehet az is, hogy több időt biztosítanak-e egy dolgozat elkészítéséhez.
Képzés és szinten tartás
Az az iskola, amelyik fölvállalta az integrált oktatást, szíve ügyének kellene tartani ezeknek az ebben érintett gyermekeknek az előrehaladását. Hogyan érhető ez el? Véleményem szerint a pedagógus gárda megfelelő szakmai tájékoztatása, továbbképzése és folyamatos szinten tartása e törekvés fontosságáról.
Nem egyszer hallom, hogy kollégák panaszkodnak a gyermekek magatartásáról a tanítási órán. Azt gondolom, hogy le lehet kötni ezeknek a gyermekeknek a figyelmét. Meg kell vizsgálni, hogy a megfelelő volt-e tanuló számára a feladat, van-e annyi tudása, hogy önállóan meg tudja oldani a feladatot.
Egy pedagógusnak nagyon jól, alaposan ismernie kell azt a tanulót, amelyikkel ő foglalkozik. Alsó tagozaton ez nem okoz gondot, és könnyedén megoldják a differenciálást minden területen, mert sok időt töltenek együtt a tanító nénivel. Felső tagozaton a szaktanárok már nem találkoznak annyit tanítványaikkal. Ezért nem biztos, hogy eredményesek tudnak lenni a differenciálásban.
Személyes tapasztalat
Felső tagozaton fontos szerepe kellene, hogy legyen egy olyan szakembernek, aki ismeri a tanulót és folyamatosan konzultál az őt tanító pedagógusokkal. Éppen mostanában tapasztaltam meg, hogy erre milyen nagy szükség lenne. Egy angol szakos kolléganővel történt beszélgetés során derült ki, hogy ő mennyire magára hagyatva érzi magát ebben a problémában és mennyire jó lenne, ha segítséget kaphatna. Vagy legalább beszélgethetne erről valakivel. Gondolom nincs egyedül ezzel a problémával, de mégsem szeretjük jelezni és főleg nem szeretünk segítséget kérni szakembertől, egymástól.
Hogyan kitől kérhetünk segítséget?
Akkor vagyunk szerencsés helyzetben, ha az intézmény alkalmazásában áll gyógypedagógus. Ő „kéznél„ van és gyors azonnali segítséget kaphatunk tőle. Amennyiben nincs ilyen szakember, akkor bátran keressük a kapcsolatot a nevelési tanácsadóval, illetve a szakszolgálattal. Ellátogathatunk más intézménybe is, jó gyakorlatokat, vagy egyszerűen ötleteket cserélhetünk egymással. Referencia intézmény felkutatása és megkeresése és hospitálások végzése is nagyon hasznos lehet. A szakirodalmak olvasása, önképzés, továbbképzések e témában olyan gyakorlati megoldásokat adhatnak, melyeket szívesen tudunk majd alkalmazni. Törekvéseinket a gyermek meghálálja szeretetével, tiszteletével és bizakodó tekintetével, és végezetül, de nem utolsó sorban legyen szakmai igényességünk magunkkal szemben!
Takács Ilona
