- Résztvevők száma (minimum-maximum): 6-15
- Résztvevők életkora (minimum-maximum): 9 - felső korhatár nincs
- Játékidő: 5 perc
- Helyigény: kisebb terem (pl. tanterem), de játszható a szabadban is
- Kellékigény: egy labda
A játék megnyitása, nyitánya
Ismertesük a játékszabályokat.
A játék menete
A játékosok körbe állnak, egy önként jelentkező pedig a kör közepére. A labdát a körben állók közül odaadjuk valakinek. Ő fogja indítani a játékot azzal, hogy továbbadja az egyik szomszédjának. Minden játékos csak a mellette állónak adhatja tovább, de az irányt bármikor megváltoztathatja (visszaadja annak, akitől kapta). A kör közepén álló játékosnak meg kell érintenie a labdát. Ha sikerül neki, akkor az a játékos ál la kör közepére, aki utoljára ért bele. Aki pedig eddig állt a kör közepén, az most be fog állni a körbe.
Értékelés, jutalmazás
Dicsérjük meg a játékosokat, köszönjük meg a részvételt, kérdezzük meg, hogyan érezték magukat.
Lehetséges továbbfejlesztések, variációk
Haladókkal játszható úgy is, hogy két labdát indítunk két játékostól. Ebben az esetben két játékos áll a kör közepére is. A játék játszható kiesésre vagy zálogadásra is. Akinél megérinti a kör közepén álló játékos a labdát, az kiesik vagy zálogot ad. Ebben az esetben végig egy játékos marad a kör közepén.