Az embert a kezdetektől fogva foglalkoztatja a madárvonulás kérdése, jóval régebben annál, minthogy valamit is tudtunk volna arról, hogy egyáltalán mi áll a jelenség hátterében. Még a középkor végén is babonás félelemmel szemlélték az emberek a madarak őszi eltűnését, majd a tavasz közeledtével újbóli megjelenésüket. A legkülönfélébb magyarázatokkal próbálták a felfoghatatlan madáreltűnést megmagyarázni. Voltak, akik úgy vélték, hogy a fecskék a lápok iszapjában töltik a telet (valójában a nádasokba éjszakára behúzódó fecskecsapatok adtak e tévedésnek táptalajt), mások úgy tartották, hogy a madarak a Holdra mennek. Még Arisztotelész sem tudott magyarázatot adni a jelenségre, ő úgy tartotta, hogy a kakukkok ősszel karvallyá, a rozsdafarkúak pedig vörösbeggyé változnak a hideg idő közeledtével. Annyiban helytálló volt az ókori tudós megfigyelése, hogy a délre költöző görögországi rozsdafarkúak helyére az északról érkező vörösbegyek érkeznek.

Az első hiteles beszámoló, amely már tudományos megfigyelés is egyben, egy németországi apátságban élő paphoz kötődik. Kíváncsi emberünk 1250 körül egy füsti fecske lábára pergamendarabot erősített nagyjából a következő felirattal: "Mondd fecske, hol töltöd a telet?" Minden bizonnyal nagyon meglepődhetett, amikor tavasszal fecskéje a következő választ hozta vissza a lábán: "Ázsiában, Petrus házában." Ez volt az első sikeres madármegjelölési akció.

A számos téveszme nagyon sokáig, egészen a XIX. századig tartotta magát, pedig már ekkor vagy 200 éve megjelent az angol John Ray tollából egy írás a vonulásról. A fantasztikus elképzelésekben azonban a vonuláspártiak sem szenvedtek hiányt. Az amerikai kontinens természetrajzát leírók körében népszerű volt az az elképzelés, hogy a ragadozó madarak Karib-szigeteken márciusban megfigyelt tömeges északi irányú vonulása azért történik, mert ilyenkor ezek a madarak körberepülik a Földet. A valóságban léteznek olyan fajok - például a sarkicsér -, amelyek hasonló távolságokat tesznek meg. A szóban forgó madár az északi sarkköri fészkelőhelyéről az antarktiszi telelőterületére vonul. Hiteles adat van egy Szilvia nevű sarki csérről, aki élete során - 1969-től 1991-ig élt - az évente megtett 50 ezer kilométeres távolsággal számolva, háromszor tette meg a Föld-Hold távolságot.