Annál is inkább, hiszen alig néhány századdal előbb éppen a mi vasaink küldték a keresztényeket a másvilágra - és egyúttal a mártírium örökkévalóságába. Egészen finoman fogalmazva sem volt makulátlan hírnevünk a krisztianizált Európában. Nem véletlen hát, hogy egyházfiainknak minél gyorsabban védőszentek után kellett nézniük...Így történt, hogy magyar születésű szentek híján Magyarország földrajzi területén, az egykorvolt Pannóniában kerestek - ha a magyarsághoz nem is, de Magyarország területéhez - köthető szenteket. Így leltek aztán két névre: az ókeresztény egyházatyára, Szent Jeromosra és a keresztényi jóindulatot és segítőkészséget megtestesítő Szent Mártonra. Első szentjeinket e fenti okoknak köszönhetően magyarországi és nem pedig magyar szentekként tartjuk számon: Jeromos ugyanis a Pannónia és Dalmácia határán látta meg a napvilágot; míg Márton az egykori Savaria (Szombathely) szülötte volt.
Jeromos kb. Kr.u. 347-ben jött a világra Stridonban. Szülei keresztények voltak, azonban őt nem keresztelték meg. A rendkívül tehetséges és éles eszű ifjút atyja Milánóba és Rómába küldte, hogy világot lásson és megismerkedjen a klasszikus retorika és filozófia tudományával. Jeromos - Szent Ágostonhoz hasonlóan - meglehetősen szilaj ifjú volt: eleven esze nehezen kezelhető, féktelen természettel párosult. S míg eszét olyan klasszikusok, mint a szónokzseni Cicero művein pallérozta, addig lelkének éhségét csak a Biblia enyhíthette. 366 húsvétján keresztelkedett meg: maga Liberius pápa végezte a szertartást.
Alig múlt el a Húsvét, Jeromos már útban volt Gallia felé. Útközben ismerkedett meg a szerzetesek aszketikus-spirituális életével, ami olyan mély benyomást tett rá, hogy társaival együtt csatlakozott is egy közösséghez. Chromatius szerzetes tanítványai a Szentírás tanulmányozásának szentelték életüket, imával és vezekléssel töltötték napjaik. Hamarosan azonban felbomlott a közösség és útjukra indultak az ifjú szerzetesek. Így jutott el Jeromos Antiochiába, majd Tiberiásba s Kalkisz pusztáira, ahol remeteéletet élt.Antiochiában, Paulinus püspök szentelte pappá, azonban nem maradt a városban, hanem tovább vándorolt. Konstantinápolyban a könyvtárban dolgozott majd' két évig, aztán Paulinus kérésére Róma felé vette útját, hogy a püspök oldalán részt vegyen a pápai zsinaton.
Damazusz pápa felfigyelt az ifjan is igen művelt Jeromosra és maga mellett tartotta. Számos megbízatása közül a Szentírás latin nyelvű fordítását tarthatjuk legkomolyabb és legnagyobb hatású munkájának. A Vulgatát, Jeromos latin nyelvű Biblia-fordítását használták szinte napjainkig Európában.A pápa kegyeltjét, Jeromost azonban nem jó szemmel nézték a klérus soraiban. Megrágalmazták, hogy palotájában elsősorban római hölgyeknek nyújt lelki vigaszt. Pártfogója, a pápa halálát követően elhagyja Rómát, és Betlehembe vándorol. Végül itt is telepedett le, s két kolostort alapított. Élete hátralevő 35 évében irodalmi munkáinak szentelte magát. Elkészítette a teljes latin nyelvű bibliafordítást, a Vulgatát; kommentárokat, magyarázatokat fűzött a Szentíráshoz; történeti írásai közül pedig kiemelkedik a De viris illustribus (Kiváló férfiakról) c. műve, mely egyike az ókeresztény egyháztörténet kiemelkedő alkotásainak.
Természetének megfelelően szívesen vitázott, szenvedélyesen érvelt igaza mellett. Részt vett a kor számos jelentős vallási vitájában is.Élete végét megkeserítették testén elhatalmasodó betegségei, s hamarosan bekövetkező vaksága. Elhagyatva halt meg Betlehemben 419-ben (420?). Kultusza a 8. századtól erősödött meg Rómában. Egyenessége, keresetlen őszintesége és önkritikára való hajlama modern színezetet ad személyiségének, s olyan szerzőkkel teszik rokonná, mint a Vallomásokat szerző, Szent Ágoston.
