Más tollával ékeskedni
2012/06/13 15:13
3444 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Veszélyben érezhetik magukat azok, akik szakdolgozatukat nem kemény kutatómunkával, hanem mások gondolatait összeollózva, bemásolva készítették el. A plágiumkereső szoftver ugyanis már nem egy távoli veszély: az alkalmazást már több hazai egyetemen is elkezdték használni. 

html_520

Ez a fordulat várható volt, hiszen a világban egyre több helyen bukkannak fel plágiummal vádolt szerzemények, melyeket a jövőben egyértelműen ki lehet majd szűrni.

szakdolgozat_20 A szoftver 2009-ben került nyilvánosságra, mikor a Time magazin egyik cikkében közölte: fény derült egy évszázadokkal korábbi irodalmi plágiumra. Thomas Kyd drámaíró ugyanis William Shakespeare-től merített II. Edward című drámája megírásához. A Pl@giarism nevű szoftver segítségével azonban a londoni egyetem irodalomprofesszorának, Sir Brian Vickersnek sikerült lelepleznie az évszázados csalást.

A plagizálás persze Shakespeare korában, és a mi időnkben is etikátlan cselekedetnek számít, jelenleg pedig tetten is érhető.

A plágium szó  egyébként egy másik ember (szerző) munkájának terjesztését, megjelentetését jelenti anélkül, hogy feltüntetnénk a forrást, vagy, hogy a mű eredeti szerzője engedélyezte volna az átvételt. A kifejezés a latin plagiare szóból ered, mely eredetileg azt jelenti: hogy "gyermeket vagy rabszolgát rabolni". A plagizálás a lopás és a család büntettek családjába tartozik, és ne higgyük, hogy enyhébb azoknál, hiszen valakinek a szellemi termékét öncélúan használni nem minősül kisebb bűnnek, mint ha tárgyakkal tennénk ugyanezt. A szerzői jog is védi az alkotót, így a plágium törvénybe ütköző és büntethető cselekmény!

Hazánkban május 18-án a Tudásdepó-Tudásvásár keretében kapott nyilvánosságot a plágiumkereső szoftver. Ezzel együtt létrejött egy konzorcium a Budapesti Corvinus Egyetem, az Általános Vállalkozási Főiskola, a Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Szent István Egyetem között, melynek célja a minőségi oktatás és az egyenlő esélyek megteremtése a képzéseken belül.

Ezzel együtt természetesen fontos cél a plágium kiszűrése, vagy éppen a plágiumgyanú eloszlatása, éppen ezért az intézmények létrehoztak egy nyilvános portált, mely az intézmények tudásanyagát tartalmazza. Itt érhető el a plágiumkereső szoftver is. A KOPI plágiumkereső szoftver nemcsak a szakdolgozatok, de a házi beadandók összehasonlítását is lehetővé teszi akár korábban elkészült munkákkal. De az oktatók kereshetnek a programmal a Wikipédián is. A dolgozatokat a diákok töltik fel, így lesz látható az esetleges egyezés, vagy a meg nem jelölt forráshasználat.

A szoftver továbbá lehetőséget nyújt az intézmények könyvtáraiban való elektronikus keresésre. Akár több adat szerint is lehet szűrni, többek között az is beállítható, hogy mely katalógusok, vagy gyűjtemények vegyenek részt a keresésben.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten