MAURICE RAVEL (1875-1937)
2005/10/25 01:19
4401 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Bolero, a Lúdanyú meséi és számos remek zenemű megalkotója 130 évvel ezelőtt született.

A francia zeneszerző a Pireneusokban levő Ciboure-ban született, Joseph Maurice Ravel néven. Még egészen kicsi volt, amikor családja Párizst választotta núj lakóhelyül. A fiatal Ravel Párizsban kezdett a hangjegyekkel ismerkedni, hétéves korában. 1889-ben pedig már a Conservatoire növendéke lett. Első kompozícióival a kilencvenes években jelentkezett, és ezekben a kezdeti szárnypróbálgatásokban már nem csupán egyértelmű tehetsége volt felismerhető, hanem hanem jellegzetes, egyéni stílusa is. A huszadik század első éveiben komponálta az olyan remekműveket, mint a Vonósnégyes, a Miroirs című zongoraciklus és a Szonatina, valamint a Lúdanyó meséi című balettmű. Az 1912-es esztendő számára a balett jegyében telt. Akkor került színpadra az az öt gyermekmese is, amelyet még 1908-ban komponált, négykezes zongoradarab formájában. Műveihez szívesen alkalmazott népdalokat is, így nem csoda, ha őt hallgatva felfedezünk görög, héber és orosz motívumokat is. Két operája közül a Pásztoróra (L'heure Espagnole) 1911-ben, A gyermek és a boszorkányok (L'Enfant et les Sortiléges) című gyermekopera 1925-ben került színre. A Pásztoróra nbemutatója a szakértőkből nagy ellenérzést váltott ki. Muzsikája finom szövésű, tökéletes rajzú, spanyol, népi ihletésű zenei betétekkel.

Az aszketikus magatartás a kritikusokat arra ösztönözte, hogy "a logika nevében megfosztja a zenei nyelvet emberi voltától", észrevétellel vádolják, bár akadt aki azt írta róla, hogy "legsajátosabb tehetsége, hogy zenévé változtatja a legzeneietlenebb témát". Az első világháború Ravel ihletettségét is megtépázta, melyet édesanyja elvesztése csak tetézett. Általános pesszimizmusából csak a húszas évekre sikerült kilábalnia. Ez muzsikáján is jól érezhető, mivel az akkoriban rá oly jellemző elmosódó, foltszerű harmóniák helyébe a tiszta, puritán dallamvonal lépett. Ravel figyelme az egész világra nyitott lett. Egészen Muszorgszkij Egy kiállitás képei című zongoraciklusának meghangszerelésétől az amerikai jazzmotívumok alkalmazásáig mindennel szívesen kísérletezett. Ám mégis igazi francia muzsikus tudott maradni, kinek stílusában kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és nem utolsósorban kiváló formaérzék egyaránt testet ölt. A modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuóza legtöbb művét először zongorára képzelte el, és csak ezután írta át zenekarra. 1932-ben autóbaleset érte, élete hátralevő öt esztendejében pedig már nem komponált. Párizsban hunyt el.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten