Tudható, hogy a médianevelés tanterveinek eredményes bevezetése azon múlik, hogy a tanárok kaptak-e megfelelő képzést ezen a területen. Ugyanakkor egy médianeveléssel foglalkozó nemzetközi áttekintés az elmúlt évtized végén azt az összegzést tette közzé, hogy a vizsgálat legtöbb országában ez a tény vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon csekély mértékben jelentkezett a formális tanárképzésben. (...) A képzési skála igen széles. Van olyan ország, ahol egyáltalán nem található médianevelésre felkészítő képzés, s van, ahol minden tanárjelölt számára kötelező, illetve a már gyakorló tanárokat is kötelezik ilyen jellegű kurzus elvégzésére. Annyi azonban elmondható, hogy az ilyen képzések iránti igények és elvárások növekvő tendenciát mutatnak. (...) A médianevelés hiányát a formális képzésben jó néhány országban a nonprofit szakmai szervezetek, szakmai-társadalmi szövetségek, szakmai érdekcsoportok stb. által kínált informális modulok és kurzusok alkalmazásával tudják enyhíteni. A programok hossza is meglehetősen különböző: az egyéves kurzuson belüli két-három órától kezdve - amelytől természetesen nem várható el, hogy kielégítő teljesítményekre vezessen - egészen a négy-öt éven keresztül átívelő programokig. (...) A programok fő témái között is meglehetősen nagy a változatosság. Egyrészt azok mélységétől, nagyságától, pedagógiai céljaitól függően, másrészt pedig annak függvényében, hogy melyik tantárgy keretében kapnak helyet. E tantárgyak rendszerint az anyanyelv, a történelem, az állampolgári ismeretek, a társadalomtudományok, a média és információs technológia, illetve a művészeti nevelés. (...)
Sok helyen találkozhatunk a tanárképzési kezdeményezésnek olyan példáival, amelyek, mint a világ más részén is, a különböző szervezetek és intézmények informális kezdeményezései közé sorolhatók. Ezek között megjelennek a különböző alapítványok, a katolikus szervezetek, a családi érdekcsoportok, a fogyasztói szervezetek, az iskolai elektronikus hálózatok, a filmes és televíziós intézetek, a rádió- és televízió-állomások és a telekommunikációs ipar mint tanárképzést biztosító lehetőségek. Még azokban az országokban is, ahol a médianevelés már régóta a tanterv része, és amelyekben formális (sok esetben kötelező) tanárképzési programként jelen van a médianevelés, a miniszteriális intézményeken kívül nagy szerepet játszanak az előbb felsorolt intézmények.
Angliában pélául a "Film-Nevelés" projekt független oktatási szervezetként működik, amelyet teljes mértékben a filmipar finanszíroz. A projekt legfontosabb célja, hogy a fiatalok mozi iránti érdeklődését növelje. (...) Szemináriumokat szervez tanárok számára, vetítéseket az iskolák részére, valamint felelős az országszerte megrendezett "Filmhetek"-ért, amelyek kb. 7000 tanulót vonzanak minden évben. (...) A Művészetek és Könyvtárak Hivatala által finanszírozott Brit Filmintézet alapvető célkitűzése annak elősegítése, hogy a nézők a filmeket és a televíziót megértsék. A Filmintézetben működő Oktatási Részleg minden iskolafokozattal foglalkozik az elemi oktatástól a tanár-továbbképzésig. Munkájába más intézményeket is bevon, például a helyi oktatási önkormányzatokat, az egyetemeket és a főiskolai intézményeket. (...) Valójában tehát a Brit Filmintézetnek volt köszönhető az, hogy a médianevelés bekerült az angol oktatási rendszerbe és a nemzeti tantervbe. (...) Egy további példát tekintve: Norvégiában a 19 tanárképző intézmény közül 18 és számos egyetem is kínál médianevelést a leendő tanárok számára. De sok más intézmény készít és értékel tananyagokat, tart informális képzést és fejleszt iskolai projekteket, többek között a Norvég Filmintézet, a Filmes Társaságok Országos Szövetsége, a Filmes, Televíziós Oktatási Bizottság és a Norvég Televízió Társaság oktatási főosztálya.
A különböző országokból, ahol a formális és az informális tanárképzés egyaránt fontos, számos más példát is hozhatnánk. (...) Mindazonáltal, ha az UNESCO-nak a médianevelés tantervbe való beépítésére vonatkozó legutóbbi ajánlásait követni akarjuk, elengedhetetlen, hogy az oktatási minisztériumok prioritást nyújtsanak a tanárképzés számára. Miközben a virtuális és digitális képek erőteljesen jelen vannak a képernyőkön, s tanáraink meglehetősen elkötelezettek a multimédia és az internet oktatási alkalmazását illetően, a tanárképzésben csökken a képi kultúra, a képolvasás, -értelmezés képességének kialakítása általában és a hagyományos médiumok (újságok, televízió) tekintetében is. (...) Az új technológiák önmagukban nem innovatívak, ha azt akarjuk, hogy innovatív tanulási környezetet biztosítsanak a tanulók számára, akkor a tanároknak magas szintű ismeretekkel és szakértelemmel kell rendelkezniük a médiumokról általában. (...) Alapvetően a következő dolgokra kell hangsúlyt fektetni: a kép és a hang nyelvezete (szemiotika) és a kommunikáció módja, amelyet indukálnak: narratív média, párbeszédes média; médiatechnológiák és kommunikációs hálózatok; a valóság reprezentációs szintjei a médiadokumentumokban és azok a hatások, amelyeket kiválthatnak; zsánertipológiák, a médiadokumentumok tartalma és céljai; a dokumentumok által megcélzott közönség, az üzenet elvárt befogadása a szociális és gazdasági kontextusra való tekintettel; médiaipar és intézményi hálózat - gyártó és műsorszóró vállalatok, az ideológiák, amelyeket képviselnek, szociális és gazdasági kényszereik. A tanároknak képeseknek kell lenniük arra, hogy a tanulók felnövekedését olyan világban segítsék elő, amelyben mindenütt jelen van a tévé, a szerkesztett dokumentumok, az írott szöveg, a hang, az álló- és mozgóképek, a digitális és a virtuális világ. (...)
Írásunk a Médianevelés a tanárképzésben címmel, az Új Pedagógiai Szemle októberi számában megjelent cikk összefoglalója.
Az általunk felhasznált képe eredeti helye: www.culturel.org/audiovisuel/ tv/chiffre-fr-ca.htm
