Megbuktatták a gyerekem!
Szendrei Judit
2003/06/13 11:38
2887 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Bármennyire ésszerűnek ható érvek szólnak is a buktatás intézménye mellett, (pl. "még egy évig gyakorolhatja, ami nehezen megy neki, nem menet közben behoznia a hátrányát, hanem az alapokat gyakorolja újra, észbe kap a gyerek, hogy tanulni kell, mert a bukás lehetősége nem puszta fenyegetés", stb.), az évismétlés ritkán szolgálja a gyerek érdekeit

A magyar iskolarendszerben (az iskolák többségében) a diákok osztályokba rendezetten, évről-évre ugyanazzal a társasággal haladnak a tananyagban, egymás képességeihez és tempójához (kényszerűségből is) alkalmazkodva. Akinek azonban ez az alkalmazkodás egy ponton már nem sikerül, még, ha csak egyetlen tantárgyból is, azt nem engedik társaival tovább tanulni; megbuktatják.
Ha sikerül a nyár folyamán felkészülnie a sorsát eldöntő pótvizsgára, (ami többnyire egyetlen feleltetés ugyanannál a tanárnál, aki megbuktatta), akkor továbbmehet a társaival, ha nem, akkor szeptembertől már a nála egy évvel kisebbek soraiból integethet korábbi osztálytársainak, barátainak.

Bármennyire ésszerűnek ható érvek szólnak is a buktatás intézménye mellett, (pl. "még egy évig gyakorolhatja, ami nehezen megy neki, nem menet közben behoznia a hátrányát, hanem az alapokat gyakorolja újra, észbe kap a gyerek, hogy tanulni kell, mert a bukás lehetősége nem puszta fenyegetés", stb.), az évismétlés ritkán szolgálja a gyerek érdekeit. Bár célja, elvileg a gyerek tudásának növelése, jobb teljesítményhez való hozzásegítése volna, a kicsik (és szüleik) legritkább esetben éreznek benne segítő szándékot. Sokkal inkább a büntetés, a szégyen és a kiközösítés fenyegető lehetősége az, ami a megbuktatott gyereket egész nyáron nyomasztja, s ha évet ismételtetnek vele, az a teljes iskolai karrierjét végigkíséri.
A társak és néhány különösen szeretett tanár elvesztésétől való félelem, és az a szégyen, hogy nála kisebb "dedósokkal" kerülhet egy csoportba, erős szorongást, ugyanakkor dühöt és dacot vált ki, mely érzések nem könnyítik meg a mindent eldöntő pótvizsgára való felkészülést.

Ráadásul sajnos nemritkán azt tapasztaljuk, hogy a buktatás hátterében valójában nem is tanulmányi jellegű, hanem fegyelmezési problémák állnak: a tanárnak nincs más eszköze (ötlete), amivel egy-egy renitens, vagy számára nehezen érthető-elviselhető gyereket megbüntessen, vagy egész egyszerűen megszabaduljon tőle. Az osztályozásnak (ha már mindenképpen szükségesnek látják egy iskolában) nem szabadna összekeverednie a fegyelmezés szempontjaival. Az óra alatt elbámészkodó vagy pad alatt kártyázó gyerekre rá lehet szólni, esetleg intőt lehet neki adni (bár a vele és a szüleivel való beszélgetés, a gyerek aktuális élethelyzetéről, problémáiról való beszélgetés valószínűleg hasznosabb lenne), de egyest csak akkor kapjon, ha rossz dolgozatot ír vagy rosszul felel. A gyerekeknek, és főleg a kamaszoknak számos olyan gondja, szorongása, magatartási furcsaságban megjelenő belső konfliktusa lehet, amely ronthatja iskolai megítélését, ezek a problémák azonban nem feltétlenül társulnak rossz tanulmányi teljesítménnyel is. A büntetésből megbuktatott gyerek azután egyrészt nehezen tanul a vizsgára (hiszen igazságtalanságnak érzi és lázad az egész vizsga ellen), ugyanakkor a vizsgahelyzetben fél, haragszik, dacos, és egyáltalán nem biztos az őt megbuktató tanár jóindulatában. Nem véletlen tehát, hogy számos szülő úgy dönt, nem teszi gyermekét egy ilyen helyzetnek: nem kockáztatja meg, hogy a végigtanult és szenvedett nyár után gyermekét esetleg mégis évismétlésre kötelezzék, inkább más iskolát keres a kicsinek. Ha a buktatás hátterében valóban személyes konfliktus, kölcsönös ellenszenv és meg nem értés állt, akkor ez valóban jobb megoldás lehet, mint ha a gyermeket egy vesztésre ítélt csatába, egy előre eldöntött eredményű pótvizsgára küldjük.

Ha azonban elfogadjuk a döntést, magunk is úgy látjuk, a lemaradást jó lenne a nyár folyamán behozni, hogy gyermekünk ne veszítsen évet, (a magyar rendszerben ráadásul olyan tantárgyakból is, melyek remekül mennek neki), akkor segítenünk kell neki a vizsgára való felkészülésben.

Először is, ha a baj megtörtént, megtörtént. Ha egész évben hiába szidtuk, fenyegettük, hogy tanuljon, most már mindegy. Ha haragszunk is rá, ha úgy gondoljuk is, hogy a bukás elkerülhető lett volna, és hogy az ő hibájából történt, akkor se találjunk ki mindenféle retorziót számára. A bukás szégyene és a nyár végi pótvizsga fenyegető réme épp elég büntetés a gyerek számára (és mint minden valamennyire is elfogadható büntetés: tetteinek logikus következménye).
Felesleges eltiltani a strandtól, a mozitól vagy a fagylalttól, és a család közös nyaralását sem kellene lemondanunk. Ne kövessük el mi sem azt a hibát, hogy a gyermek rossz tanulását összemossuk az ő teljes megítélésével! Ne érezzük, ne éreztessük, hogy aki nem elég szorgalmas (vagy okos) az nem számíthat a mi szeretetünkre és segítségünkre!
Inkább segítsünk neki a nyári szüneti idő értelmes beosztásában!
Június elejétől augusztus végéig egyhuzamban tanulni úgysem lehetséges, legjobb, ha a szerencsétlenül alakult iskolai dolgokat a nyár elején egy kicsit a hátunk mögött hagyjuk, elutazunk, strandra, moziba megyünk. Nincs az a vizsga, amire ne lehetne 4-6 hét kellően koncentrált, jól kitalált tanulási stratégiával felkészülni. Még a vizsga előtti hetekben sem kell azonban egész nap a könyv fölött görnyedni, inkább naponta kétszer két órára, (pl. kora reggel és csendes pihenő után), friss fejjel üljön neki a kicsi a tanulásnak, a többi időben ugyanúgy lazítson, nyári élményekkel töltődjön, mint a társai.
Ha a család anyagi helyzete lehetővé teszi, inkább fogadjunk a kicsi mellé korrepetitort, ne mi harcoljunk, szorongjunk, veszekedjünk vele nap mint nap, inkább egy türelmes, hozzáértő, jókedvű egyetemista vagy nyugdíjas tanár igyekezzen megszerettetni vele az anyagot, ha már úgyis muszáj foglalkozni vele!
Akármennyit tanul is a gyerek, a sikertelen vizsga és az évismétlés lehetősége mégis fennáll, s sajnos nem is mindig a diák és szülei erőfeszítésének függvényeként. Hozzá kell szoknunk tehát ahhoz a gondolathoz is, hogy a vizsga esetleg nem sikerülhet! Ne csináljunk túl nagy ügyet abból sem, ha a gyerek mégis megbukik, ne nyomasszuk egész nyáron azzal, hogy "mindenképpen át kell mennie". Ha csak drukkolunk és segítünk neki, mondván "nincs tragédia, legfeljebb még egyszer jársz egy évet", akkor talán kevésbé görcsöl majd, amikor augusztusban bizonyítania kell.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten