Ráadásul nem jár el csavarogni barátaival, nem ül a gép előtt, mint mások, igaz, sportolni sem jár el, de hát a tanulás mellett nincs is semmi másra ideje. De vajon jól van-e ez így? Elgondolkodtató a dolog. Lipták Zita iskolapszichológus azt vallja, aki ennyire túlzásba viszi a tanulást, annál pszichés gondok állhatnak a háttérben.
„Ha a szülő azt tapasztalja, hogy gyermeke élete egyre inkább beszűkül a tanulásra, és hanyagolja az életkorának megfelelő tevékenységeket (pl. baráti kapcsolatok, hobbi, kikapcsolódási lehetőségek), az gyakran lelki problémát jelez.
Ez általában együtt jár kimerültséggel, szorongással, feszültséggel, levert hangulattal. Ha a szülő úgy érzi, ő nem követel a gyerektől képességein felül és a gyermek mégis éjt nappallá téve a tanulnivaló felett ül, érdemes először elbeszélgetni a gyermekkel, hogy hogy érzi magát az iskolában, ő mit gondol, mi az oka a túlzásba vitt tanulásnak. Gyakori, hogy a gyermek teherbíró kapacitását meghaladják az iskolai követelmények, mert nem a gyermek képességeihez mérten választottak iskolát. Sajnos, ezt ma nehéz megítélni, mert alapvetően minden iskolában úgy alakul a tananyag mennyisége, ami sok a gyerekeknek. Mégis, fontos, hogy a szülő tisztában legyen vele, mire képes gyermeke, és ennek fényében válasszák ki akár az általános iskolát, akár a középiskolát.
Ha a szülő észreveszi, hogy az iskola erején felül leterheli gyermekét, és a gyermek szenved, esetleg pszichoszomatikus tünetek is fellépnek (pl. fejfájás, hasfájás), akkor érdemes minél hamarabb elgondolkodni az iskolaváltáson, mert hosszú távon egy teljesítmény orientált, a gyerek képességeihez mérten ’túl erős’ iskola rengeteg kudarcélményhez, önbizalom- és önértékelési problémához vezet, ami a gyerek egész életére negatív hatással lehet.
De a teljesítmény kényszer mögött igen gyakran kimondott, vagy ki nem mondott szülői elvárások állnak. Ilyenkor érdemes pszichológushoz fordulni, bár sok esetben a teljesítménykényszerrel küzdő gyermekek nem jutnak el pszichológushoz, mert a szülők nem látják reálisan a gyermek felé támasztott elvárásaikat és természetesnek veszik, hogy a gyermek életét kizárólag a tanulás tölti ki. Más esetben, ha az elvárásokat a szülő nem tudatosan támasztja, hamarabb kér segítséget gyermeke számára. A szülőnek kulcsfontosságú szerepe lesz a gyermek pszichológiai terápiájában, mert a közös munka során fel kell tárni a szülő tudattalan motivációit, amelyek a ki nem mondott elvárások mögött húzódnak.
Ezek gyakran több generáción átívelő családi működésmódok és sok esetben kiderül, hogy annak idején a szülő is teljesítménykényszerrel küzdött (vagy mai napig küzd vele), ő is meg akart felelni saját szüleinek, szülei céljait, álmait akarta beteljesíteni. Ha ez a felismerés bekövetkezik, az sokat változtathat a szülő gyermek felé való viszonyulásán, az elvárások leépítésén, melynek nyomán a gyermek teljesítménykényszere csökkenhet, illetve megszűnhet. Tehát mint valamennyi gyermeki lelki probléma, a teljesítménykényszer is a szülővel való szoros együttműködést kíván.”
Láthatjuk tehát, hogy a tanulásnak is van határa, a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődéséhez más életkori sajátosságoknak megfelelő tevékenységek is nélkülözhetetlenek. A szülőknek pedig nagyon fontos szerepe van abban, hogy ne támasszon gyermeke elé túlzott elvárásokat. Mert attól, hogy elmegy néha a barátaival, játszik egy keveset vagy néha becsúszik egy-egy rosszabb jegy is, még igenis lehet boldog és sikeres ember.
Erdős Levente cikke