November 19, sokak szemében ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Pedig ezen a napon is történtek olyan jelentős események, amelyek fontos dátumai és momentumai lettek a történelemnek. Ilyen az Apollo-12 holdraszállása, amely biztos sikerre volt ítélve az Apollo-11 programot követően. A 11-es program során az Apollo akkor még egy geológiailag érdektelen területen szállt le az égitest területére, s már akkor biztosra vehető volt, hogy a következő expedíció és küldetés célja az lesz, hogy az űrhajósok egy előre meghatározott ponton tegyék le a holdkompot.
Ehhez azonban szükség volt egy ember alkotta tárgy megjelölésére, azaz egy holdszondára, amely többek között megfelelő bizonyítékkal szolgálhatott arra nézve, hogy az expedíció sikeres lehet, vagyis kivitelezhető az űrhajó előre meghatározott ponton történő leszállása. A NASA meg is találta az erre alkalmas szondát, a Surveyor-3-at, amelynek köszönhetően Charles Conrad és Alan Bean, azaz az Apollo-12 legénysége 1969. november 14-én elstartolhatott, hogy teljesítse küldetését és leszálljon a Holdon.
Már a start sem volt zökkenőmentes, az indulást követ 36. és 52. másodpercben több villám csapott az emelkedő rakétába, s bár a két űrhajós életét a természeti jelenség nem veszélyeztette, annál inkább viszont az űrhajó működését. Hiszen az egyik villám megszakította az űrhajóban lévő áramellátást, majd egy újabb „természeti csapás” a navigációs rendszerben okozott jelentősebb műszaki kárt. A földi irányításnak köszönhetően azonban a Föld körüli pályára állás idejére minden a helyére állt, a holdkomp legénységének pedig nem maradt más dolga, mint hogy sikeresen teljesítse feladatát.
Az űrjármű 3 nap alatt érte el az égitest felszínét, pontosabban annak nyugati oldalát, ahova a leszállást irányították. A két űrhajós első Hold sétája mintegy négy órás volt, amely alatt sor került olyan műszerek felállításra, amelyek adatokkal szolgálhattak a felszínen található napszél hatásairól, valamint az ott uralkodó légköri gázokról.
Az első és második holdséta között Charlesnak és Alannek bőven volt ideje pihenni, csakhogy ehhez nem volt minden feltétel adott. Két telefonfülke nagyságú helyen, csak és kizárólag szkafanderben tudták álomra hajtani fejüket, szóval a két űrhajós életében ez semmiképpen sem a pihenés időszaka volt. A második űrsétára november 20-án szintén négy óra leforgása alatt került sor, ekkor a két űrhajós mintát vett a Hold felszínen található kőzetből és talajból, majd ellátogattak a Surveyor kráterébe is, ahol lefényképezték a szondát, ezzel is bizonyítva, hogy a küldetés sikeres volt. 31 óra és 31 perc holdfelszíni tartózkodás után az Apollo-12 legénysége felszállt, és 10 napos utazást követően az űrkabin sikeresen landolt a Csendes-óceánon.
A földetérést követően igazi meglepetésben volt részük a pilótáknak, amikor is kiderült, hogy a kamera tömítő gumigyűrűjében földi baktériumot találtak, valószínűleg az egyik technikus az összeszerelés közben rátüsszentett a kamerára. Ezek túlélték a szonda hősterilizálását, valamint a Holdon uralkodó ellenséges környezetet is, tehát a jelenség mindenképpen fontos elemként csatlakozik az Apollo-12 programjához.
Érdemes még egy érdekességet megjegyezni az Apollon-12-vel kapcsolatosan, méghozzá azt, hogy Alan Bean, egy tragikus baleset okán vehetett részt a programban, mivel az egyik jelölt C. C. Williams korábban egy halálos repülőgép-balesetben elhunyt.
