Abból a közismert, ám nem kellő komolysággal mérlegelt állításból indulok ki, hogy amiről sokat beszélünk, írunk, azt sajnos nem biztos, hogy igazából értjük is. Az utóbbi néhány évben úgyszólván a vízcsapból is az "európaiság" folyt, mégsem tudunk róla eleget. Jobbára felszínes ismeretekkel, üres lózungokkal rendelkezünk, máig nem jutottunk el a mélyre hatoló és a lényeget kifejező tartalom megragadásához s elfogadtatásához. (...) Anélkül, hogy részletezni tudnám s akarnám az európaiság lényegéről folyó szakmai vitát, fontosnak tartom hangsúlyozni a differenciált és sokoldalú megközelítés szükségességét. Az európaiság, az európai fogalom sokak tudatában úgy él, mint meghatározott politikai tömörülés, gazdasági integráció, pénzügyi közösség, netán valamilyen kontinentális egység kifejezője. Többen vallási alapon közelítenek: vallják, Európa egységének történeti kialakulásában a keresztény vallás és kultúra térhódítása játszott szerepet, majd alapvető feltételévé vált. Nyilvánvaló, az ilyen felfogások részigazságokat tartalmaznak, amelyeket indokolt figyelembe vennünk, mégis szeretném felhívni a figyelmet egy mélyebb jelentésre. Barthélémy, a neves francia oktatáspolitikus és kutató - aki egyébiránt oroszlánrészt vállalt az úgynevezett "európai dimenzió" fogalmának oktatásban való alkalmazásában - veti fel határozottan: "Amikor Európáról beszélünk, (...) az értékek szavaira kell gondolnunk." (...)

Igen, az európaiság lényegében értékrendszert, sorsközösséget, eszmét, elhivatottságot jelent. Történelmi jelentőségű és hatású produktumról s korszakról van szó: az újkori európai ember mint polgár kialakulásáról. A polgár megszabadul minden korábbi feudális vagy még régebbi, törzsi társadalmi gyökerű kötöttségtől: a születés, a rend, a tulajdon, a vallás, a foglalkozás, a műveltség, a nyelvi és nemzeti hovatartozás kötelmétől. (...) Sajnálatos tény, hogy az európaiság eme mélyebb, mondhatnánk filozofikus tartalma napjainkban nem válik egyöntetű fel- és elismeréssé. (...) S ha értékrendszerről, eszmékről, erényekről, illetőleg azok valamilyen szintű megváltozásáról beszélünk, akkor bizony már helye, mondanivalója lehet az etikai és pedagógiai vizsgálódásoknak is. Ezen a ponton jutunk el az oktatás és nevelés európai tartalmának kérdéséhez. Ahhoz a dilemmához, hogy miképp függ össze ez a három "elem": az oktatás, a nevelés és az európaiság.

Abból indulok ki, hogy ez a témakör fölöttébb szerteágazó, bonyolult és több vonatkozásban - sajnos - tisztázatlan. Az utóbbi másfél-két évtizedben a témával kapcsolatban új fogalom született: az európai dimenzió. Amikor azt a kérdést vizsgáljuk, hogy az európaiság miként függ össze az oktatás és a nevelés világával, akkor voltaképp az európai dimenzió és az oktatás-nevelés egymásra hatásának problémájáról van szó. (...)Az uniós csatlakozási előkészületek egészséges lendületet hoztak: beindultak az Erasmus-pályázatok, sorra jöttek létre az Európa Tanulmányok központjai, új kiadványok születtek Európáról, a pedagógiai folyóiratok Európa-mellékletet szerkesztenek, a Sulinet-program segíti a technikai felzárkózást, új ösztönzéseket dolgoztak ki az idegen nyelvek hatékonyabb tanítására és tanulására stb. Mégis azt gondolom, az európai dimenzió oktatási tartalma még ma sem eléggé konkrét és hatásos. Jó dolog, hogy önálló kurzusokban tanulhatunk Európáról, zajlanak a tanár-diák csereprogramok, új könyvek jelennek meg Európáról, az Unióról. Mindez azonban ma már kevés. Alapvetően oktatási struktúránkon és szemléletünkön kellene változtatni. Ma még az jellemző köz- és felsőoktatásunkra, hogy a szaktárgyi anyagokat egymástól elkülönítve, saját belső logikájukat, szemléletüket követve mutatja be, illetőleg ehhez a szisztémához igazodik az ellenőrzés és a vizsga. Az európaiság mint elkülönülő s nagy témakör nem jelenik meg az oktatásban, sem annak szerkezetében, sem tananyagában.

A lehetséges szaktárgyak anyagában még önálló fejezetként, valamilyen egységként sincs jelen az európaiság. (...) Vagyis be kell látnunk s láttatnunk, a szaktárgyak részismerete, konkrét anyaga valamilyen módon összefügg az általános mozgástörvényekkel, az egyetemes jelenségekkel. Nem arról van tehát szó, hogy új tárgyakat, kurzusokat vezessünk be a meglévő oktatási rendszerünkbe, tovább terhelve az óraszámot, a tanári munkát és a diákok feladatait, hanem arról, hogy minden szaktárgy tanára gondolja újra saját tananyagának rendezését, hangsúlyait, saját tanári munkájának, tanításának értékelési szempontjait, egyúttal egész követelmény- és vizsgarendszerét. Amit másként kívánatos és szükséges felépítenünk, az annak a dilemmának a kibontása, megértetése, hogy a konkrétban, a részben miképp jelenik meg a nagyobb egész, a sok-sok tény, adat, lokális mozgás hogyan függ össze az európaisággal. Mint látjuk, akad bőséggel teendő az oktatás terén, ám úgy tűnik számomra, hogy a nevelési hiányosságok még nagyobb gondot okoznak.

Az európai dimenzió, ha értékrendszernek fogjuk fel, és a nevelés mint két "faktor" együvé tartozása nyilvánvaló dolog - gondolhatnánk. A valóság azonban egészen más. Tényleges oktatómunkánkban, de még oktatáspolitikánkban is úgy teszünk, mintha az európai dimenziónak és a nevelésnek nem lenne különösebb köze egymáshoz. Felfogásunkban az európai dimenzió lényege csupán oktatási tartalomra egyszerűsödik. Valójában azonban az európai értékeket összefoglaló európai dimenzió a nevelésben, a nevelés által létezik s lélegzik. (...)Az oktatást és a nevelést természetesen nem szerencsés és nem indokolt szembeállítani. Ám abban bizonyos vagyok, hogy a nevelés fontosabb szerepet játszik társadalmunkban - általában is és az európai dimenzió kapcsán is -, mint gondolnánk. (...) A nagyobb tudás, a magasabb rendű oktatás önmagában még nem szül igazságosabb társadalmat, nem teremt boldogabb emberi viszonyokat. Ahhoz több más szükségeltetik: olyan értékek halmaza, amely a nevelésben artikulálódik.

Biztos vagyok abban, hogy az európai dimenzió (vagy fogalmazzunk úgy: az európaiság) korszakos kihívást fog jelenteni mind az oktatás, mind pedig a nevelés számára. S ha azt feltételezzük, hogy az európai dimenzió már érvényesül az oktató- és nevelőmunkánkban, akkor egyúttal azzal nyugtatjuk magunkat, hogy az olyan értékek s erények mint az autonómia, a szerénység, a kritikai készség s képesség és minden individuum tisztelete s méltósága napjainkra már megvalósultak - mind a tanárok, mind a tanulók körében. Ebben azonban merészség lenne hinni, inkább fogalmazzunk szerényen: reménykedjünk benne. (...)

• A tanulmány teljes terjedelmében az Új Pedagógiai Szemle című folyóiratban olvasható.