Mindaddig, amíg a társadalmak a gyereket miniatűr felnőttnek tekintették, sok egyéb mellett a gyerek szabadidejének eltöltésével kapcsolatos kérdések sem foglalkoztatták a gondolkodókat. Az igazi változást ezen a téren is a 18. század, a polgárosodás hozta meg. (...) Így került a társadalomtudomány érdeklődésének homlokterébe lassan-lassan a gyerekek és serdülők sajátos szabadidő-eltöltésének gyakorlata, a gyermeki fejlődésben a szabadidő szerepének megannyi lehetősége. (...) A 20. század ötvenes éveiben a gyerekek játékai még elsősorban társadalmi integrációjukat szolgálták, egy-két évtizeddel később azonban a játék is kezdett mindinkább a fogyasztási cikké válni. (...)
Időközben természetesen már nemcsak a játékot, hanem a gyerekek mindenfajta szabadidős tevékenységét egyre többen kezdték különös jelentőségűnek tekinteni a személyiségfejlődés, a sikeres szocializáció szempontjából, olyannyira, hogy felerősödtek azok a vélemények is, amelyek mindinkább hangoztatták az iskola meghatározó szerepét, kiaknázásra váró lehetőségeit és meg nem kerülhető felelősségét a különböző korosztályú tanulók szabadidejének megszervezésében. (...) Ha viszont ez így van, ebből a folyamatból sokak szerint nem zárható ki az állam közreműködése sem. (...)
Az állami közreműködés eredményessége érdekében viszont a döntéshozóknak nagyon pontosan meg kell ismerniük a gyerekek és fiatalok szabadidős tevékenységének jellegzetességeit, módosulását az életkor és egyéb változók mentén. Nem csoda, ha mind több vizsgálatra is sor kerül e témával kapcsolatosan. A téma felkeltette az Európai Unió intézményeinek a figyelmét is: 1997-ben az Európai Bizottság Oktatási és Ifjúsági Főigazgatósága felmérést készített a fiatalok szabadidő-eltöltési szokásairól. (...)
Mi is az a szabadidő?
A szabadidő fogalmát - így, egybeírva - talán legpontosabban abban a tevékenységblokkban lehet megjeleníteni, amely iskolások esetében az iskolai és otthoni tanulás, a fiziológiás szükségletek (étkezés, alvás) és a különféle szociális kötelezettségek (házi munka stb.) kielégítése után fennmaradó időmennyiség kitöltésére szolgál. (...)
Az iskolában eltöltött időmennyiségnek az utóbbi időben tapasztalt jelentős mértékű növekedésével természetesen együtt járt, hogy az iskola egyre nagyobb szerepet vállalt és vállal a tanulók oktatása, nevelése mellett a fennmaradó, azaz a fenti definíció értelmében szabadnak tekinthető idő eltöltésének megszervezésében is. (...) A szabadidő-fogalom pontosítása vonatkozásában tehát - az elmondottak alapján - a szakirodalom határozottan különbséget tesz az iskolai és iskolán kívüli szabadidő között is.
Az előbbibe éppúgy beletartoznak a tanóra előtti és utáni, túlnyomórészt pedagógus irányításával vagy felügyeletével folyó kulturális és sporttevékenységek. Az ilyen programok némelyikét viszont - főként a brit és az amerikai iskolák gyakorlatában - a szakemberek általában a "szabadjáték" kifejezéssel jelölik meg. (...) Az érintettek megemlítik a szabadjátékprogramokkal kapcsolatban, hogy tapasztalataik szerint ezt az időfelhasználási formát is jellegzetesen befolyásolja a tanulók életkorán kívül a nem és a temperamentum is; a lányok például szívesebben maradnak ez idő alatt is a tanteremben, a fiúk viszont készségesen kimennek az udvarra, a szabadba, vonzóbb számukra a külső aktivitások lehetősége. (...)
Az iskolán kívüli szabadidő fogalmába besorolható tulajdonképpen minden más, azaz a család, a szűkebb és tágabb közösség által szervezett, a tanulmányi, a szociális és a fiziológiás tevékenység körébe nem tartozó esemény. A család e téren játszott szerepére vonatkozóan is érdekes megfigyeléseket tettek a szabadidő kutatói: kimutatták ugyanis, hogy a családdal, főleg a szülőkkel való közös szabadidős programok csökkenését nemcsak a gyermekek életkorának növekedése, hanem az adott család szociokulturális státusa is befolyásolja; valamint, hogy elsősorban a főiskolát-egyetemet végzett, értelmiségi foglalkozású szülők tulajdonítanak nagy jelentőséget a szabadidő megfelelő eltöltésének. (...) Ugyanez a felmérés külön foglalkozik a tehetséges gyerekek szabadidejének jellegzetességeivel, hangsúlyozva, hogy közöttük például jóval kevesebben gyűjtenek különféle tárgyakat, illetve a televízió előtt eltöltött idejük is jóval kevesebb, mint a többieké. (...)
Visszatérve az iskolai szervezésű szabadidős programokra, ezek természetesen soha nem tantárgyi jellegűek, de az általuk elsajátított ismeretek, készségek valamilyen módon beépülhetnek szinte minden tantárgyba. Olyannyira, hogy vannak, akik az iskolai szabadidős tevékenységet kifejezetten az informális tanulás bizonyos formáival hozzák összefüggésbe, elsősorban a különféle új manuális készségeket és a személyközi kapcsolattartás rutinját elmélyítő programokra vonatkoztatva ezt az állításukat. (...)Arról nem is beszélve, hogy az egyik kutatás a jól eltöltött szabadidőt még arra is alkalmasnak találja, hogy kompenzálja a tanulók közötti szociális és kulturális egyenlőtlenségeket, még tovább növelve ezzel is az iskola felelősségét. (...)
Az iskolai szabadidős tevékenység leggyakoribb formái
Ezen a téren is ahány szerző, annyiféle megközelítés tapasztalható. Vannak, akik általánosabban fogalmaznak; szerintük idesorolandók - így általánosságban - a különféle szünidei programok, a tanulmányi kirándulások és a különféle kulturális és sporttevékenységek. Mások külön beszélnek például játék- és sporttevékenységről, részletesen taglalják az ezekben tapasztalható trendeket és jelenségeket. (...)
Felbecsülhetetlen jelentőségű szabadidős lehetőségeket kínálnak a gyerekeknek az iskolai könyvtárak; ezek látogatói között is kimutathatóan a lányok vannak többségben. (...) Olvashatunk olyan közleményeket is, ahol a szerzők szinte tantervi részletességgel mutatják be a különféle iskolai szabadidős programokat; a fotóklubokat, a képzőművészeti és a különféle audiovizuális szakköröket stb. (...)
A pedagógusok irányító szerepének lehetőségeiről
A felsorolt és a fel nem sorolt szabadidős programok jó része nehezen képzelhető el szakember (az iskola esetében elsősorban a tanár) valamiféle közreműködése nélkül. (...) A kérdés inkább az lehet, milyen mértékben és milyen formában kerüljön sor a felnőtt közreműködésére. A gyerekek és fiatalok minél kevesebbet kívánnak ebből; a szakmai elkötelezettség pedig minél többet szeretne nyújtani e téren is. Nem csoda tehát, ha egyesek meghatározó fontosságú kérdésnek tekintik a gyerekek szabadidős tevékenységében a felnőtt közreműködésének mértékét is. Ez a megközelítés a tutori magatartást, a gyermek autonómiájának meghagyását, annak figyelembevételét tartja a legértékesebbnek. (...)
Mivel iskolában végzendő feladatokról van szó, az iskolai szabadidő megszervezése kapcsán is felvetődik a kérdés, kik végezhetik ezt a fajta munkát. Kikre bízza-bízhatja rá az intézmény a tanulók szabadidejét? A jelenlegi külföldi gyakorlat többféle megoldást is kínál. Részt vesznek az ilyen jellegű feladatok ellátásában olyan pedagógusok, akiknek semmiféle ehhez kapcsolodó külön képesítésük nincs; bevonnak olyanokat is, akik valamiféle rövid távú továbbképzésben vettek részt, és itt is vannak hivatásosak, akik egyetemen-főiskolán megszerzett diploma birtokosai. (...) Leghelyesebb persze az ilyen speciális feladatokat ellátó pedagógusok ki- és továbbképzésének folyamatos és intézményes megszervezése lenne, erre a gyakorlatra azonban az áttanulmányozott dokumentumokban nem találtam példát. (...)A feladat összetettsége miatt mind több érintett számára világossá válik, hogy az iskola nem képes egyedül megbirkózni ezen a téren a vele szemben támasztott elvárásokkal, partnereket kell találnia ehhez. Az állam irányító szerepének szükségességére többen is hivatkoznak; ez leggyakrabban a jogszabályi háttér biztosításában érvényesülhet.
És a jövő iskolái?
Végezetül nem kerülhető meg a kérdés: hogyan alakul majd mindez a jövő iskoláiban? A rendelkezésünkre álló dokumentumokban - elsősorban az OECD pedagógiai szakértőinek anyagaiban - számtalan utalás jelzi, hogy az iskolai és az általában vett szabadidő kérdéseinek vonatkozásában milyen irányban is haladnak a ma intézményei.
(...)Az egyik ilyen dokumentum az iskolára mint alapvető szociális központra tekint. Ez a jövőkép egyben a közösség és a szociális tőke központjává is avatja az iskolát, amely mint ilyen, továbbra is fontos szerepet fog játszani a tanulók szabadidős programjainak alakításában, biztosításában is. Ehhez azonban az iskolának nemcsak a programjait, hanem felszereltségét, építészeti megoldásait is alkalmassá kell tennie a közösségi feladatok ellátására is.
Az természetesen már ma is látható, hogy az egész napos oktatás, illetve a szabadidős programok és foglalkozások jelenléte már eddig is sok tekintetben befolyásolta az iskola tárgyi környezete iránti elvárásokat; a jelen és a közelmúlt legértékesebb iskolaépítészeti eredményei már többségükben ezeknek a tervezési újításoknak a jegyében születtek. (...) A jövőben nyilván egyre több olyan iskola felépítésére is sor fog kerülni, amelyben megfelelő feltételek lesznek nemcsak az oktatás-nevelés feladatainak, hanem a legváltozatosabb közösségi tevékenységi formák, így a szabadidő vonzó és eredményes eltöltésének biztosítására is.
