A gyermekpszichológus felkereső szülők jelentős része számol be arról, hogy gyermekének nincsenek barátai, magányos, vagy egyenesen ki is közösítik az iskolában, ahol hétköznapjait reggeltől késő délutánig eltölti. A szülő szíve vérzik gyermekéért: keresi az okokat, segíteni szeretne, támogatásért a kicsi tanáraihoz fordul, ám többnyire ők is tanácstalanok. Látják ugyan a problémát, de nem tudják, hogyan lehetne segíteni rajta. Néha a magányos gyermeket hibáztatják, (kilóg a sorból, túl félénk, stréber, vagy éppen elevenebb a többieknél), máskor a rosszul működő osztályközösséget okolják (agresszív hangadók, klikkesedés, szolidaritás hiánya).

A szülőben nemegyszer az is felmerül, talán másik iskolába kellene vinnie gyermekét, hátha ott új esélyt kapna, mindent elölről kezdhetne. Az iskolaváltással kapcsolatos praktikus nehézségek mellett azonban az is óvatosságra inti a szülőt, hogy nem lehet biztos benne, az új közösség megoldást jelent. Vajon nem viszi-e magával a gyermek ugyanazokat a problémákat egy új osztályba, melyek az eddigi kudarcokért is felelősek, vajon nem termelődinek-e újra ugyanazok a helyzetek, melyektől már eddig is szenvedett?

Ezek a félelmek nem alaptalanok. A gyermekközösségek működését vizsgáló kutatások ugyanis azt találták, hogy egyáltalán nem véletlen az, milyen helyet foglal el valaki egy adott társas mezőben. Vannak örök népszerűek, született vezetők, akik akárhová kerülnek, sok barátot szereznek vagy egyenesen vezetőkké válnak, és vannak olyanok is, akik a csoport jellegétől és összetételétől függetlenül, mindig inkább magányosak, elutasítottak lesznek. A szerencsétlenül kialakult osztályközösség, a rossz iskolai légkör vagy a pedagógus alkalmatlansága ritkábban okolható egy gyermek beilleszkedési nehézségeiért, mint bizonyos személyiségvonások. Mik is ezek pontosan?

A társas beilleszkedésért, a közösségen belül elfoglalt központi helyzetért, a szerteágazó barátai kapcsolatokért és a mozgalmas társas életért egy szóval a szociabilitás nevű személyiségvonás felelős. Egy felmérés során kutatók jó társas helyzetű, központi szerepet betöltő gyerekek személyiségét hasonlították össze peremhelyzetben lévőkével, legalább 3-4 különböző személyiségteszt segítségével. Az eredmények azt mutatták, hogy a társaságban sikeres (szociábilis) emberek miközben magas indulati feszültségben élnek (mindenről van véleményük, könnyen lelkesednek vagy fogalmaznak meg kritikát), önszabályozásuk mégis fejlett, alapvetően értelmi vezérlésű, vagyis heves kirohanások és hisztériás jelenetek rendezése helyett inkább érvelnek, vagy kötnek értelmes kompromisszumot.

A szociálisan hatékony személy szenvedélyesen részt vesz a közösség történéseiben, mégis fegyelmezett és alkalmazkodó, egyszerre képes alárendelődni a helyzetnek és alakítani is azt.A szisztematikusan visszautasított, peremhelyzetű személyekre szintén jellemző a magas indulati feszültség, nekik is határozott véleményük, fejlett kritikai érzékük lehet, ők azonban nem bánnak jól az indulataikkal; ha konfliktusba kerülnek gyanakvóak, sértődékenyek, számonkérők lesznek, érzelmi reakcióik kiszámíthatatlanok és gyakran aránytalanul erősek, emiatt a társaikhoz való alkalmazkodásuk nem zökkenőmentes.

Míg a jó társas helyzetű emberek magas indulati feszültség mellett fegyelmezetten viselkednek, a közösségből kiszorulók hasonló helyzetben fegyelmezetlenek. Mivel a társas viselkedés egyik fontos eleme a csoport normáihoz való állandó érzelmi viszonyulás és alkalmazkodás, az egyén közösségben elfoglalt helyzete jelentős részben függ a csoporttagokkal és társas szituációkkal kapcsolatos indulatoktól. Érdekes módon ez azt is jelenti, hogy az alacsony hőfokú, kevésbé szenvedélyes, sokszor passzív és közömbös személyek ritkán kerülnek centrumba, vagy peremre, ők töltik ki az átlagos szociabilitásnak megfelelő közbülső övezetet egy-egy közösségben.

A közösségből való kitaszítottságot az indulati szabályozás nehézkességén túl természetesen számos más tényező is okozhatja. Semmilyen közösségben nem népszerűek általában azok, akiknek nagyon alacsony teljesítményük (iskolai közösségben bukásra állnak, sportegyesületben ügyetlenek, énekkarban hamisan énekelnek, stb.), akiknek nincs humoruk, akik irigyek, vagy akik valamilyen tulajdonságukban (megjelenés, tájékozottság, nyelvhasználat, stb.) nagyon eltérőek a társaiktól. Ezek a szempontok akár nagyon igazságtalanok is lehetnek, mégis a legtöbb emberi közösségben működnek.

Annyi bizonyos azonban, hogy a csoportban elfoglalt helyzetnek nemcsak oka, de következménye is lehet jó néhány személyes tulajdonság. A szociometriai státusz visszahat a személyiségre, gyakran ördögi kört indítva be ezáltal: a visszautasítottság "gettó-viselkedést", tüskésséget, gyanakvást, állandó indokolatlan védekezést eredményez. A társak szeretete, elismerése, a folyamatos megerősítés ugyanakkor a népszerű embereket egyre magabiztosabbá, lendületesebbé és kezdeményezőkészebbé teszi, amitől csak még vonzóbbá válnak. Ezért nagyon fontos, hogy gyermekünk beilleszkedési nehézségeinek okát megértsük, és, - ha kell, pszichológus segítségével, - minél hamarabb valamilyen megoldást találjunk.