A plasztikai kifejezés

Esőisten. Mexikói bálványszobor. Formái aránytalanok, torzak, de kifejező erejűek. Mestere a lényegesnek tartott formákat felfokozta, a lényegteleneket lekicsinyítette vagy elhagyta. Nem törekedett természetességre és arányosságra, mert csak a szellemi mondanivalót tartotta fontosnak, amit szobra jelképezett.

Míg az építészet elsődleges rendeltetése a gyakorlati igények kielégítése, a szobrászat feladata eszmei mondanivalók tolmácsolása. Századunk szobrászata sokirányú formai törekvéseket foglal magába, izgalmasabbnál izgalmasabb szobrász egyéniségek alkotásait vehetjük szemügyre. Térjünk vissza központi, kiinduló példánkhoz! A párizsi UNESCO-palota előtt áll Henry Moore szobra. Különös alkotás! Egy fekvő figurát sejtet, de sziklára és barlangra is emlékeztet. Formanyelve újszerű, szokatlan. Nehezíti megértését az is, hogy szoborról egy fénykép nem adhat teljes értékű benyomást. A szobor ugyanis téribeli jelenség, esztétikai átéléséhez nem elegendő, mint a festményt, csupán egy nézőpontból szemlélni, hanem minden oldalról meg kell nézni. Ahhoz, hogy Henry Moore szobrát és a hozzá hasonló alkotásokat teljes mélységükben megérthessük, előbb a plasztikai kifejezés alapelveivel kell megismerkednünk, ezután térünk át a különféle stílustörekvések elemzésére. A közvetítés módja, a gondolat átadása a különféle művészeti ágakban más és más. Az irodalom a nyelv útján, a zene hangokkal, a festészet elsősorban színekkel, a szobrászat pedig plasztikai formákkal közvetíti a mondanivalóit. Ismeretes, hogy egy irodalmi mű esztétikuma nem közvetlenül az érzékletek útján hat ránk, hanem a második jelzőrendszer révén (a szavak ismert jelrendszere közvetítésével). A szobor plasztikai formái vagy a festmény színfoltjai a közvetlen érzékelés útján hatnak ránk, melyhez azután természetesen további lelki folyamatok társulnak. Ebben rejlik közvetlen, szuggesztív hatásuk.

A plasztikai élmény befogadása mindenekelőtt a szobrászat belső törvényszerűségei, kifejezésmódjai ismeretét kívánja meg, de nem nélkülözheti a korabeli világszemlélet ismeretét sem. Csak ezek birtokában tehetünk szert megfelelő, korszerű plasztikai szemléletre.

Mikor válik pl. egy kő szoborrá? Egy tojás alakú kődarab még nem műalkotás, de Brancusi tojásalakra emlékeztető márványszobra már az, mert formáiba asszonyfejet álmodott bele. Alvó múzsa címet adta neki, de tojásformája mintha az Origóra, az ősi Eredetre is utalna. Kigyújtja képzeletünket, képzettársításokra késztet. Ezt azzal éri el, hogy nem egy fej pontos mása, hanem formái végsőkig leegyszerűsítettek.

A szobor nem lehet pusztán a valóság másolata. Meggyőző bizonyítékok erre a panoptikum figurák. Ezeknek a viaszból készült, kifestett figuráknak a hatása - minden anatómiai hűségük ellenére - visszataszító. Az embert ugyanis nem életszerű elevenségében, hanem szinte múmiaszerű merevségében ábrázolják. Ne tévesszen meg a szó: képmás. Tévedés lenne azt hinni, hagy akkor jó egy portré, ha az arc minden részletét gépies pontossággal másolja. Állítsunk szembe egy gipszmaszkot egy művészeti portréval. Az arcról készített gipszöntvény pontos mása a modellnek, mégis semmitmondó, sőt - bármily különösen hangzik - nem is eléggé hasonló. A hasonlósághoz ugyanis az emberi pszichikumnak az arcon tükröződő jellegzetes vonásainak kihangsúlyozása is szükséges.

A művész tehát válogat a formák között: a lényegeseket kiemeli, a lényegteleneket alárendeli.

A gipszmaszknál nincs ilyen válogatási lehetőség, ezért kifejezéstelenek a formái. A Barcsay-portrén viszont a külső karakteres vonásokon túl a festő egyéniségét is érezzük, amit azzal ért el a szobrász, hogy az arc jellemző vonásait (magas homlokát, szemöldökének éles vonását) kiemelte, a jellegteleneket viszont elnagyolta. A formák ilyen sűrítésével tolmácsolja tartalmi mondanivalóját.
(A gipszmaszk csupán naturális formáival szemben ezek tehát átalakított művészi formák.)

Hasonló expresszív formaalakítás jellemzi a néger, az óceániai, általában a "primitív" népek szobrászatát.

Látjuk, a szobrász nem másol, hanem úgy alakítja át a formákat, hogy azok művészi elképzelésének kifejezői, megjelenítőivé váljanak. Találóan jegyezte meg Medgyessy Ferenc szállóigévé vált mondásában, amikor lovas szobrának anatómiai hűségét hiányolták: "Nem lú az, hanem szobor!"

A jó szobor mondanivalója jelképévé válik.

A mexikói bálványszobor különös alakot ábrázol, de jóval többet fejez ki a természeti erők jelképe. A hivők nem gondolnak arra, hogy formáiban természethűséget keressenek, számukra csupán az eszme volt fontos. E bálvány-szobor - mint a múltban és ma is, minden jó szobor - eszmei és érzelmi mondanivalók plasztikai jelképe, kivetítője.

A szobrászat egyfajta művészi közlési jelrendszer.

Vessünk egy pillantást RodinGondolkodójára! Az egész alak elmélyült gondolkodást fejez ki. Korunk gondolkodó embere jelképének tekinthetjük.

A kompozíció

Hogyan tud a szobor plasztikai jelképpé válni? A művésznek kell átalakítani a szobor formáit, hogy azok a benne kialakult képzetekhez hasonló képzeteket váltsanak ki a nézőben, természetesen egy meglehetősen tág asszociációs rendszeren belül. Ehhez a művésznek a lényeget kell kiemelnie. Műve kurnpozíciós felépítését és formai megoldását ennek megfelelően kell kialakítnia. Figyeljük meg pl. Bourdelle (burdel) Íjazó Herkulesének kompozícióját. Mindkét kar vonala és az előre tett láb a nyíl kiröpülésének irányába mutat. A nyilazó feszült lelkiállapotát azonban nemcsak a kifeszített íj, a sziklának támasztott láb, a megfeszített izmok érzékeltetik, hanem a felfokozott formák, a bronz felületének nyugtalan fény-árnyék játéka is. Ez a megoldás érzékletesen fejezi ki a szobor eszmei mondanivalóját: az emberi győzni akarást, a célratörés lendületét.

A szobrászok megtalálták a kiemelés és alárendelés megfelelő módjait. Ez a művészi megjelenítés alaptörvénye, mely a művészet minden területén érvényesül. Milyen alárendelési módot alkalmazott Rodin a Gondolat című művénél? A művész számára csak az arc volt a fontos, mert az fejezi ki a gondolatot. A vállakat tehát - mivel elvonnák a figyelmet az arcról - nem fejtette ki a márványból. Az arc így még finomabbnak hat a márványtömb durva felületének kontrasztjában. Az alárendelés más módjával találkozunk pl. Borsos MiklósSirató című szobránál. Az arcot eltakarta a kezekkel, a fejet és a kezeket is részletek nélküli tömör egyszerűséggel mintázta meg. Nyilván azért, hogy a nézők ne az arc és kezek részletformáira, hanem a mögöttük feszülő érzelmi mondanivalóra, a sírásra, a lélek fájdalmára koncentráljanak. A művész így a testi részletformák háttérbe szorításával érte el a szükséges alárendelést. A darabos mintázási mód is a lelki töredezettség, a sírás asszociációit keltik fel a szemlélőben.

Felfokozás, feszültség, szenvedélyes erő jellemzi a neves jugoszláv szobrász, Ivan Mestrovic (1883-1962) Nyilazó indián lovas című szobrát.

(Látni fogjuk, hogy a kubista szobrászok gyakran alkalmazzák az alárendelésnek ezt a módját, hiszen a leegyszerűsített, mértani formák eleve kizárják, hogy a nézők a lényegtelen részletformákba merüljenek el, figyelmüket a magasabb szerkezeti és eszmei összefüggések, mondanivalók felé terelik.

A komponálásnak, a kiemelésnek és alárendelésnek természetesen számtalan módja van. Tapasztalhattuk, hogy minden mű - mondanivalójától és a művész egyéniségétől függően - más-más kompozíciós felépítést és formai megoldást mutat. Az alkotó művész mindig a mondanivalójának legjobban megfelelő kompozíciót és művészi formát keresi. A tartalom és forma egysége. Barlach Menekülőjének alakja szinte belefúrja magát a levegőbe. A művész úgy alakította ki kompozícióját, hogy kontúrjának előrelendülő vonalai és a menekülő ember köpenyének ráncai is a menekülést, a menekülés irányát jelezzék. Ez a mű és az előbbiek is azt igazolják, hogy a szobornak sajktos belső törvényei vannak. Láttuk, hogy a szobrászok olyan sajátosan átalakított, átírt művészi formákat használnak, amelyek a mondanivaló lényegére utalnak. A formák ilyen jellegű átalakítása, átírása nélkül nincs művészet. Ha a kifejezendő mondanivaló a tartalom, a megjelenési mód pedig a forma, akkor a tartalomnak és formának elválaszthatatlan egységben, összhangban kell lenni egymással.