Naprakészen a biológia világában
Nádori Gergely
2007/10/31 14:22
2432 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Közhely, hogy a tudomány hatalmas lépesekkel és hatalmas sebességgel fejlődik, változik. Egy középiskolás vagy egy középiskolai tanár nem járathatja a drága tudományos lapokat ésideje sincsen arra, hogy mindet elolvassa, kiválogassa a lényeges eredményeket. Mindeközben viszont olyannyira része lett életünknek a tudomány, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne kövessük, mi történik a biológiában.

Az emelt szintű érettségi feladatai, szóbeli tételei is gyakran aktuális kutatási eredmények apropóján kérdeznek rá a biológiai ismeretekre. Szerencsére van mód arra, hogy érthető, de mégis szakszerű formában és naprakészen olvashassunk a kutatás frontvonalairól. Több egyetemi hallgató és fiatal kutató is vezet olyan web naplót (blogot), amiben hétköznapi olvasónak mutatja be a tudomány újdonságait. Ezek közül mutatunk be néhány egészen kiválót.

Az Akciós potenciál című blog elsősorban az agykutatással foglalkozik, de gyakran elkalandozik a biológia más területei felé is. Néhány érdekes cikk:

A Cogito ergo sum blog elsősorban az orvostudomány eredményeit próbálja közelebb hozni a szélesebb közönséghez. Ajánlatként pár cikk:

A Critical biomass blogot lelkes biológusok hozták létre, hogy elmondják a véleményüket mindenféle biológiával kapcsolatos dologról. Érdeklődésük fő területe az evolúcióbiológia, de bármilyen biológiai újdonságról olvashatunk náluk.

Néhány jellemző cikk:

A MedIQ blog tulajdonosa egy ötödéves orvostanhallgató. Blogja elsősorban az orvostudomány és genetika kapcsolatáról valamint a web 2.0 orvosi alkalmazásairól szól, de mégis számtalan hasznos írást lelhet itt az egyszerű érdeklődő is:

A Pszichológia blog naponta frissül és minden nap valami érdekes, új vagy izgalmas információ kerül fel a lélek működésével kapcsolatban.

Például ilyenek:

A Science light a tágan értelmezett természettudományokkal foglalkozik, de azért erősen az élettudományok felé hajlik. Mindig közéthetően, de nem leegyszerűsítve magyarázza a legújabb tudományos eredményeket.

A Szkeptikus blogot a Szkeptikus Társaság tagjai működtetik. Elsődlegesen az áltudományok, tévhitek és tévképzetek cáfolata a céljuk, de ennek keretében gyakran írnak az új kutatási eredményekről is.

A Valami ideg címet viselő blog a pszichológia és pszichiátria eredményeiről szól, de ezeket többnyire a legmodernebb képealkotó eljárások és molekuláris biológiai eredmények tükrében mutatja be.

Ízelítőnek:

Nem klasszikus értelemben vett blog, de mégis érdemes itt megemlíteni a Hobbi-mikroszkóp blogot. A lelkes amatőr kutató nem csak dokumentálja mikroszkópos vizsgálatainak eredményeit, hanem hasznos tanácsokat is ad a mikroszkopizáláshoz.

Például így:

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten