Horatius Ars poeticája
Az ókor talán legismertebb költőjének költészettani tanítása valójában egy levél, melyet irodalomkedvelő barátjának és fiának címzett, a levélben megfogalmazott jó tanácsokat azonban szélesebb körnek, az új római költőnemzedékeknek szánta. Azt azonban talán még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy tanítása hosszú évszázadokig a tökéletes költészet mércéje lesz.
Hosszú évszázadokig, de nem örökké. Nagyot fordult a világ ahhoz, hogy a mai napig minden fenntartás nélkül érvényesek legyenek a kétezer évvel ezelőtti elvárások a költészettel szemben. Akkorát azonban mégsem, hogy ne fedeznénk fel Horatius "előírásai" között olyanokat, amik egybeesnek a mai - és talán a mindenkori - jó ízlés diktálta elvárásainkkal.
Milyen tehát a jó vers Horatius szerint? Mennyiben más az ő (és egész korának) vers-ideálja, mint a mai, modern költészet darabjai? Az Ars poeticából néhány szemelvényt kiemelve hamar megtudhatjuk a választ.
Rikító tollak és halfarok
Horatius mindenek előtt az alkotás egységességére, a részei közötti tökéletes összhangra, megkomponáltságára tanít:
"Hogyha egy asszonyi főt lónyakra helyezne a piktor
és rikitó színű tollakkal díszitené az
összedobált testrészeket, úgy, hogy a fönt takaros nő
halfarkat kapjon, csúfat, feketét, legalulra;
látva barátaim ezt, tudnátok-e nem kinevetni?
Higgyétek, Pisók, ily tákolmány az a könyv is,
Melyben, mint lázálomban, kavarognak az olcsó
Cafrangok, s hol a láb meg a fej nem tartozik össze.
Mit? Hogy a festő és költő bármit kiagyalhat?
Hogy joga van, s volt is, hogy képzeletét eleressze?
Tudjuk, s ezt a jogot számunkra is követeljük.
Csakhogy azért nem kell sóst s édest összekavarni,
Kigyóhoz hattyú, s tigrishez birka nem illik."
"Végül: akármibe fogsz, legyen egyszerü, váljon egésszé."
A képzelet partjain
Tanítása szerint a művészi fantázia csapongása nem válhat mindezeknek a kárára. Vajon mit szólna ma Horatius egy Picasso- vagy Dalí-kép láttán? Vagy végig bírná-e olvasni Joyce Ulisses-ét, vagy egy verset mondjuk Kassák avantgard korszakából? Meg tudná-e érteni a "minden egész eltörött" életérzéséből született műalkotásokat egy ókori ember?
De lépjünk tovább, lássuk, mit kell még tudnia egy jó költőnek Horatius szerint!
Cseppből a tenger
"Aemilius vívóterménél, ott a közelben
él egy kőműves, körmöt, hajat ért kicsiszolni,
csakhogy egész alakot formálni kevés a tudása.
Ily kontár ne legyek soha! Teljességre törekszem."
Nem árt, ha a költőnek van képessége arra, hogy az apró részletek tökéletes kidolgozásán túl teljes, arányos egészet tud létrehozni. Hasznos tanács mind a mai napig, s aki már próbált rajzolni, festeni, verset vagy netán regényt írni, jól tudja, hogy nem is valami könnyű megtartani. A részletek alapos kidolgozottságának, s az "egész" szándékos elhanyagolásának a modern művészetben azonban külön üzenete van.
Nyelvi "szabadalmak"
Ne higgyük azonban, hogy a klasszikus költészet csupa szigor, amiben nincsen helye semmi egyéni újításnak! A nyelvet például Horatius ugyanúgy szabadon formálható, sőt, formálandó eszköznek tekinti, mint napjaink költői/írói:
"Nagyszerü lesz a dalod, ha letűnt szavakat felidézel,
újszerü lesz a kopott szó, elmés kapcsolatokban.
Új fogalomhoz lelj új szóra, ha kell, amilyent még
Nem hallott a kötényes pór, ama durva Cethegus.
Lesz szabadalmad rá, csak túlzásokba ne tévedj."
"Van joga és lesz mindig minden dalosoknak
mondani új szavakat, ha korunknak bélyege rajtuk."
Fenséges fegyelem
A Horatius által hangsúlyozott tökéletes műgond, a részleteiben és egészében is hibátlan, arányos kompozíció az, ami olyannyira jellegzetessé és csodálatra méltóvá teszi a klasszikus irodalom, de a szobrászat, vagy az építészet alkotásait is. S talán nincs olyan ember, legyen bármennyire "modern" is az ízlése, akinek a lelkét ne töltené el a harmónia kellemes érzése és az elismerő csodálat, amikor az ókori Róma művészeti alkotásaival találkozik. Nemes egyszerűségükkel, arányos szerkesztettségükkel, a legfelkavaróbb érzelmeket is tökéletes formába öntő fegyelmezettségükkel felébresztik bennünk a nosztalgiát egykor volt világuk iránt. Milyen kerek lehetett, ha ilyen kerekséget tudott létrehozni magából!
... és végül: néhány jó tanács a vén mestertől
Lássunk végül néhány örök érvényű gyakorlati tanácsot, amit nem koptatott és nem koptat el a sohasem fogyó évek lánca, s a gyors, elsuhanó idő, s amelynek bárki, aki versfaragásra adja a fejét, nagy hasznát veheti:
- Miről szóljon a vers? "Oly tárgyat válassz, költő, mire futja erődből /
és fontold meg jól, mit bír el s mit nem a vállad." - Hogyan, meddig kell csiszolgatni a sorokat? "...De ha egyszer mégis akarnál írni,/
szavald el elébb ... /....Teljék le kilenc év, / addig tedd el jól, mert hátha javítani kéne." - Egy tanács, amit még a hollywoodi rendezők is megfontolhatnának: "... vannak olyan szörnyű dolgok, miket árt ha /nyíltan színre viszünk, bámész nézőknek elébe. / Van, mit jobb, ha egy ékesszóló szemtanu mond el."
- Hogyan "teszteld", hogy jó lett-e a műved? "Bárkinek adtál már bármit, vagy akarsz, ne mutasd meg /annak a verseidet mert hálából s örömében / így kiabál: "Gyönyörű! Csudajó! Minden szava bölcs ám!" / Sápad, ahol kell, másutt meg könny hull a szeméből, /
Ugrál izgalmában, a port rugdossa, bokázik. / Mint bérelt siratók temetésen sírva sikoltnak, /
Többet, s jobban, mint ki valóban szenved a gyásztól, / És titkon kinevetnek - a hízelgő ilyen éppen."