A nagy költőnél tizennyolc évvel fiatalabb fruska mégis igazi társa tudott lenni a beteg testű-lelkű költőnek. Jelentősége meghatározó, mint ahogy Ady életében is ő volt az egyik legmeghatározóbb nő, Léda mellett.
Amikor hírül ment, hogy Ady szakított Lédával, a költőt valósággal ostrom alá vették a nők. Több fiatal lánnyal is tartotta levélben a kapcsolatot, a leánygimnáziumokban pedig nagy divat volt akkoriban Adyt olvasni, titokban a pad alatt.
Ahogy azt már irodalmi ismereteink alapján is tudjuk, egy tizenhat éves csitri rajongó levelet írt az eleven legendának számító költőnek, s nemcsak hogy választ kapott tőle, de a felesége is lett. Ilyesmi csak a mesében történhet meg. No, és az életben, ahonnan a mesékhez veszik az ötleteket.
Kamaszos pimaszságot sejtünk a lány cselekedete mögött. Olyat, miből az derül ki, hogy nem tisztelte a költőt, nem volt alázatos vele szemben, nem nézett fel rá. Naplójában így emlékszik vissza erre:
"Nem imponált a komoly ember, nem tiszteltem, és nem szerettem. Vörös posztó volt a szememben, nagyképűnek éreztem, s a nagyképűt sápadtan vagy bíborszínűen haragudni látni - gyönyörűség volt. Cirkusz."
De e játék mögött mégis megmozdult valami. Több mint a csalódás lehetősége, önmaga kiszolgáltatottsága egy esetleges válasz nélkül hagyott levél miatt, több mint önsajnálat. Talán valami azonosulási vágy, a lángoló zseni pusztító terheinek átvállalni akarása ágaskodhatott benne. Ösztönösen, elfojthatatlanul.
"Hirtelen ráéreztem az Ady-képre, s kitörő könnyeimen keresztül hirtelen átjátszott a mosoly: "Ki vagy Te? Mit tudsz és mit keresel itten? Szomorú a szemed, nyugtalanít a szád, mondjál valamit, amitől én is okosabb leszek. Biztosan jó vagy és azért fáj a szíved. Ismeretlen nagy magyar költő, bizony ezek itten nem tanulják meg a barbárok nyelvét azért, hogy megértsék a Te verseidet."
Mielőtt leragasztottam a borítékot - tizenhat évem érthetetlenül éretlen okából -, kivettem az Ady-képet a keretéből, és elküldtem levelemmel együtt, hogy autogramot kérjek rája. Ha jól emlékszem, meg is csókoltam a képet, mielőtt bizonytalan útjára indult.
Napok múltak, hetek teltek. Remény, nyugtalanság, harag, sírás, közöny, öncsalás, félelem. A képkeret üresen bámult rám, s ez végtelenül rosszul esett. Édesapám is sokszor eszembe jutott. Kemény székely úr, aki nem tűri az ilyesmit. Maradinak ítélt világfelfogása, apai lelkiismerete tiltó szigorúsággal védett meg eddig a művészfélétől. Nem szerette és nem becsülte a bizonytalanságból élő embereket. Nem ismerte el a szabadságot, ami rendetlenséget jelentett."
Ady 1911 végén kapta kézhez a kisasszony rajongó levelét, Berta pedig sokáig várt a válaszra, mi végül mégiscsak megérkezett. A több mint két éven át tartó levelezésből szerelem szövődött, s ideje volt már találkozni is. Az első randevúra azonban Ady nem jutott el, mert valahol Debrecen környékén lerészegedett, de a másodikra már sikerült megérkeznie. 1914 tavaszán találkoztak először, s még az év nyarán a költő megkérte nagymamájától unokája kezét, de Boncza Miklós erdélyi földbirtokos ügyvéd nem volt hajlandó beleegyezni a frigybe. Képtelen volt megbékélni azzal a gondolattal, hogy szeretett lánya egy "züllött költő", egy "nem férjnek való ember" felesége legyen. Így a fiatalok számára nem maradt más választás, minthogy az árvaszék jóváhagyását kérjék tervezett házasságukhoz. De ez is nyolc hónapot vett igénybe, amit aztán Boncza Miklós megfellebbezett.
A frigy végül Budapesten köttetett meg 1915. március 27-én. Házasságuk első időszakát a csucsai kastélyban töltötték, majd 1917-ben Budapestre, a Veres Pálné utca 4 alá költöztek, mely épületben ma az Ady-emlékmúzeum működik. Házasságuk boldogságát beárnyékolta a költő egyre törékenyebbé váló egészségi állapota, valamint a háború, s folytonosan be akarták sorozni. Gyakran kereste a borban a vigaszt, napi 6-8 literrel is megivott belőle.
Ady 1919. január 27-én reggel, egy budapesti szanatóriumban halt meg. A nemzet halottjaként temették el. Csinszka pedig maradt, s nem sokkal a költő halála után így vallott férjéről: "Ady csoda volt. Megszállott, gyönyörű emberpéldány, élő, elmúló, közöttünk járó csoda. Olyan szép, hogy aki megértette ezt a nagy szépséget és kiverekedte a jogot őrizni ezt a testet, ... - örökös rettegésben élt, hogy elveszítheti."
De elveszítette.S mert még szép volt és fiatal - hasonlóan Petőfi Szendrey Júliájához -, nem akart 25 évesen a nemzet özvegye lenni. Először Babits Mihállyal szövődött románca, majd egy festőművész, Márffy Ödön felesége lett. A sors furcsa fintora, hogy ugyanabban az évben halt meg, mint Léda. Ő Budapesten, 1934. október 24-én.
A képek forrása:
www.pim.hu
magyar-irodalom.elte.hu
