Kaszás Attila történelem, politika-történet és eszperantó szakon végzett bölcsész. Amúgy: majd' egy tucatnyi nyelvet beszél. A tehetségére vonatkozó utalásokat udvariasan elhárítja és ami neki természetes, arról azt állítja: bármelyikünk könnyedén elsajátíthat több nyelvet is, ha gátlásainktól feloldanak bennünket... és higgyük el, ha az eszperantó az első: könnyebb lesz...

- Irigylésre méltó hogy ilyen sok nyelvet ismer, nyilván különleges érzéke van a nyelvtanuláshoz. De mi szüksége van akkor az eszperantóra -, hiszen ez nem élő nyelv, és nem is beszélik olyan sokan?

- Én azt mondom, hogy nincs született nyelvtehetség. Szerintem azoknál, akik nem tanulnak meg sok nyelvet, nyelvi gátlások vannak, amiket a társadalom nevel bele az emberekbe. Mert különben az lenne a legtermészetesebb dolog, hogy mindenki sok nyelven beszél. Azokban az ősi társadalmakban, amelyek még ma is mentesek valamennyire a mi elnyomó civilizációnktól, teljesen átlagos dolog az, hogy mindenki három-négy nyelven beszél, mert a szomszéd falu lakóival is meg kell értetnie magát, meg a kereskedővel vagy az állami hivatalnokkal. Igazság szerint a legtöbb embernek egy pszichológus kellene, aki ezeket a nyelvi, kommunikációs és szereplési gátlásokat leépíti bennük, utána már ragadnának a nyelvek mindannyiukra, hogyha hagynánk. Ami pedig az eszperantót illeti: a nemzeti nyelvek mind nehéz nyelvek, amelyeknek az elsajátítására nemzetközi vizsgálatok alapján legalább 1000-1200 órára van szükség, vagyis ennyi olyan nyelvórára az életünkből, amelyekért legtöbbször fizetni is kell. Ezt pedig nem mindenki engedheti meg magának. Ezzel szemben az eszperantó elsajátításához körülbelül százhúsz óra kell, mert annyival egyszerűbb. És ha már megtanulta az ember az eszperantót, akkor rögtön hatalmas előnyökre tesz vele szert, mert egyrészt megtanulja, hogy igenis lehet könnyedén beszélni egy nyelvet, és nem kell tőle félni, másrészt látja, hogy el lehet sajátítani egy nyelvtant meg egy szókincset is, vagyis ez nem ördöngös dolog. És mind ezzel együtt miközben kap az ember egy olyan latin nyelvi alapműveltséget, amire az európai kultúrában szüksége van, egyben megjön a bátorsága is ahhoz, hogy nyelvet tanuljon.

- Ha az ember mondjuk Angliában vagy Amerikában, netán Albániában jár, azért nem biztos, hogy célhoz ér, amikor eszperantóul azt kérdezi, hogy hány óra van, vagy hogy mikor indul az a busz, ami a szomszéd városba átvisz...

- Erre azt tudom mondani, hogy például amikor Amazonia fővárosában, Manaus városában az eszperantista barátommal mentünk az utcán, egyszer csak szembe jött velünk egy eszperantó jelvénnyel közlekedő fiatal, akit rögtön meg is szólítottunk. Erre rögtön elővette a táskájából annak a tíz eszperantó szövetségnek a címét és elérhetőségét, amik mind Nanaoszban működő helyi klubok és szervezetek voltak. De ez talán tényleg nem egy gyakori tapasztalat. Szerintem idegen nyelvet nemcsak azért tanul az ember, hogy az utcán leszólíthasson bárkit és megkérdezhesse, hogy hány óra van. Nekem az a gyakorlatom, hogy ha készülök egy idegen országba, akkor az utazás előtt hetekkel megtanulok az adott ország nyelvén pár alapszót. Én ott nem fogok senkit idegen nyelven leszólítani, hanem az anyanyelvén, és azt a 20-30-50 szót, ami ahhoz kell, hogy meg tudjam kérdezni, hogy hány óra van, és hogy mikor indul a vonat, azt bizony megtanulom. Ne tessék arrogáns módon bemenni egy elmaradott ország kis falujába, és ott elkezdeni valamilyen világnyelven kiabálni és elvárni, hogy azon a nyelven válaszoljanak! Ha te odamentél, akkor te vendége vagy annak az országnak. Akkor pedig vegyél annyi fáradtságot magadnak, hogy két-háromórai munkával megtanulsz köszönni a nyelvükön, esetleg megköszönni azt, hogy ha segítettek, vagy megkérdezni azt, hogy beszélnek-e valamilyen másik nyelven. Az eszperantistáknak viszont van egy címlistájuk azoknak a nevével, akik felajánlják, hogy házigazdaként téged ingyen vendégül látnak a saját otthonukban, hogyha te odamész és eszperantóul beszélsz velük. Így aztán te abban az országban már nem is turista vagy, hanem családtag, igazi kedves vendég. Velük étkezel, megismered a szokásaikat, vagyis nemcsak a taxisofőrrel, eladóval, pincérrel vagy a portással kerülsz kapcsolatba, hanem ottani valódi hús-vér emberekkel. Nem az útikönyv leírása alapján ismered meg a városukat és a környezetüket, hanem az ott lakók javaslatai alapján. Vagyis amit ők fontosnak és szépnek tartanak, azt megmutatják neked.

- Észrevettem, de nemcsak én, hanem mások is, hogy az a néhány eszperantista, akikkel itt-ott összefutunk, amint az eszperantó kerül szóba, egészen megváltoznak.

- Általában az ember fiatalon találkozik az eszperantóval valamilyen külföldi találkozón, ahol egy teljesen új élethelyzetbe kerül. Az, aki addig csak a családjával és az iskolatársaival érintkezett a saját kis városában, falujában, hirtelen egy nagyon nagy "aha" élménnyel találkozik. Rájön, hogy nemcsak az létezik a világon, amit odáig ismert, hanem egy egészen új világ nyílik meg a számára, és bekerül egy olyan közösségbe, amelyik felszabadult, kíváncsi, toleráns; ahol az emberek nagyon szeretnek bulizni, és akik között nincs is értelme azoknak a gátlásoknak, amiket általában viszünk magunkkal, amikor a szomszéd utcában lakókkal, a másik osztályba járókkal, a másik városban, a másik országban élőkkel találkozunk. Mert hiszen ha este harminc országból táncolunk a lambadára, akkor miféle gátlásokról is beszélhetünk?! Ez az élmény magával hozhatja azt is, hogy a párkeresés felszabadul azoktól a görcsöktől, amikkel otthon küzd az ember, amikor alig meri megszólítani a szomszéd utcában lakó lányt vagy fiút. Ezért van az, hogy az eszperantó mozgalomra jellemző a nemzetközi szerelem, a nemzetközi házasság, a nemzetközi család és így születnek az eszperantó babák...

- Van az eszperantó annyira gazdag műnyelv, mint az anyanyelvünk, hogy szerelmet vallani vagy gyereket nevelni is lehet vele?

- Még sokkal gazdagabb is tud lenni. Ugyanis az eszperantó egy rendkívül rugalmas és hajlékony nyelv, olyan képzőrendszerrel, amelyiknek a segítségével bármikor vadonatúj szavakat lehet alkotni. Ez pontosan azt segíti elő, hogy bármilyen érzelmi, szakmai, baráti kapcsolatban sokkal kifejezőbb, mint a nemzeti nyelvek, amelyek elég szigorú szabályok között mozognak, és nem lépnek át például szófaji határokat.