Külföldön tanulni mindig egy igazi kihívás, megfelelni, alkalmazkodni, elfogadni, és tanulni, megint csak tanulni. Olyan, mintha kis hazájában tenné ugyanezt az ember, csak hogy, ez valamiben mégis más. Legalábbis annak, aki egy idegen ország, idegen iskolájának, idegen oktatási rendszerében kezd neki a tanulmányainak. S persze minden ami valaki számára idegennek hat, az mások esetében egyenlő a megszokással. Franciaországban tanulni sem jelent sokkal többet, mint bármelyik másik országban, vagyis ott is olyannyira új dolgokkal találkozik az ember, mint mondjuk Londonban vagy Rómában. A francia oktatási rendszernek azonban mély gyökerei vannak, amelyek visszanyúlnak egészen a 13. századig, ekkor alapították ugyanis a párizsi Sourbonne Egyetemet, amely évszázadokra meghatározó központja lett az oktatásnak. 1882-ben pedig egy törvénynek köszönhetően 6 és 12 éves kor között kötelezővé tették az elemi iskolai oktatást.
S egy kicsit ugorva az időben, egy újabb fontos állomáshoz érkezünk, 1986-hoz, amikor a francia felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezés kapcsán eltörölték a felvételi vizsgát. Ez tehát azt jelenti, hogy könnyű bekerülni az egyetemre, vagyis sokan szerintem most ezt gondolják. Pedig a helyzet egészen máshogy néz ki, de kezdjük előbb az alapoknál. A francia gyerekek oktatása általában 3 éves korban kezdődik az óvodában. Ez ugyan nem kötelező, de hasznos és ingyenes, vagyis felkészül a gyerek a következő intézményi elvárásokra, azaz az elemi iskolára. Ide 6 éves kortól kerülnek a gyerekek, ez viszont már kötelező minden lurkó számára. Négy év után a tanulók átkerülnek a középiskolába, ahol szintén négy évet töltenek el, majd 14 éves korukban két irányba folytathatják a tanulmányaikat tovább.
Egyrészt folytathatnak tanulmányokat egy-két éves képzésen, ami nagyjából olyan képzési forma, mint régen nálunk a szakmunkásiskolák. Itt 34 fajta szakmából szerezhetnek a diákok végzettséget, míg ha másik irányt választják, akkor még küzdeniük kell néhány évig, hogy az érettségi bizonyítványt a magukénak tudhassák. A küzdést pedig szó szerint kell jelen esetben értelmezni, mert hogy csak nagyon kevés diák jut el oda, hogy a kemény érettségi vizsgát sikeresen tudja venni. Azaz, a francia diákok jelentős része elvégzi az iskolát, de a vizsgára vagy nem jelentkezik, vagy ott „elvérzik”. Viszont, ha már az érettségi ott lapul a zsebében, akkor jöhet az egyetem, hiszen oda már nem kell felvételizni. Minden érettségivel rendelkező diákot felvesznek, s itt már két év után egyfajta diplomát lehet szerezni, de aki tovább szeretné mélyíteni tudást, annak még további két évet, a doktor cím megszerzése estén pedig még jó néhány évet az egyetemi padokban kell tölteni.
Nagyjából tehát, az mondható el a francia oktatásról, hogy rengeteg a hasonlóság a többi európai rendszerrel, egy dologban azonban mégis eltér tőlük, ez pedig a számonkérés jelentősége. Itt ugyanis már a 8-11 éves korosztályt is kemény vizsgák elé állítják, és nagyon hangsúllyal bírnak az értékelés során az érdemjegyek. Amit még érdemes viszont megjegyezni, hogy a tanévet 5 periódusra osztják, s ezek közé kisebb-nagyobb szüneteket iktatnak, hogy legyen jusson idő a pihenésre is. Órákat délelőtt és délután egyaránt tartanak, s egy osztályban átlagosan 20-22 diák ül az iskolapadban. Viszont, ha nyelvet szeretnénk tanulni, akkor ne is keresgéljünk tovább, mert a francia középiskolák első évében két nyelv, még az utolsó két évben egy harmadik nyelv tanulására is lehetőség van. Nem könnyű tehát diáknak lenni Franciaországban sem, rengeteg az óra, sok a vizsga, s nagy a versengés.
