Beiratkozási ösztöndíj határontúliaknak
Sulinet
2012/09/05 08:00
1067 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjjal segiti a felvidéki és partiumi fiatalok iskolakezdését. Több mint 3500 felvidéki és 700 partiumi tanuló tanuló kezdheti meg az évet ösztöndíjtámogatással.

diakok_01_520 A szövetség tájékoztatása szerint januárban és februárban 3582 diákot írattak be Szlovákiában magyar iskolába, ez több, mint a 2011-ben, illetve 2010-ben magyar iskolába beíratottak száma. Az ösztöndíjak átadása szerdán Kassán, a Márai Sándor Alapiskolában veszi kezdetét a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának keretében. Az ösztöndíjakat szeptember és december között csaknem száz felvidéki magyar településen tervezik átadni - írták.
    

A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja keretében minden felvidéki magyar iskolakezdőt részesíteni kíván az ösztöndíjban. A felvidéki tapasztalatokra alapozva, a Rákóczi Szövetség programját az idén kiterjesztette Nagyvárad, Margitta és Belényes magyar iskolakezdőire is, tekintettel az ottani asszimilációs folyamatokra. A három partiumi városban szeptember folyamán mintegy hétszáz diák részesül a beiratkozási ösztöndíjban.

Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint; támogatási szerződés keretében vehetik át az iskolakezdők szülei. A szervezet tájékoztatása szerint a program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A program minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülőknek írt levéllel, amelyben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét.

Forrás - MTI

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten