Pálca és billentyű - Kocsis Zoltán
Kormos Edit
2007/11/03 13:56
975 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Ötéves korától a fekete-fehér billentyűk varázslatos világának lakója. Zongorista, zeneszerző, karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar egyik alapítója, 2007. január 23-a óta a "magyar kultúra követe" Kocsis Zoltán.

Kocsis Zoltán 1952. május 30-án született Budapesten. Immár hagyomány, hogy születésnapján minden év május 30-án koncertet ad, melynek teljes bevételét - élete végéig - a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel. 1957 óta, ötéves korától zongorázik. Nem meglepő hát, hogy a tehetséges gyermek útja a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakára vezetett. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként folytatta.

Tizennyolc esztendős, mikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, s ezzel elindult nemzetközi karrierje is. Mondhatnánk, ekkor lép be a világ koncertéletébe, de talán jobb szó lenne rá, a "berobban", hiszen ettől a pillanattól fogva egymást érik a meghívások, felkérések a legkülönbözőbb kontinensekről. Kocsis bejárja a világot, s huszonöt éves korától már olyan külföldi "sztárzenekarok" vendégszólistájaként bukkant fel, mint a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok vagy a Chicagói Szimfonikus Zenekar. Nem kisebb név, Szvjatoszlav Richter hívta meg fesztiváljára, s játszottak négykezest több koncertjén is.Kocsis a magyar zenei élet számos nagyságával is együtt alkotott: így Kurtág Györggyel, a kortárs zene e kiemelkedő egyéniségével termékeny alkotói munkát folytatott, de nem feledkezhetünk meg Ránki Dezsőről sem, akivel sokáig összefonódott a fiatal Kocsis neve koncertek plakátjain csakúgy, mint lemezborítókon. 1983-ban pedig Fischer Ivánnal közösen megalapították a Budapesti Fesztiválzenekart.

Alig néhány év múlva már nemcsak szólistaként, de karmesterként is feltűnt a színpadon, s mellette komponált. Rengeteg hangfelvételt készített eddigi élete folyamán olyan lemezcégeknél dolgozott, mint a Hungaroton, Denon, Nippon Columbia, Phonogram vagy a Quintana, jelenleg pedig a Philips Classics exkluzív művésze. Ez utóbbi cégnél vette lemezre Bartók összes zongoraművét. Állandó vendége a legrangosabb zenei fesztiváloknak, rendezvényeknek Edinburghban, Párizsban, Tours-ban, Luzernben, Salzburgban, Prágában vagy Mentonban. Koncertkörútjain karmesterként és szólistaként is kimagasló szakmai és közönségsikert arat.Külhoni elismerései közül kiemelkedik a 2004 januárjában odaítélt életműdíja, melyet a cannes-i Midemen vehetett át. Itt kapta meg továbbá a francia kulturális minisztertől a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, melyet a francia zene népszerűsítése érdekében végzett kimagasló munkájáért és egész muzsikusi tevékenységéért vehetett át.

1997 óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója. (Akkoriban, mikor felvette címét még Állami Hangversenyzenekar volt a neve.) S 2005-ben immár másodszor is megkapta a Kossuth-díjat. Az indoklás szinte művészi mottója is lehetne: "a magyar zenei élet korszakos jelentőségű megújításáért, az előadó-művészet értékrendjének gyökeres megváltoztatásáért és mércéjének magasra emeléséért, megalkuvást nem ismerő nagyszerű karmesteri és zongoraművészi tevékenységéért".

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten