A középkor pénzverésének születését Nagy Károly pénzreformjához (781 körül) lehet kötni, amikor egy font ezüstből (408 g = ún. karoling font) 240 db dénár verését rendelte el. Az ezüstből készült dénárok (illetve féldénárok = obulus) hosszú időre Európa legalapvetőbb pénzévé váltak (ún. dénár periódus 13. századig).
A középkor pénzverésében jelentős változást eredményezett a 12. század, amikor tömegesen jelentek meg a vékonyra kalapált ezüstlemezből, egyetlen bélyeg alkalmazásával kalapált pénzek, az ún. brakteáták (=lemezpénzek). A brakteáta jelentése vékony lemez. Ezek alakja kerek, néha négyszögletű. Ábrázolásaik mindig kerekek, és igen vázlatosak, az érme vékonysága miatt a hátlapon negatív lenyomatként láthatók. A brakteáták verése lehetővé tette, hogy ugyanannyi ezüstből lényegesen több érme készüljön, illetve csak az egyik oldalt kellett ellátni bélyeggel, ami szintén megtakarítást eredményezett, és nőtt a verdék termelékenysége is. A verés után a pénzt ollóval is ki lehetett nyírni az ezüstlemezből, illetve az érméket könnyebben lehetett darabolni (gyakran félbevágva váltópénzként használták). A brakteáták mérete 11-50 mm között mozgott.
A brakteáták megjelenése mögött gazdasági igények álltak. A keresztes hadak gyülekezési helyein és vonulási útvonala mentén megnőtt a fizetőeszköz iránti kereslet, ugyanakkor a verdék az új németországi ezüstbányák felfedezése ellenére sem voltak képesek jelentősen növelni termelékenységüket, mivel továbbra is az ókorban használt technológiával (verőtővel, kézi erővel) dolgoztak. A brakteáták nagyobb számban készülhettek, így megoldották a verdék termelékenységének problémáját. Két évszázadon át voltak forgalomban.
Forinttól a tallérig
A középkor pénzverésében újabb jelentős fordulatot eredményezett, hogy a levantei kereskedelem gazdasági igényeinek megfelelően, a nagy mennyiségű ezüstpénz szállításának kiváltására 1252-ben megjelent a firenzei aranyforint (florenus), amelyet hosszabb-rövidebb idő után számos más aranypénz (pl. Károly Róberté) kiadása követett. A 15. században a cseh- és szászországi ezüstbányák termelése ugrásszerűen megnőtt. Felmerült az igény, hogy a forgalomban lévő aranyakat azonos értékű, de ezüstből készült pénzekkel váltsák fel. Bár Zsigmond tiroli főherceg már 1484-ben veretett - igaz, jelentéktelen mennyiségben - nagyobb és vastagabb ezüstpénzt, ez a pénzfajta csak a 16. század elején jelent meg stabilan. Verésüket a csehországi Joachim-völgyi (Joachimsthaler) bányák birtokosai, a Schlick-grófok kezdték meg. A pénzt eredetileg Joachimsthaler Güldengroschen-nek nevezték, ám a név rövidesen Thaler-re rövidült, amelyből a magyar tallér elnevezés is származik. A legrégibb Joachim-völgyi tallér 1519-ben készült, évszám feltüntetése nélkül.
A reneszánsz hatására a 16. században a pénzek művészi értéke nagy mértékben megnőtt. A művészi igények kiteljesedése mellett megnövekedett éremfelületek jó lehetőségek kínáltak a művészi munkára, az alakok és köriratok gondosabb kidolgozására.
A pénzverés a kezdetek óta nehéz fizikai munka volt. Ezen már a középkorban is igyekeztek különféle találmányok (pl. ejtőműves verés, amelynek során a felső verőtövet egy kengyelszíjjal működtetett szilárd foglalatban helyezték el) segítségével változtatni, azonban a pénzverés technológiájában döntő áttörést csak az ipari forradalom nyomán megjelenő gőzgépek segítségével sikerült elérni.
Ismétlő kérdések, feladatok
- Honnan ered a magyar forint elnevezés?
- Rajzold el az első magyar forintot! Milyen szimbólumoknak kell rajta feltétlenül szerepelnie?
- Ismertesd a brakteáta fogalmát, jellemzőit, illetve verésük gazdasági előzményeit és következményeit!
- Honnan származik a magyar tallér elnevezés?
