A geo+graphia szóösszetétel eredetileg Föld-leírást jelentett s e tudomány első, ókori művelői valóban ezt is csinálták: megpróbálták minél pontosabb jellemzését adni egy vidék, tájegység, ország természeti és társadalmi viszonyainak. Ám a középkor után zajlott nagy felfedezéseket követően a különböző területekről rendelkezésre álló ismeretek mennyisége olyan óriásira nőtt, hogy azokat már nem lehetett egységes rendszerben "művelni", s megkezdődött az egységes földrajztudomány ágakra, ágazatokra tagolódása.
Különvált a természet- és társadalomföldrajz (másként emberföldrajz), valamint megjelent két eltérő szemléleti módszer is: az általános földrajz, amely egy jelenség- illetve folyamatcsoport alapvető törvényszerűségeit vizsgálta, valamint a regionális földrajz, amely pedig igyekezett minél többféle folyamat jellemzőit és kölcsönhatásait tanulmányozni egy kiválasztott területi egységen belül.
Napjainkban azonban - bizonyos szempontból - másként működik a tudomány. Igen gyakori, hogy egymással rokon-, vagy határterületeken dolgozó szakemberek team-ként dolgozva összekapcsolják saját ismereteiket, amely gyakran teremt új eredményeket. A természetföldrajz a legszorosabban más földtudományokhoz kapcsolódik, például a geofizikához, a geológiához, a geokémiához, a meteorológiához vagy a térképészethez. Mindezek eredményeire szükség volt ahhoz, hogy ilyen részletesen megismerhessük a Föld működésének kifinomult részleteit, de természetesen maradtak bőven olyan kérdések, amelyek megválaszolása a jövő feladata.
Sőt, egyre több olyan kérdés merül fel, amelyekre a földtudományoknak kell választ találniuk. Ugyanis 1957-ben elkezdődött az Űrkorszak, s azóta egyre több ember alkotta űreszköz jutott el más bolygók közelébe, hogy keringési pályáról vagy esetleg leszállva azok felszínére tanulmányozzák e távoli világok titkait. Vagyis amikorra szinte már az összes fehér folt eltűnt saját bolygónkról, az űrszondáknak köszönhetően új égitestek tucatjai váltak vizsgálhatóvá a földi szakemberek számára.
Ám ahhoz, hogy egységes képet alkothassunk egy másik bolygóról, szükség van a megszerzett és folyamatosan gyarapodó ismeretek egységes rendszerbe foglalására, szintetizálására, amely a földrajztudomány egyik alapvető célkitűzése és fontos jövőbeli feladata. Ennek során a Földön kidolgozott módszereket kell alkalmazni más égitesteken is, amelyet sokan külön tudománynak tartanak, s planetológiának neveznek. Ez magyarul bolygótudományt jelent, s röviden a Naprendszer szilárd felszínű égitestjeit vizsgálja földi törvényszerűségek alapján, vagyis az űrkutatás eszközeit használja földtudományi vizsgálatok bolygónktól igen távoli elvégzéséhez.
A legtöbb planetológiai ismerettel a Mars bolygóról rendelkezünk, ezért korunk egyik legnagyobb tudományos lehetősége a földrajzi ismeretek kiterjesztése a vörös bolygóra. Ezt pedig az égitest biológiai jellemzőinek, életlehetőségeinek megismerése követi, amellyel szintén egy új tudományág, az asztrobiológia foglalkozik.
Hogy pontosan mennyit is tudunk már a Marsról, azt magad is megtapasztalhatod, ha az alábbi képre kattintasz és körbetekintesz rajta.
Mivel elég részletesen ismerjük, a Mars kutatása során alkalmazható az összehasonlító planetológiai elv is, amelynek központi gondolata, hogy egy idegen égitest jelenségeinek terepi tanulmányozását helyettesítheti a jelenség körültekintően kiválasztott földi analógiájának megfigyelése, majd a Földön felismert összefüggések alkalmazhatók a másik égitesten is, természetesen a két környezet különbségeinek figyelembevételével. Ez az elv azonban a másik irányban is működhet, vagyis a Marson feltárt törvényszerűségek új ismereteket nyújthatnak saját bolygónkkal kapcsolatban is.
A planetológia napjainkban természetesen még alapkutatás, ám az általa nyújtott ismeretek valamikor a távoli jövőben talán nélkülözhetetlenek lehetnek az emberi civilizáció Naprendszeren belüli terjeszkedéséhez...