Kis vizeinkben - legyen akár az egy pocsolya vagy kisebb tavacska - annyi élőlény él, hogy azt egy hozzá nem értő ember nem is gondolná. Ha az egysejtű élőlényeket nem vesszük figyelembe, akkor a Közép-Európában előforduló kis vizekben több mint 8000 állatfaj él. A forró égövi vidékek fajbőségével vetekszik ez az elképesztő mennyiségű faj. Egy 100 négyzetméteres állóvízben gyakran jóval több élőlény található, mint bármelyik hasonló nagyságú élettérben.

A vízben élő állatok nagy része rovar. Ez azért lehet meglepő, mert a rovarok nem tartoznak a jellegzetes víziállatok közé, hanem törzsfejlődésük során a szárazföldről hódították meg az édesvizeket. Ugyanezt tette gyermekkorunk kedvenc mesehőse is, a vízipók-csodapók, hivatalos nevén búvárpók.

A búvárpók az egyetlen pókfaj, amely szinte egész életét a víz alatt tölti, csak a hideg idő eljöttével mászik ki a vízből, hogy a telet elhagyott csigaházakban vészelje át. Neki is, akárcsak fajtársai nagy részének, nyolc szeme és nyolc lába van. Két nagy, sarlóalakú csáprágóval van felfegyverkezve, ami félelmetes eszköz. Szerepe az, hogy táplálkozáskor mérgeket és emésztőnedveket juttatnak az áldozat testébe, majd a megemésztett táplálék felszívása is a csáprágókkal történik.

Ez a különleges pókfaj a növényzetben gazdag, sekély vizekben vagy nagy tavak szélén leginkább haranghoz hasonlító hálót készít, amelyben a légzéshez szükséges levegőt tárolja. A harangból indul el időnként zsákmányt szerezni, majd ide tér vissza, hogy az éltető oxigénhez hozzájusson.

Víz alatti életmódját többek között az teszi lehetővé, hogy légzőszervében - a rovarok nem tüdővel lélegeznek, hanem tracheával - a légcsövecskék sokkal gazdagabban ágaznak el, mint a többi póknál. Ennek köszönhetően légzése sokkal hatékonyabb fajtársainál.

Teste elő- és utótestre tagolódik. Az utótestet nagyon apró két rétegű szőrszálakból álló bunda borítja, amelyet a víz felszínéhez úszva a levegőbe emel, ezzel egy légnadrágot alakít ki magának. A légnadrág úgynevezett fizikai kopoltyúként működik, és ennek segítségével juttatja légharangjába a levegőt. A vízben oldott állapotban lévő oxigénből is képes valamennyit felvenni nadrágja segítségével. A légzése során keletkező szén-dioxid szintén a nadrágon keresztül jut a vízbe. Víz alatti úszása elég nehézkes, mert a légbuborék folyamatosan húzza a felszín felé, ezért többnyire a növényzetbe kapaszkodva változtatja helyét.

A búvárpókok saját vadászterülettel, territóriummal rendelkeznek, ahol fajtársaikat - a párzási időszak kivételével - egyáltalán nem tűrik meg. Elsősorban apró rákokat, vízi ászkákat és rovarlárvákat fogyaszt. Zsákmányát lesből kapja el, mérgével megbénítja, majd buborékharangjához cipeli, ahol nyugodt körülmények között kebelezi be.

Párázása szintén víz alatti palotájában történik. Ilyenkor a hímek egy kicsi szövedéket fonnak, és ebben viszik oda a nőstények ivarszervéhez spermájukat. A nőstények a búvárharang felső részében helyezik el fehér petecsomójukat, és ezt a kis pókok kifejlődéséig nagy gonddal őrzik. Ha szükséges, akkor új, friss levegőt szállít a fejlődő embriók számára. Az utódok a negyedik vedlésük után hagyják el anyjuk otthonát és kezdenek önálló életet.

A búvárpók Magyarországon védelem alatt áll, természetvédelmi értéke 2000 forint.